A most az árvíz miatt a sóbányát oldó, tehát a sós víz miatt a környezetet radikálisan átformáló Korond-patak a Kis-Küküllőbe ömlik, az meg a Marosba, amely meg Makónál a Tiszába. Ha sokáig oldja a víz Európa egyik legnagyobb sólelőhelyét, akkor akár a szegedi rakparton is megjelenhetnek sóvirágok. Szóval a problémánk közös, ha elfogadjuk, ha nem.
Láttam a minap az egyik közösségi oldalon egy videót egy sráccal, aki elmondta, hogy betűink latinok, számaink arabok, filozófiánk gyökere görög, pizzánk olasz, kávénk brazil és így tovább. A kérdésfelvetés az volt, hogy akkor mégis milyen alapon utáljuk a bevándorlókat. Megemlítette azt is, hogy egy ikonikus svéd kanapén nézzük a nyugati filmeket a Távol-Keleten gyártott készülékeinken.
Teszem hozzá: az a bizonyos svéd kanapé – kinek könnyedén, számomra lehetetlenül nehezen összeszerelhető – fából készült. Például fenyőből. Meglehet, hogy kurd, vagy szomáliai munkások gyalulták, csomagolták a léceket. Amelyek alapanya származott valahonnan, nem kis részben Romániából, a Kárpátokból, többnyire Erdélyből. Ahol sok a fa, és olcsó a természet. Könnyedén kizsákmányolható. Viszont azonnali pénzzel kecsegtet, alig, vagy sehogy sem követhető nyomon a tarvágás útja az európai multiknak, vagy a nyersanyagigényes távol-keleti cégeknek elpasszolt rönkök sorsa.
És akkor történik az, hogy nem egészen váratlanul, de kétségkívül tragikusan ellepi az árvíz a parajdi sóbányát. Azért nem váratlanul, mert évtizedek óta folyik az erdők lerablása. Nem mellesleg mindennek köze lehet ahhoz is, hogy a környezetükből kitúrt, túlszaporodott medvék beköltöztek már a városokba is. A környezetvédők, vízügyi és egyéb szakértők vészcsengőjének hangjára nagyjából egyetlen döntéshozó sem hallgatott. A tét pedig nem volna más, mint kedves otthonunk, a Kárpát-medence életben maradása.
Egy olyan ország polgáraként mondom ezt, ahol a hungarikumok listáján ugyan nem szerepel, de tény: egyedülálló sajátosság, hogy Magyarországon nincs környezetvédelmi tárca. Mert a NER ideológiája szerint az ökológia amolyan liberális nyavalygás, fölösleges sallang. Régebben úgy mondták volna: bolsevista trükk, de a bolsevizmus ma már nem szitokszó, szelleme könnyedén visszaszivárgott az öregedő fiatal demokraták eljárásrendjébe.
Visszatérve Parajdra: zajlik az az ideológiai háború is, hogy mi köze ehhez a magyar adófizetőnek, már megint az Orbán-kedvenc határon túli magyarok sírnak-picsognak, hogy kedveskedjem ezzel újonnan bevetett kommunikációs fordulattal. De vessünk csak egy pillantást a térképre. Az erdők nem csak erdélyi, hanem például kárpátaljai gátlástalan kiszipolyozásának nyomait akkor is látjuk, amikor olcsó román bútort rendelünk. Faházat, és így tovább. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a bennünket körülvevő Kárpátok vízmegtartó képessége pillanatok, de legalábbis pár évtized alatt elvész. Így jöhetett az az ár egy amúgy kis patakon, amely Európa egyik legnagyobb sólelőhelyét most éppen oldja. Márpedig a só igen jól oldódik a vízben.
És ha tovább szemlélgetjük az atlaszt, akkor azt is láthatjuk: a most az árvíz miatt a sóbányát oldó, tehát a sós víz miatt a környezetet radikálisan átformáló Korond-patak a Kis-Küküllőbe ömlik, az meg a Marosba, amely meg Makónál a Tiszába. Ha sokáig oldja a víz Európa egyik legnagyobb sólelőhelyét, akkor akár a szegedi rakparton is megjelenhetnek sóvirágok. Szóval a problémánk közös, ha elfogadjuk, ha nem. Mondjanak erről bármit a saját zsebükön túl látni képtelen sóhivatalok.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2025. június 12-i adásában hangzott el.