Emlékezés Husz Ödönre
A kísérleti biológiaoktatás egyik úttörőjéről emlékeztek meg a közelmúltban a kolozsvári 3-as számú Középiskolában. Méltó volt az emlékezés a nagy előd szelleméhez, önzetlen, kitartó munkásságához. Husz Ödön 1879. október 31-én Felkán (Szepes megye, Magyarország) született. A családban a természetszeretet hagyomány volt, ezért középiskolai tanulmányainak befejezése után a budapesti Tudományegyetem természetrajz-földrajz szakára iratkozott. Főiskolai tanulmányai során megfordult a németországi egyetemeken is. Itt hallgatta a természetrajzi előadásokat és a híres Wilhelm Wundt filozófiai fejtegetéseit, később a világhírű darwinista, Ernst Haeckel biológiai előadásait.
A természettudományt és a filozófiát, a pedagógiát és a lélektant egyaránt átfogó érdeklődése lényegesen hozzájárult haladó világnézetének kialakításához, megalapozásához. Nem kevésbé hatott Husz Ödönre az erdélyi valóság, amelyben egész oktatási és nevelési tevékenységét kifejtette. Tanári pályafutását 1902-ben Désen kezdte, majd innen Kolozsvárra került, ahol a Református Kollégium mellett működő leánytagozat szervezésével bízták meg. 1922–1927 között e tagozat igazgatójaként szívósan harcol az akkori polgári-földesúri soviniszta iskolapolitika ellen, az intézmény nyilvánossági jogáért. Küzdelmét siker koronázza. 1926-ban felépül a leánylíceum új hajléka és nyilvánossági jogát is megadják.
Husz Ödön azonban nemcsak iskolaszervező, de széles műveltséggel rendelkező biológiatanár is, aki hallatlanul érzékeny a biológiaioktatás korszerűsítésének minden rezdülésére. Már 1915-ben, dési tevékenysége során megírja a Biológiai gyakorlatok című tanári segédkönyvet. Az Erdélyi Múzeum, a Pásztortűz, az Erdély című folyóiratok hasábjain kitűnő írásai jelennek meg.
Az iskolai biológiaoktatásra vonatkozó felfogását – mind annak célját, mind tartalmát, módszereit és eszközeit tekintve – legteljesebben a Gyakorlati bevezetés a biológiába című művének előszavában fejti ki. Tömör és világos megfogalmazásban, logikus okfejtéssel (mindössze öt oldalon) nyújtja hivatásának hitvallását. Benne nem a korabeli eszmék egyszerű átvételéről van szó, hanem azok alapos ismeretéről, mélyen átélt szintéziséről, intellektusának szerves részét képező, magatartását és tevékenységét meghatározó nézetekről. Nem áll módunkban, hogy oktatásra vonatkozó eszméit, felfogását összehasonlítsuk a korabeli haladó irányzatokkal. Kétségtelen, hogy legnagyobb mértékben az úgynevezett munkáltató iskola hatott Huszra, ám ugyanakkor sikerült elhatárolnia magát annak túlzásaitól.
A természettudományok „nevelőértékeit” – kora számos kiváló pedagógusa és biológusa nézeteinek szintéziseként – a következőképpen fogalmazza meg: „… elősegítik az emberi megfigyelőképesség kifejlesztését, rendszeres, tervszerű és szabatos munkához szoktatnak, megfeszített munkához, ami a türelem, kitartás és kötelességérzet kifejlődéséhez vezet. Serkentnek az önálló gondolkodásra, elősegítik a tárgyilagos ítélőképesség kialakulását, áthatnak bennünket a törvényszerűség szellemével, kifejlesztik a saját munkánk eredményével járó felelősségérzetet s a mások szellemi munkája iránti tiszteletet, kiszabadítanak az előítéletek béklyóiból, s a föltétlen igazság szeretétéhez vezetnek”.
A biológiaoktatás nevelő értékének s ugyanakkor céljának ez a megfogalmazása felöleli annak mind informatív, mind formatív-nevelési vonatkozásait. Bármily anakronisztikusnak tűnik, a legtöbb tekintetben ma is Huszhoz hasonlóan látjuk a tantárgy tanításának lényegét és feladatait.
Sajnálkozva állapítja meg, hogy az oktatásban a természettudományokban rejlő értelmi és erkölcsi hatás nem érvényesül megfelelő mértékben, mivel még mindig az ismeretekre és nem a megismerésre fektetik a fő hangsúlyt. Sajnos, ez napjainkban is elég nagy mértékben nyilvánul meg biológiai oktatásunkban!
