Excellenciás Hölgyeim és Uraim, a ma ünnepelt hősök hozzátartozói, tisztelt kollégák és barátok!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek és átvehetem ezt a díjat. Hálás vagyok, hogy részt vehetek a holland antifasiszta ellenállókról, a Geuzenekről szóló megemlékezésen. Nagy alázattal teszem ezt.
Bernard Ijzerdraat antifasiszta ellenállási mozgalmának, és a ma átadott díjnak a neve is a spanyol Habsburg-uralom elleni vívott holland függetlenségi küzdelemre utal. Nekünk, magyaroknak különleges kapcsolatunk a történelem eme szeletével. Az Önök függetlenségi háborúja a harmincéves háború végével zárult, amelyben a Magyar Királyság egyik része, az Erdélyi Fejedelemség is a Habsburgok ellen harcolt – akárcsak a hollandok. Az Erdélyi Fejedelemség és a Holland Köztársaság legfontosabb törekvései nagyon hasonlóak voltak: a Habsburg-dinasztia által fenyegetett önrendelkezés és a vallásszabadság.
A vallásszabadság – és tágabb értelemben a lelkiismereti szabadság – mély hagyományokkal rendelkezik Erdélyben. A világ első törvényét, amely a katolikus és a protestáns egyházak egyenrangúságát kimondta 1568-ban fogadták el Erdélyben. Több mint 400 évvel később, 1989-ben, nem mesze innen egy magyar lelkész üldöztetése elleni tiltakozás indította le a romániai forradalmat. A lelkészt Tőkés Lászlónak hívják. Az volt a „bűne”, hogy nyíltan bírálta a román diktatúrát és kiállt az elnyomott magyar kisebbségért. Nem sokkal később Tőkés László megkapta a Geuzenpenning-díjat.
Én vagyok a második magyar, aki megkapta ezt a rangos kitüntetést. Ez hatalmas megtiszteltetés számomra. De van bennem két nyugtalanító kérdés ezzel kapcsolatban. Ez egyik, hogy valóban megérdemlem-e ezt. Tőkés László egy például igazi hős volt. De van egy másik, bonyolultabb kérdés is. Hogyan lehetséges, hogy a demokrácia alapvető értékei egy európai uniós tagállamban annyira veszélybe kerüljenek, hogy azok védelméért kiállni már elismerésre méltónak tűnik? És hogyan kaphat valaki Geuzenpenning-díjat egy olyan politikai rezsimmel szembeni kiállásért, amelynek ismert támogatója – Tőkés László – 35 évvel ezelőtt – teljesen megérdemelten – ugyanezt a díjat kapta? Mi történt velünk és a demokráciával az elmúlt évtizedekben?
Felnőtté válásom idején mindannyian hittünk Francis Fukuyama jóslatában. Abba, hogy a liberális demokrácia végső győzelmet aratott a világon és ezzel a történelem véget ért. Akik egy olyan elnyomó rendszerben nőttek fel, amely végül összeomlott, azoknak a jövő a józan ész és a humanizmus ígéretét hordozta. Mára ezek a közös értékek bizonytalanná váltak. Nemcsak az én országomban, hanem a nyugati világ nagy részén.
A demokrácia meggyengült, és nem fegyverek révén, hanem a szavazófülkékben. A választók nagy csoportjai ma olyan erőket támogatnak, akik aláássák a demokratikus normákat.
Nem szeretnék csupán a demokrácia hanyatlásáról beszélni. Inkább arról szeretnék megosztani néhány gondolatot, hogy szerintem miért történik ez és mit tehetnénk ellene. Amit mondani fogok, az nem különösebben eredeti, de vannak pillanatok, amikor fontosabb kimondani az igazat és a lényegest, mint eredetinek lenni.
A második világháború utáni évtizedekben a nyugati társadalmakat a társadalmi osztályok között kompromisszum tartotta össze. A balközép és jobbközép pártok megosztották a hatalmat. A gazdaság növekedett, és sok ember részesült ennek az előnyeiből. Egyensúly volt a munka és a tőke között. A globalizáció azonban lassan megváltoztatta ezt az egyensúlyt. A tőke mozgékonyabbá vált, és ezzel egyre inkább kibújt a szabályozás alól. A gazdasági hatalom a dolgozók felől, a tulajdonosok irányába mozdult. Különösen egy kicsi, de nagyon gazdag csoport felé, akik döntő befolyást szereztek a közpolitika alakítására.
