Bödőcs Tibor: Prímszámok hóesésben. Helikon Kiadó, Budapest, 2023, 4499 Ft
A szerkezet időrendben lineáris: a „Bödőcs-enciklopédia” szó szerint Ádámmal és Évával, vagyis a születéssel, a teremtéssel kezdődik, és egy temetési jelenetről szóló miniatűrrel zárul. E keretes szerkezetnek megfelelően példázatos, hogy a kötet első mondata egy kérdés az Örökkévalóhoz: „Miért nem akadályozod meg?”; az utolsó mondat pedig voltaképpen válasz erre a kérdésre: „Látjátok, testvérek, motyogja a pap”. Hát, igen, látjuk. Mert ami az első kérdés és az utolsó mondat között van, az egyszerre keserű és groteszk tudósítás az emberi élet csodálatos jelentéktelenségéről; másfelől örkényi értelemben vett tömör, letisztult, esszenciális sötét humor.
A szerző előző három könyvét is olvastam (Addig se iszik; Meg se kínáltak; Mulat a manézs), s a negyedik, a Prímszámok hóesésben megerősítette azt a gyanúmat, ami már a harmadik könyvénél is megfogalmazódott bennem: Bödőcs azon írók közé tartozik, akik minden könyvükben új utakat keresnek. Vannak olyan írók, akik arra törekednek, hogy minél előbb saját hangra „találjanak”, s ha szerencséjük van, az olvasók lehetőleg minél nagyobb hányada örömmel keresi újra és újra ezt a bizonyos hangot. Ennek megvan az a veszélye, hogy ha egy-egy új könyvükben új hangot ütnek meg, az olvasótábor egy része elpártol tőlük.
Bödőcs Tibort ez a veszély nem fenyegeti, a törzsolvasói alighanem tudják már, hogy bizonyos értelemben egy másik szerzővel találkoznak minden új Bödőcs-kötetben. Miképpen az első három kötete is különbözött egymástól, a Prímszámok hóesésben ugyancsak új utakra vezet minket. Ezúttal a szerző „enciklopédista” énjébe nyerhetünk bepillantást: Bödőcs számba vette azokat a jelenségeket, fogalmakat, művészeti, filozófiai és politikai kategóriákat, amelyek leginkább foglalkoztatják, s ezekből írt egy sziporkázóan szellemes rövidprózákat tartalmazó könyvet. A kötetet hét nagyobb egységbe rendezte, ezek a következők: Apokrifek; Bölcsek; Művészeti bagatellek; Történelmi anzikszok; Stílusgyakorlatok; Kis színesek; Hétköznapi miniatűrök.
A szerkezet időrendben lineáris: a „Bödőcs-enciklopédia” szó szerint Ádámmal és Évával, vagyis a születéssel, a teremtéssel kezdődik, és egy temetési jelenetről szóló miniatűrrel zárul. E keretes szerkezetnek megfelelően példázatos, hogy a kötet első mondata egy kérdés az Örökkévalóhoz: „Miért nem akadályozod meg?”; az utolsó mondat pedig voltaképpen válasz erre a kérdésre: „Látjátok, testvérek, motyogja a pap.”
Hát, igen, látjuk. Mert ami az első kérdés és az utolsó mondat között van, az egyszerre keserű és groteszk tudósítás az emberi élet csodálatos jelentéktelenségéről; másfelől örkényi értelemben vett tömör, letisztult, esszenciális sötét humor. Már ennyi elegendő volna ahhoz, hogy azt mondjam: számomra ez az eddigi legjobb Bödőcs-kötet, holott az Addig se iszik és a Meg se kínáltak című művek is egészen nagyszerűek voltak.
Ebben az új könyvében azonban Bödőcs olyan finom eleganciával kontrapunktol élet és halál, tragédia és komédia, profán és szakrális között, hogy valóban: Örkény egyik legkiválóbb tanítványát és irodalmi örökösét tisztelhetjük benne. Nem azt állítom, hogy a szerző Örkény-epigon; ha így volna, ezt a könyvet semmibe nem nézném. Azt állítom, hogy továbbfejlesztette, mélyítette és gazdagította a magyar irodalom keserédesen röhögő hagyományát, mit sem törődve azzal, hogy egyes irodalmi ítészek szerint eleve gyanús, ami „vicces”. Pedig Örkény sem egyszerűen „vicces” vagy „szórakoztató”; miképpen az új Bödőcs-könyv sem egyszerűen „humoros”.
A kötet számomra egyik legkiválóbb ciklusa a Bölcsek címet viseli, a szerző ebben híres és egyáltalán nem híres fiktív filozófusokról ír; egyik kedvencem egy bizonyos Ferdinand Nietzsche, a nagy Friedrich eltitkolt ikeröccse, aki kertész lett (ad notam: „műveljük kertjeinket!”), de bátyjához hasonlóan bölcselkedő ember. Két tanítását idézem: „Ültess bármit, nem morál fog kinőni! Répa kell a húslevesbe, irgalom nem.” S a második: „Ne sajnáld a gazt! A gaz se sajnál téged” (27.).
A másik ciklus, amit a figyelmükbe ajánlok, a Történelmi anzikszok, s azon belül a Figurák tavasza (73.), amely egy sakkmérkőzés leírása egy halálra készülő Huszár szemszögéből egészen parádés stílusbravúrral megírva. Egy részlet ebből is: „Jármunkat ledobánk. Pazarul megnyitánk. Kifejlődénk. Sáncolánk. A világos királynő kisodródott vala, levágánk.”
Mire a könyv végére értem, biztos voltam benne: aki ilyen briliáns kisprózákat tud írni, annak saját tárcarovatot kellene adni egy újságban. Akármelyikben. Biztos vagyok benne, hogy megugrana a példányszám…
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 4. számának Könyvkritika rovatában 2024. január 26-án.
