A gerontológia egyik alapkérdése az, hogy meghosszabbítható-e az emberi élet, és ha igen, milyen mértékben. Az átlagos életkor növekedése erre már meggyőző választ adott: a mai százévesek nem túl népes, de mégis létező világa azt jelzi, hogy a 70 év körüli átlagos életkor még további emelése is lehetséges. Az elérhető legmagasabb emberi életkor a gerontológusok eltérő becslései szerint 105, illetve 150 évig terjedhet. Egyes számítások például 2070-re 130 éves átlagos életkort jósolnak.
A mai átlagos életkor tehát messze alatta marad a lehetséges legmagasabb értéknek. Ennek oka az életrövidítő tényezők hatása. Ha vitatható sorrendben is, ezek közül a leghatékonyabbak a következők: betegségek (elsősorban is az érelmeszesedés, valamint más szív- és érrendszeri megbetegedések), a rák és a balesetek, továbbá: ésszerűtlen életmód, helytelen táplálkozás, nikotin, alkohol, lelki megterhelések, kevés mozgás, nem kielégítő alvás stb. Egy vélemény szerint ha lenne ember, aki élete során nem esett át fertőző betegségen, nem lépte túl több mint öt kilóval a megengedett testsúlyt, rendes családi életet élt, fizikai munkát végzett, nem szenvedett lelki megrázkódtatásokat – ez az ember 55 évvel élne tovább, mint az, aki nem rendelkezett ezekkel az előnyökkel. Ám ha ez a „mintaember” naponta elszív egy csomag cigarettát, kilátásai a hosszú életre már kb. 8-10 évvel csökkennek. A megelőző eljárások tehát a fentiek kiiktatásával kezdődnek.
Az öregedés megelőzése már egytől negyvenéves korig ajánlatos, azután pedig szükséges. A hosszú életű emberek kevés kivétellel mind mérsékelten, kiegyensúlyozottan táplálkoznak. Az öreg embernek zsír- és szénhidrátszegény, fehérje- és vitamindús étrenden kell élnie. A napi összkalória mennyiségének 2000 és 2500 között kell maradnia. (A megfelelő vagy akár annál nagyobb testsúly nem zárja ki a minőségi éhezést, amikor egyes életfontosságú anyagokban, főként fehérjékben és vitaminokban, a szervezet hiányt szenved.)
A munka és testmozgás, mint a szervek élettani és biokémiai „táplálója”, különös jelentőségű. A keringés, légzés, emésztés, idegrendszer és hormontermelés, de éppúgy a lelki állapot is, mind javulnak a testmozgással járó serkentő ingerek hatására. Az elégtelen mozgás következményei nem mutatkoznak azonnal, de távoli kihatásaik annál súlyosabbak. Szintén gerontológiai szabály, hogy a tunya életű fiatalkort az öregkorban az ember ugyancsak megbűnhödi. „Szervek munkaképessége, amelyek használatát az öregedő ember elhanyagolja, gyorsan hanyatlik. Az öregedő egyén helyesen beosztott, előrehaladó állapotával összhangban maradó életmódot kövessen, a munka és pihenés megfelelő váltakozásával” – írja Korányi.
Sokan úgy tekintik, hogy a rendszeres testgyakorlatok átlag tíz évvel meghosszabbítják az életet. A megfelelően végzett torna minden életkorban hatékony és minden életkorban elkezdhető. Ezért az öregeknek le kell küzdeniük magukban a tartózkodást és szégyenérzetet, ami abból származik, hogy a köztudatban a sport csak a fiataloknak való. Az egészségügyi és társadalmi lehetőségek alapján indokolatlan a tévhit, miszerint kiváló minőségű munkát csak makkegészséges ember tud végezni. A szaktudás, a gyakorlat és a bizonyítani akarás mélyen emberi igénye sokszor ahhoz vezet, hogy a rehabilitált munkás a legbonyolultabb minőségi munkát is el tudja végezni. Az orvos gyógyító munkáját tehát a kezelt alkotómunkába való beilleszkedése teljesíti ki. A gyógytevékenységet a gazdasági vezetés társadalmi felelősségének kell kiegészítenie. A teljes értékű rehabilitációit csak e kettő együtt biztosíthatja.