Ahogy nőnek az egyenlőtlenségek a nyugati társadalmakban, úgy növekszik a bizonytalanság és a szorongás is. A hagyományos balközép pártokok kezdik elveszíti a jelentőségüket, mert elveszítették azt a képességet, hogy társadalmi biztonságot és igazságosságot nyújtsanak. A hagyományos jobbközép pedig nehezen tart lépést a jobboldali politika új kihívóival. Ezek egy roppant egyszerű ígéretük van: visszaveszi az identitást és a szuverenitást a „globalista elittől”. Az egyetemes emberi értékeket úgy mutatják be, mint ha azok az elnyomás eszközei lennének. A liberális demokratikus intézményeket pedig olyan akadályként, amelyek elhallgattatják „a népet”. Ennek következtében sok választó elfordul az egyetemes elveken alapuló politikától. Inkább a megosztó „mi és ők” narratívák felé fordulnak. A sors fintora, hogy ezeket a narratívákat gyakran olyan politikai szereplők terjesztik, akik szorosan kötődnek erős gazdasági érdekcsoportokhoz.
A digitális forradalom, a közösségi média térnyerése tovább nehezíti a helyzetet. Buborékokba zárja, széttöredezi a közéleti vitát, és lehetővé teszi a tényeken túli „igazságok” terjesztését. Ennek az új típusú politikának mindenekelőtt ellenségekre van szüksége. Az új jobboldali mozgalmak Carl Schmitt gondolatait követik, aki a náci politikai elméletre is hatással volt. Schmitt szerint a politikai egység az ellenség meghatározásával jön létre. Ez az egyik oka annak, hogy a sérülékeny kisebbségek – köztük a szexuális kisebbségek – gyakran válnak politikai céltáblává.
Ez a demokratikus válság nem korlátozódik egyetlen országra – mindannyiunkat érint. Nem tudom egész pontosan, mit kellene tennünk ellene, de szeretnék megosztani néhány gondolatot arról, szerintem hogyan fogjunk hozzá. A mondandóm lényege elég egyszerű.
A globalizáció jelenlegi formája nem összeegyeztethető az egyetemes emberi értékeken alapuló liberális demokráciával. Vagy a globalizáció fogja lerombolni a demokráciát, vagy a demokrácia fogja humanizálni a globalizációt. Mélyen hiszem, hogy ez utóbbi lehetséges. És mélyen hiszem, hogy Európának megvannak az eszközei ehhez, és hogy ezáltal példát mutasson a világnak.
Kezdjük azzal, hogy az egyetemes értékeken alapuló politikának fel kell ismernie azoknak a frusztrációját, akik a globalizáció vesztesének érzik magukat. Az embereknek biztonságban kell érezniük magukat. Érezniük kell, hogy valahová tartoznak. Enélkül a demokrácia nem maradhat fenn. A helyi politika sokat segíthet ezen, mert önkormányzati szinten a demokratikus értékek láthatóvá és gyakorlatiassá válhatnak. Amikor az emberek valódi javulást látnak a lakhatásban, a közszolgáltatásokban, a városfejlesztésben vagy a környezetpolitikában, a demokrácia olyasmivé válik, amit megélnek, nem csak hallanak róla. Nem véletlen, hogy az EU minden tagállamában a polgárok jobban bíznak a helyi önkormányzatokban, mint a nemzeti kormányokban. De jobban bíznak az európai intézményekben is, mint a saját kormányaikban. Ez megmutatja, hol kezdődhet a megújulás. Az emberek akkor bíznak a politikában, ha az közelebb van a mindennapi életükhöz, vagy ha elég erős ahhoz, hogy megvédje őket olyan erőktől, amelyekkel szemben a nemzetállamok védtelenek. Ez azt jelenti, hogy a demokrácia mai válságára nem a kevesebb Európa vagy a kevesebb helyi demokrácia a válasz. Épp ellenkezőleg: mindkettőből többre van szükség. Erősebb önkormányzatokra, ahol az emberek valóban részt vehetnek a döntésekben. És hatékonyabb Európai Unióra, amely ott is tud cselekedni, ahol az egyes államok már túl kicsinek bizonyulnak.
