A spin diktátorok rendszerében vagyunk kénytelenek élni. A spin diktátor kb. azt jelenti, hogy a vezér, miközben állandó „harcban áll” az Európai Unió demokráciára épülő világával, aközben a „nemzet” megmentője, a populista szólamok vezérszónoka.
Valamikor a nyolcvanas évek elején a párt dokumentumaiban felbukkant az „ellenzéki-ellenséges” erők kifejezés, melyet az akkori Demokratikus Ellenzékre értettek. Amennyire helyeseltem az „ellenzék” kifejezést, sőt, még büszke is voltam rá, hogy én is odatartozom, annyira bántott az „ellenséges” szintagma, mindegy is, hogy miért, valami módon primitívnek és aljas éreztem, pedig hát az ellenzék valóban a rendszer akkori egyetlen látható és vállalt ellenfele volt.
A rendszerváltás utáni első években, a hajdani demokratikus ellenzékre épült liberális párt, az SZDSZ, kezdetben ugyan majd egymillió szavazatot kapott, sőt, az akkor még liberálisnak mondott Fidesszel együtt többet is, de azt azért sejtettük, hogy a liberalizmus, mint világlátás, nem lesz az ország vezető világnézete. Holott a rendszer maga a liberális demokráciára épült, tehát alapjai, az emberi jogoktól a fékek és egyensúlyok rendszerén át a piac meghatározó szerepéig mind részei voltak a liberalizmus, sőt a szociálliberalizmus világlátásának. Szabadság és szolidaritás meghatározó szlogenje volt az SZDSZ-nek is, meg a liberálisoknak is általában.
Nem akarom elmesélni az elmúlt harminc év mindenki által ismert történetét. Ahova ki akarok lukadni az az döbbenetes tény, hogy mind jobbról, mind balról mára a liberalizmus, baloldali nevén neoliberalizmus, a közös ellensége lett a kormányoldalnak és a baloldalnak egyaránt. Mintha a mára már évtizede nem létező SZDSZ és annak világképe mind a mai napig meghatározó, mainstream ellenség lenne „jobbról” a nemzet eszméjére épülő, magát keresztény konzervatívnak beállító kormányoldal, és a valamiféle „antikapitalista” ködképeket vizionáló baloldal számára egyaránt.
Ezen se fogok végigmenni, jó ideje ismerjük ezt, miután 2010 után ismét diktatúrában, ezúttal a 21. századi spin diktátorok rendszerében vagyunk kénytelenek élni. A spin diktátor kb. azt jelenti, hogy a vezér demokratikus paravánok előtt gyakorolja önkényuralmát, miközben állandó „harcban áll” az Európai Unió demokráciára épülő világával, aközben, a „nemzet” megmentője, a populista szólamok vezérszónoka. Hatalmát így betonozza be a törvények és a rendeletek saját maga és klientúrája számára kedvező hajlítgatásával, természetesen elbábozva a választások és a média szabad, valójában általa uralt és manipulált világát.
Ez kétségkívül más típusú diktátort igényel, mint a 20. század totalitárius rendszerei. „A spin diktatúrák formálisan demokráciák, a vezetőiket választásokon választják meg a lakosok. Ám ezek a politikusok elfoglalják és manipulálják az információs teret, és egy új típusú, modern diktatúrát hoznak létre, mely merőben különbözik a régi típusúaktól. Ezekben a diktatúrákban a félelmet és az erőszakot az öncenzúra, a cinizmus váltja fel, az ellenfeleket pedig bebörtönzés helyett ellehetetlenítik és marginalizálják.” – mondja Szergej Gurijev, orosz közgazdász nyomán Ilja Jablokov, a Sheffieldi Egyetem oktatója, médiakutató.
Ami miatt mindezt szóba hoztam azonban nem a liberálisok „között” helyzete, nem azon akarok siránkozni, hogy már megint a margón vagyunk, csakúgy mint 50 éve. Hanem azért, mert a liberálisok elleni gyűlölet, szó szerint határtalanná tette az ellenük folyó harc populáris nyelvét. Orbán Viktor a következőket (is) mondta:
„’Tetemre kellett hívnunk a Nyílt Társadalom Ideológiáját és Soros György egész birodalmát.’ Itt következett a gondolatmenetnek az a része, hogy ’biológiai fegyverrel van dolgunk, vírustámadást indítottak ellenünk, amit progresszív-liberális laboratóriumokban fejlesztettek ki.’ A vírus pedig Orbán szerint a nyugat legsebezhetőbb pontját támadja: a nemzetet.” (444)
Azt senki ne kívánja tőlem, hogy elkezdjem elemezni a „tetemre hívás” képét, a „Nyílt Társadalom ideológiájának”, sőt még Soros György személyét se. Nagyon inadekvát és méltatlan is volna kimutatni, immár ezredszer, ennek a most kétségkívül még tovább durvuló, de voltaképpen jól ismert harcias tévképzeteknek ezt a félelmet keltő, ugyanakkor színvonalában végtelenül primitív, de végtelenül durva szintjét.
Előre szólok továbbá, hogy ahogyan eddig sem, most sem fogok semmiféle pszichológiai dimenzióról beszélni, akinek ez fontos, ám tegye meg. Annál inkább arról, hogy miközben baloldali „barátaink”, sőt a baloldali értelmiségiek is holmi „antikapitalizmus” nevében, zagyva módon a nyakunkba öntik a „neoliberalizmus” vádját, ami persze nem más, mint a globalizáció átkeresztelése bűnváddá a liberálisok felé, szóval miközben ők, elkonferenciázgatnak a nemlétező „antikapitalista alternatíváról”, aközben látszólagos ellenoldaluk vezére a következőt mondja:
„biológiai fegyverrel van dolgunk, vírustámadást indítottak ellenünk, amit progresszív-liberális laboratóriumokban fejlesztettek ki”.
