„Míg a dán, finn, holland nők közül 10-ből 8-an részt vesznek a rendszeres szűréseken, addig Magyarországon ez az arány csak 10-ből 4.”
Tamás Gáspár Miklós halála előtt három hónappal arról beszélt a Partizánnak adott interjújában, amikor az állapotáról kérdezték, hogy most a legfontosabb élmény számára a betegtársaival való együttlét, ahogy együtt várakoznak az onkológián a konzultációra. Az volt a megfigyelése, hogy a legtöbb beteg középkorú falusi asszony. Azt is elmondta, hogy „Nincsenek férfipáciensek. Vidéki magyar ember nem megy orvoshoz. Alig látok férfiakat. Vannak, de kevesen”.
A Népszava ma arról ír: 2019-ben 8435 magyar halálának okaként jelölték meg a tüdőrákot, közülük 1203-ról csak a boncoláskor derült ki, hogy ez volt a betegsége, addig, amíg élt, nem kapott diagnózist. A szintén a közelmúltban publikált statisztika szerint Magyarország még mindig élen jár a daganatos megbetegedések okozta halálozásban. Európában ebben mindig vezetünk, ha már sok minden másban nem.
Az alapellátás tragikus állapotban van, ehhez még kutatás, vagy statisztika sem kell, látjuk, tapasztaljuk. Aki ki tudja fizetni, az a háziorvostól egyenesen a magánszolgáltatóhoz megy – vagy még a háziorvost is kihagyja – mert irreális időpontokat kap a szakrendeléseken. És ez még a jobbik eset, mert, ahogy TGM is szembesült vele, a magyar ember már csak olyan, hogy csendben szenved. A mellrák, ha időben felismerik, ma már nagyon nagy eséllyel gyógyítható és megakadályozhatóak az áttétek. Mi ehhez képest a realitás? Míg a dán, finn, holland nők közül 10-ből 8-an részt vesznek a rendszeres szűréseken, addig Magyarországon ez az arány csak 10-ből 4.
Öngyilkos társadalom vagyunk. Hol tudatosan, de legtöbbször csak úgy megtörténik, mert ilyenek a keretek vagy így lettünk szocializálva, ezt adjuk át generációról generációra. Bármi, ami ezt az ördögi kört megtörné, olyan területhez kötődik, mint az oktatás, az egészségügy, a szociális háló. Van még kérdés?
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2023. április 5-i adásában hangzott el.
