A Transtelex cikke.

Jóváhagyta kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa Crin Antonescu államfőjelöltségét – írja az Agerpres.

A párt vezetőtestületének tagja, Radu Oprea az ülés után azt is bejelentette, hogy február 2-ára összehívták a kongresszust, amelyik szintén szavazni fog Crin Antonescu elnökjelöltségének támogatásáról, és azzal lesz biztos Antonescu PSD-s jelöltsége.

Radu Oprea az is hozzátette, hogy „a mai döntés sokatmondó”, utalva arra, hogy Crin Antonescu lesz a kormánykoalíció jelöltje a 2025-ös elnökválasztáson. „Amennyire én látom a koalícióban a dolgok visszafordíthatatlanok” – tette hozzá.

A PSD politikusa azt is elmondta, hogy az ülésen nem mutattak be közvélemény-kutatásokat, de „a döntéseik alapját minden bizonnyal ezek a felmérések jelentik”. Hozzátette azt is, hogy az nem beszéltek Victor Ponta esetleges jelöltségéről, és az alapszabályuk értelmében nem támogathatnak két jelöltet. „A mai döntésünk az, hogy Crin Antonescu urat támogatja a Szociáldemokrata Párt” – idézi a nyilatkozatot a Libertatea. Egyúttal bizakodását fejezte ki, hogy a párt területi vezetői Crin Antonescu, a PNL korábbi elnöke mellett fognak kampányolni, mert mint fogalmazott ő egyesítheti a bal- és jobboldali választókat.

Radu Oprea ismét megerősítette, hogy Marcel Ciolacu a párt elnöke nem akar államfő lenni, nem indul a választásokon.

Az Avangarde hétfőn közölt friss kutatása szerint a PSD-PNL-RMDSZ közös jelöltje, Crin Antonescu 25 százalékot érne az államfőválasztás első fordulójában, amit magabiztosan, 38 százalékkal Călin Georgescu nyerne meg. A felmérésben azt is megpróbálták modellezni, hogy miként teljesítene Georgescu a különböző jelöltekkel szemben a második fordulóban, és eszerint Antonescuval rendkívül szoros eredmény várható, mindössze 1 százalékpontos különbséget mértek a két jelölt között. Elena Lasconival és Nicușor Dannal szemben már magabiztosabban nyerne Georgescu.