A főpolgármester szerint ez a hiba leleplezi a rendszer „erkölcsi züllöttségét”.

Fotó: Facebook / Karácsony Gergely

Karácsony Gergely szombat délelőtt, Budapesten tartott kampányindító rendezvényt. A főpolgármester többek között a köztársaságpártiságról, a Fidesz üzenetéről, valamint az egészségesebb élet lehetőségéről beszélt.

Barabás Richárd újbudai alpolgármester kérdésére, hogy mit jelent köztársaságpártinak lenni, a főpolgármester kifejtette: a köztársaság nem egyszerűen államforma, „a köztársaság azt jelenti, hogy jól bánunk egymással, politikai közösséget alkotunk, hogy úgy bánunk egymással, ahogy a saját családtagjainkkal szeretnénk bánni. Látva azt a vergődést, amit a magyar politika csinál, kiradírozták az alkotmányból a köztársaság szót, száműzték a köztársaság gondolatát, ezért fontos, hogy Budapest köztársaság maradjon. Ez a gondolat az, amiért érdemes nap mint nap küzdeni”.

A főpolgármester leszögezte, ez nem azt jelenti, hogy Budapestnek ki kellene válnia az országból, Budapest azért köztársaság, hogy előbb-utóbb egész Magyarország az legyen, hogy a köztársaságnak legyen egy óvóhelye. Budapest nem az országból akar kiválni, hanem abból a rendszerből, aminek az elnöke kegyelmet ad egy pedofil bűnözőnek.

Karácsony Gergely szerint nem hiba történt a kegyelmi ügyben, hanem ez a rendszer,

A főpolgármester szerint ez leleplezi a rendszer „erkölcsi züllöttségét”.

VIDEO

Forrás: Index.hu, Propeller