Nem a könyvekről van szó. Mert azoknak voltaképpen sosem volt önsorsuk. Sem az elsőnek, amelyet a legszelídebb és legsikeresebb világteremtő, Gutenberg, az idő testvérévé tett, sem azoknak, amelyekre tűzcsóvát vetettek, és azoknak sem, amelyeknek üres lapjain még csak az alkotói terv járatja a „Gondolat-manók csodatáncát”. Nem a sorsot hordozó könyvről van tehát szó, s még csak órájáról vagy olvasójáról sem, akik pedig létrejöttének és létrekeltének a letéteményesei. Eredeti rendeltetésének – a legmeghittebb párbeszéd megteremtésének, mindenkori „szolgaságának” – a szellemi közelítésnek és a különösséget is tiszteletben tartó egységalkotásnak, e betűgalaxis világító erejének és vonulási irányának a változása jelzi a lényegi sorsfordulatot. S amikor egy-egy égtájon bekövetkezik, akkor válik nyilvánvalóvá a „habent sua fata…”
Amikor egyre több lesz a borítókba zárt mikrokozmosz a házi könyvtárak polcain, amikor sóvárgott és keresett tárgy és mindenképpen megszerzendő cikk lesz a könyv.
Amikor kérni kell, és keresni a lelőhelyet. ahol megtalálható. Amikor tovább kell adni, és tudni az érdeklődőt, akinek azt el kell olvasnia. Amikor fel lehet figyelni a kézről-kézre járt kötetben a lapok szegélyére írt, fűtött szavú megjegyzésekre, az indulatos kérdő- vagy felkiáltójelekre. Gyűröttségére és rongyolódására. A megviselődésre, ami elrendelt sorsa a könyvnek. Egy nemrég megjelent novelláskötetből a szerző néhány nap múlva már az antikváriumban talált egy példányt. S örült neki, mert az az olvasottság jegyeit viselte magán, és ő már az üzletekben sem kapott dedikálni valót, egyet sem. Előfordul az is, hogy egy-egy jól sikerült folyóiratszám például kiválóan összeállított esszéanyagával arat sikert. És: kézről kézre jár. Szükségből. De abból, amely nemcsak bontja, hanem hozza is a törvényt.
És védi. Makacsabbul a törvénykönyveknél. Mintha csak azért hasonlítana annyira a latinban a törvény (lex, legis…) és az olvasni (lego, legere, lexi…) szó. Merthogy a könyvet óvni kell, az az illendőség rendszabálya. De hogy olvasni és olvastatni kell, az a szellem és a szellemi megmaradás léttörvénye.
Megjelent A Hét V. évfolyama 27. számában, 1974. július 5-én.