A pszichoprofilaxist az teszi szükségessé, hogy az egyes életszakaszokba való áttérés minden esetben nehéz, olykor súlyos belső harchoz vezet, önmeghaladást és önátértékelést igényel. S természetesen ehhez a lelki-szellemi átálláshoz a „halálig tartó nagy vakációban” a legbonyolultabb s legtöbb külső-belső tényező igénybevétele szükséges. A cél: a lelki egyensúly és társadalmi beilleszkedés minél gyorsabb biztosítása. A lelki alkalmazkodás sokkal bonyolultabb és kockázatosabb, mint a testi. Ennek sikerétől függ a személyiség egységének megőrzése.
Az öregedő embert az egyedülléttől, a céltalanság szomorúságától, az élménytelenségtől, az agyműködést serkentő ingerek hiányától csak a tevékeny élet óvhatja meg. Ezzel kapcsolatban kitűnő Veres Péternek, az írónak a pszichoprofilaktikus megállapítása utolsó jegyzeteinek egyikében: „Az öregek reggeli rossz közérzete ellen a legjobb orvosság, ha gondokkal, tennivalókkal ébrednek, mint a fiatalok…”
A gerontoprofilaxis alapelveiből következik, hogy az öregkort lelkileg is elő kell készíteni. Ehhez tartalék erőket, készségeket, emberi-társadalmi és természeti élményeket, hangulatokat és ismereteket kell tárolni, s egyre magasabb intellektuális szinten, tudatosan újra meg újra átrendezni, egyre bölcsebben újra átélni.
A legtermészetesebb életmeghosszabbító és „fiatalító szerek” egyike, a szervezet ősi megújítója: az alvás. Az öregedő szervezet egészében és főképp az idegrendszerben végbement változások szükségessé teszik a regenerálódáshoz szükséges alvásidő fokozatos növelését. Téves a hiedelem, hogy az öregeknek kevesebb alvásra van szükségük, mint a fiataloknak. Náluk a rövidebb éjszakai alvást érelmeszesedés, pszichoneurózis, napközti rejtett szendergés vagy más rendellenességek okozzák, nem pedig a csökkent élettani szükséglet. Hasonlóképpen az öregkori pszichohigiénia fontos része a nemi élet, ami egyáltalán nem annyira jelentéktelen, mint ahogy azt általában vélik. Egyáltalán nem szexológiai ritkaság vagy rendellenesség, ha 80 éven túli személyek is nemi életet élnek. Mecsnyikov is jelezte, hogy 100 év körüli öregek rendelkezhetnek még nemzőképességgel. A nemi szükséglet és a közösülési képesség rendszerint a nőknél is nagyon sokáig megmarad. Fontos azonban, hogy ők maguk ne mondjanak le erről, és ne alakítsanak ki magukban öregségi komplexust. „Kilencvenéves korban az ember már nem szeretkezik, de vannak még vágyai” – mondta a nemrég ünnepelt Picasso. Az ebbeli teljes rezignáltság, indokolatlanul csüggedt lemondás úgyszintén gyorsítja az öregedést.
Amennyiben az öregedést nem tartjuk betegségnek, hanem természetes életszakasznak, úgy annak gyógyításáról sem beszélhetünk. Hogy az öregkornak mégis külön gyógyászata van azt mindenekelőtt az tette szükségessé, hogy – amint jeleztük – alig megy végbe természetes és főként betegségektől mentes öregedés. Az öregedéstan egyik fő célkitűzése éppen az, hogy ezt a folyamatot minden esetben az élettani határok közé terelje, biztosítsa természetes ütemét, hogy a halál a biológiai folyamat lezárulásaként, valóban végelgyengülés következtében álljon be.