Ugyanakkor be kell valljam, épp ennek az ellenkezőjét látom megvalósulni. Az Európai Unió inkább egy laza nemzetállami szövetség irányába halad, ahelyett hogy azokat az értékeket tükrözné, amelyekre eredetileg épült. A közelmúlt vitái – beleértve a következő uniós költségvetésről szólókat is – inkább a nemzeti alkuk logikáját tükrözik, nem pedig a közös európai célt és a helyi közösségekkel való partnerséget. Ha ez így folytatódik, fennáll a veszélye, hogy éppen azokat a kormányzati szinteket gyengítjük meg, amelyekben a polgárok még bíznak.
Az Európai Uniónak nem csupán a nemzetállamok, hanem a nemzetek uniójának kell lennie – közös történelemre, közös kultúrára és közös célra építve. Olyan Európának, ahol a lelkiismereti szabadság mindenhol garantált; ahol tiszteletben tartják a kisebbségek jogait; és ahol felismerjük, hogy egyikünk sem lehet igazán szabad mindaddig, amíg nem vagyunk szabadok mindannyian.
Az Európai Unió himnusza, az Örömóda arra emlékeztet bennünket, hogy „egy testvér lesz minden ember”. Ez az az Európa, amelyet remélem, fel tudunk építeni. Egy unió, amely újra felfedezi az eredeti vízió bátorságát, és olyan közösséget épít, ahol az egyenlőség nemcsak kimondott érték, hanem a hétköznapokban megélt valóság.
A demokrácia tehát nem egy magától értetődő dolog. Kialakulása nem egyirányú utca, amiben nem lehet visszafordulni. A demokrácia több, mint szabályok és intézmények rendszere. Egyben ígéret is kell legyen: méltóságot, biztonságot és az összetartozás érzését kell adnia mindenki számára. Csak ezek védelmével védhetjük meg demokráciát magát. Nem hiszem, hogy már pontosan tudnánk, hogyan érjük ezt el. De meg vagyok győződve arról, hogy ha közösen gondolkodunk és cselekszünk, akkor képesek vagyunk rá.
Hogy méltó legyek ehhez a gyönyörű díjhoz és a Geuzen ellenállási mozgalom mártírjainak emlékéhez, megígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez így legyen.
A Geuzenpenning-díj
A Geuzen-érmet, a Geuzenpenning-díj egy rangos holland emberi jogi és demokráciadíj, minden évben olyan személyeknek vagy szervezeteknek adják át, akik kiemelkednek az emberi jogok és a demokrácia védelmében, valamint fellépnek a diktatúra, a rasszizmus és a diszkrimináció ellen. Az idén Karácsony Gergely vehette át az elismerést az indoklás szerint a demokratikus értékek, a véleményszabadság és az egyenlő jogok melletti bátor kiállásáért egy egyre autoriterebbé váló magyarországi politikai környezetben. Aktívan igyekszik megvédeni a sajtószabadságot és az állampolgári jogokat. Célja, hogy cselekedeteivel mozgósítsa az embereket és a remény jelképe legyen. Például 2025. június 28-án önkormányzati rendezvényként szervezte meg a Budapest Pride felvonulást, hogy megkerülje az állami tiltást.
A díjat 1987 óta adják át, a Geuzenpenning Alapítvány kezdeményezésére. Idén negyvenedik alkalommal ítélik oda. A Geuzenek eredetileg a spanyol uralom ellen küzdő németalföldi felkelők voltak, ezt az elnevezést vitték tovább a modern Geuzenek, a második világháború első ellenállói Hollandiában. Közvetlenül a háború kezdete után fellázadtak a német megszállók ellen. 1941. március 13-án tizenöt Geuzen-tagot és három februári sztrájkolót kivégeztek a Waalsdorpervlakte területén. Erre emlékezve a díját minden évben március 13-án adják át.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. március 13-án.