A tanítási anyag tartalmának csökkentése mellett annak új, ökológiai alapon való rendszerezését tartja szükségesnek. Az új tartalomnak és célkitűzéseknek megfelelően gyakorlati alapon nyugvó természetrajz-tanítási módszertan megalapozását sürgeti.
Husz Ödön felfogásában messzemenően érvényesül a tananyag tartalma, az oktatás technikája és eszközei dialektikus egységének elve. Husz Ödön nemcsak kiváló szaktanár, pedagógus, iskolaszervező, hanem a biológiai közművelődés egyik élharcosa is. Nem zárta be magát szaktárgya Prokrusztész-ágyába, lépést tartott a kor legidőszerűbb biológiai kérdéseivel. Kapcsolatot tartott kimagasló belföldi és külföldi szakemberekkel, s a külföldi szaksajtó csatornáin keresztül értesült a kor biológiai problémáiról. A két világháború között a természettudományos közgondolkodást szolgáló lap nem létezett, s a biológiai műveltséget szolgáló cikkek – szépirodalom központú sajtó mostohagyerekei – szintén kis terjedelemben jelentek meg.
Husz Ödön egyik legnagyobb érdeme az, hogy a korabeli publicisztikában is új utakat nyitott meg. A Pásztortűzben 1932–1937 között nem volt olyan évfolyam, amelyben ne jelentkezett volna két-három magvas írással. Cikkeinek tematikája is igazolja, hogy rendkívül érzékenyen reagált a kor legidőszerűbb biológiai problémáira s azokat egy haladóbb koncepciójú tudós szemszögéből értékelte, a közérthetőség és tudományosság alapelveinek megfelelően tolmácsolta. Fajnemesítő tényező-e a háború című cikkében nyíltan szembeszáll a fasizálódó biológia irányzataival, biológiai érvekkel leplezi le az „Übermensch”-ek háborús uszító politikáját. Cikkeiben előrejelzi a biológiai forradalom szükségszerű bekövetkezését, a legtöbb írását átszövi a korszerű genetikai és eugéniai szemlélet.
Husz Ödön biológiai szemléletére fényt vet Az életről szóló tudomány című tanulmánya, amely 1935 júniusában jelent meg. Ebben ezt írja: „ Az élet az a probléma, amely a tudományos kutatás és minden filozófiai gondolkodás középpontjában áll: ez a problémák problémája. Itt érintkeznek az anyag és szellem, természettudományok és humántudományok. És az élet igaz lényegének feltárása általában döntő hatással lehet életszemléletünkre… Feltűnő, hogy a haladó kultúra meglazította az egyes emberek kapcsolatát a természettel, sőt még bizonyos elidegenedést is kiváltott a természettel szemben. De vajon nem származnak-e ebből bizonyos hátrányok, úgy a gyerekre, mint egész társadalmunkra? Hisz minden kulturális fejlődésünk dacára, az ember mint élő szervezet, alá van vetve az élők világában uralkodó kérlelhetetlen törvényszerűségeknek is, s amilyen mértékben eltávolodik ezeknek alapjaitól, oly mértékben segíti elő a szervezetnek rendellenes vagy beteges alakulását.” Husz Ödön tankönyvein egy nemzedék nevelkedett. Volt tanítványai ma is féltve őrzik ezeket a könyveket.
Meggyőződésünk szerint Husz Ödön korszerű nézeteinek és törekvéseinek az a legfőbb tanulsága, hogy a tanároktató és tudományismertető munkájának alapját nemcsak képességei, alapos szakmai felkészültsége, tettvágya és dolgos munkássága képezi, hanem elsősorban a sokoldalú, a gyermekek szeretetétől áthatott, s a maga idejében korszerű általános műveltsége. Az oktatás korszerűsítése és a tömegek kulturális felemelése, amit pártdokumentumaink is hangsúlyoznak, ma egyik legfőbb feladatunk. Véleményünk szerint e bonyolult feladatot csakis korszerű szemléletű, komoly szakképzettségű pedagógusok valósíthatják meg. Ilyen szakképzettség azonban elképzelhetetlen széleskörű, aktív általános műveltség nélkül. Ennekateljességnek, ateljességilyen szemléleténekvolthirdetője és megtestesítője Husz Ödön, tudományos közművelődésünk egyik előharcosa.
Husz Ödön 1965-ben halt meg, elfeledten. Tudomásunk szerint halála óta még senki sem méltatta, ha nem is „látványos” és „zajos”, de termékeny, gazdag tevékenységét.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 26. számában, 1973. június 29-én.