A megfiatalítás, az ún. rejuvenáció, az öregedés megállítása, a szervezet egy korábbinak megfelelő állapotba terelése értelmében ma még lehetetlen. A korai és a kóros öregedés megelőzésének és gyógyításának elvileg az a módja, hogy a szervezet anyagcseréjét és idegi-hormonális állapotát megfelelő szinten tartsuk és amennyire lehet, javítsuk is. Ez teszi indokolttá az anyagcserének természetes hatóanyagokkal – vitaminokkal, hormonszármazékokkal, ásványi anyagokkal, kivonatokkal – történő támogatását és még előbb a szükségletek legteljesebb kielégítését. De mivel az öregedés általános jellegű, többé-kevésbé minden szervet érintő folyamat, egyetlen anyagtól sem várható egymagában kielégítő eredmény. Így tehát, mint ahogy nincs elixír, a minden esetben beváló gyógyszer, éppúgy fiatalító szer sincs.
Az öregedés tehát nem állítható meg, sőt egyelőre a lelassítása is távoli és bizonytalan lehetőség; ám megelőzhetők és rendszerint megszüntethetők azok a másodlagos kísérő jegyek és az alapfolyamattal gyakran csak laza összefüggésben álló kóros elváltozások, amelyek siettetik az öregedést.
Az öregedő szervezet számos élettani és bonctani sajátossága miatt ebben az életkorban a gyógyszereket megfelelő, csökkentett adagban kell alkalmazni. Issekutz arra is felhívja a figyelmet, hogy első ízben adott gyógyszerrel még óvatosabban kell bánni, de nem kisebb hiba, ha az idős beteg túlzott óvatosságból hatástalan mennyiségben kapja a gyógyszert.
Az öregedés kezelése két fő szempont alapján történik: a gyengülő, működésében és alkalmazkodó képességében hanyatló szervezet általános erősítése és az egyes betegségek gyógyítása. Az előbbit megfelelő egészségügyi és étrendi előírások (mozgásterápia, fizikoterápia, pszichoterápia), valamint a már említett természetes hatóanyagok és gyógyszerek valósítják meg. Az utóbbiakat főként értágító, az érfal áteresztőképességét javító és az oxidációs folyamatokat támogató anyagok segítségével gyógyítják. Az általános állapot, a teljesítő képesség és a közérzet bármily csekély javulását vagy akárcsak egyes panaszok enyhülését, illetve megszüntét az ember gyógyulásnak, erősödésnek, egészségesebb állapotnak érzi, s ezt akár rejuvenációnak vagy revitalizációnak is tekinthetjük.
A biológiai serkentőként használt készítmények zöme vitaminokat, hormonszerű vagy éppen hormonanyagokat, katalizáló hatású nyomelemeket, aminosavakat és gyakran novokaint tartalmaz. A régóta használatos nemi hormonok veszélyessége egyre inkább bebizonyosodik. Vannak azonban olyan származékaik, amelyeknek nincs nemi, azaz virilizáló és rákkeltő hatásuk, de a fehérjeanyagcserét annál hatékonyabban elősegítik.
A különböző szövetkivonatok közül az egyik legjobbnak tűnő a Bogomelec-szérum, amely – a szerző szerint – serkenti a kötőszövet, s főként a szervezet védekezőműködésében jelentős szerepet betöltő retikuloendoteliális rendszer állapotát, növeli az általános ellenálló képességet, s csökkenti az öregedéssel járó elfajulási tüneteket. Némileg hasonló eredményekhez vezettek a Filatov-féle méhlepénykivonattal és a retikulinnal végzett kísérletek. Ezeknek az ún. geriatrikumoknak különleges szerepét és értékét azonban nem sikerült egyértelműen bebizonyítani. Sokan észleltek figyelemre méltó javulásokat embrionális szívből, fiatal sejtekből, májból és agyból készített kivonatok adagolására. Főleg az utóbbi kettő vált be a klinikai gyakorlatban.
