Van a világon egy ország, ahol naponta több millió ember él kettős életet. Nappal meghajol a rendszer előtt, éjjel egy másik világról álmodik. Külső szemlélő számára Irán a siíta papok, a teokrácia, a kötelező zászlóégetés és az Amerika-ellenes felvonulások hazája.
De a felszín alatt egy egészen más ország él. Egy ország, amely évtizedek óta várja, hogy valaki segítsen kimondani azt, amit már régóta tud: a rendszer nem örök.
A rezsim már nem annyira véres, csak abszurd. Nem fanatikus, hanem korrupt. A rendszer, amely egykor szent háborút hirdetett a „gonosz” Nyugat ellen, ma saját belső ellentmondásaiba fullad bele. A nép pedig – különösen a városokban – egyre kevésbé hajlandó eljátszani a szerepét a régi drámában.
A perzsa civilizáció több ezer éves, az iráni nép öntudata mélyebb, mint bármely propaganda. A kultúrájában, irodalmukban, művészetében ma is ott lüktet a szabadság eszménye. Az értelmiség, a művészek, a fiatalok – és nemcsak a kivándoroltak, hanem a helyben élők is – egy másik Iránról álmodnak. Egy nyitottabb, emberibb, világgal párbeszédben lévő országról, amelyik nem a vallási hatalomban, hanem a saját polgáraiban bízik.
Izrael ebben a képletben nem démon, hanem paradox módon sokak számára remény. A hivatalos gyűlöletkampányok mögött valójában nem egy nép áll, hanem egy rendszer, ami fél. Fél attól, hogy a saját népe látja, van élet a vallási elnyomáson túl. Hogy az ellenségként beállított világ nem ellenség, hanem alternatíva. És attól is fél, hogy ennek az alternatívának egyszer lesz arca és következménye.
A diaszpóra hangja különösen éles ebben. A világ különböző pontjain élő irániak nem csupán nosztalgiát hordoznak a hazájuk iránt, hanem nagyon is konkrét elvárásokat fogalmaznak meg: a teokratikus struktúrának véget kell érnie. Nem a vallásnak, nem a perzsa hagyománynak, hanem a hatalmi gépezetnek, ami mindezt pajzsként tartja maga előtt, miközben csak saját túlélését szolgálja.
A jelenlegi helyzet egyre inkább azt mutatja: az iráni rezsim saját népével került szembe. Nem külső ellenség, nem titkosszolgálatok, nem összeesküvések veszélyeztetik, hanem az, hogy az irániak már nem hisznek benne. És ez sokkal erősebb, mint bármilyen fegyver. Ez az igazi szövetséges, akit nem lehet zsarolni, megvásárolni, megfélemlíteni. Csak remélni, hogy egyszer felébred és kimondja: elég volt.
Ez a mondat már ott van a levegőben. Még suttogás, de minden nap egyre hangosabb. És ha egyszer kimondják, akkor nem lesz többé visszaút.