De ilyenszerű „folyékony szövetterápiának” tekinthető a gyakran jó hatású vérátömlesztés is. Természetes hatóanyag, amit a kozmetikában is jó eredménnyel használnak: a méhpempő. Ennek összetételében foszfor, kén, B1, B2, B6, E-vitamin, továbbá a szintén vitaminként szereplő inozit, a pantoténsav – amit „aging faktor”-nak is neveznek –, valamint nyomokban vas, mangán, nikkel, kobalt és különféle enzimek vesznek részt. Egyes tapasztalatok alapján ez az anyag az érelmeszesedés, bizonyos fokig az általános öregedési tünetek, továbbá a hajhullás és az emlőmirigy fejletlensége kezelésében mutatkozott eredményesnek.
Világszerte nagy érdeklődést keltett a novokain, amelynek alkalmazását az öregedési tünetek gyógyításában Parhon és Ana Aslan kezdte el. A ma forgalomban levő Gerovital és Aslavit elnevezésű készítmények novokainon kívül más hatóanyagokat is tartalmaznak. A vizsgálatok azt mutatták, hogy ezek kedvezően hatnak a szövetek általános tápláltságára (eutrofizáló hatás), az agykéregre s annak a kéreg alatti központokkal való kapcsolatára, s ezek révén a lelki-szellemi állapotra, az endokrin mirigyekre és a zsigeri működéseket irányító vegetatív idegrendszerre. Egyéb hatásaik: csökkentik az allergiás érzékenységet, a szívizom és vázizomzat ingerlékenységét, tágítják a szívizmot ellátó koszorúereket, a hörgőket és általános biokatalizátorként kedvezően hatnak a sejtben végbemenő oxidációs folyamatokra.
E novokaint tartalmazó készítmények klinikai javallata igen széles körű. Így például számos esetben javulás észlelhető a testi és szellemi hanyatlás, az érelmeszesedés, a Parkinson-kór, kopaszodás, őszülés, érgörcsök, koronária-betegség, agyvérzés utáni állapot, fekélybetegség, asztma stb. kezelésében. Wisniewska-Roszkowska egy hasonló készítménnyel végzett vizsgálatai alapján megerősítette Ana Aslan és mások addigi megállapítását, hogy ezek a készítmények csak huzamos és minél korábban, lehetőleg profilaktikusan, az öregedés kezdetén történő adagolás esetén bizonyulnak hatásosaknak, és akkor sem minden esetben. Utóbbi szerző tapasztalatai szerint az esetek 30 százalékában mutatkozott határozott állapotjavulás Geriokain-kezelésre.
Az utóbbi években vált ismeretessé egy szulfonamid-származék, a szulfadiazin általános revitalizáló hatása. A novokainhoz, azaz prokainhoz hasonlóan, ennek az anyagnak is a vitaminszerű paraamino-benzoesav (PABA) az egyik alkotóeleme. A novokain hatását is részben ennek, de főként az agy természetes hatóanyagai közé tartozó DEAE-nak (dietilaminoetanol-nak) tulajdonítják A geriátriai gyakorlatban használatos készítmények mindegyike annyiban hatékony, amennyiben közvetlenülvagy közvetve elősegíti a szövetek tápanyagellátását és az ott folyó anyagcsere-folyamatokat.
E készítmények egy része kavaint tartalmaz. Ez mint izomlazító és ún. endoanesztezikum, vagyis belső érzéstelenítő, kikapcsolja az érszűkítő reflexműködéseket, s ezáltal értágulat, a szöveti vérellátás, a tápanyag-, valamint az oxigénellátás fokozása jön létre. Hangulatderítő, félelemérzetet, szorongásoldó, valamint emóciókat fékezőhatása révén helyreállítja és megerősíti a lelki egyensúlyt, öregkorban ugyanis a leggyakoribb lelki panasz a szorongás és a depresszió.
A fentiek alapján arra a kérdésre, hogy gyógyítható-e az öregség, ma még csak egyértelmű nemmel lehet válaszolni. Olyan szer, amely minden esetben s az öregedési tünetek mindegyikére kielégítő módon hatna, nem ismeretes. De minden esetben enyhíteni lehet az öregséggel járó panaszokon, s az ilyen irányú tevékenység mind az orvostudomány, mind pedig a társadalomszervezés egyik legfőbb célkitűzése kell hogy legyen.
Megjelent A Hét III. évfolyama 26. számában, 1972. június 30-án.