A világhírű magyar zsidó származású történész, John Lukács (Lukács János) születésének 100. évfordulója tiszteletére a Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Tanulmányok Intézete konferenciát rendezett Szellem és jellem – John Lukacs 100. címmel a közszolgálati egyetemen. A tanácskozáson Hatos Pál történész brilliáns előadást tartott nemcsak Lukácsról, de a történészi hivatás lényegéről és a történeti megismerés módozatairól is.
Mint a szervezők írták: a magyar származású, de karriert az Egyesült Államokban befutó John Lukacs (1924-2019) történészprofesszor és író a bő hat évtizedes pályafutása során történészek számos generációját tanította és inspirálta. Életműve a politika- és diplomáciatörténettől a történetfilozófiáról, a történész szerepéről vagy éppen a megismerés korlátairól elmélkedő értekezésekig terjed, de Lukacs jelentős szerepet játszott a háború utáni amerikai intellektuális konzervativizmus megformálásában is.
A tanácskozás hallgatósága. Fotó: Habsburg Ottó Alapítvány/Facebook
A konferencia előadói annak a felkérésnek tettek eleget, hogy válaszokat keressenek a professzor életműve és hatása kapcsán a következő kérdésekre:
Lukacs és az őt körülvevő tudományos és közéleti szereplők hogyan befolyásolták az amerikai (és európai) történelem- és politikaszemléletet; Lukács és társai miként hatottak a hidegháború eseményeit értelmezni kívánó tudományos kutatásra; s végül: munkásságuk mennyiben szolgálhat inspirációul a mai politikai gondolkodás és gyakorlat számára.
Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, az NKE programigazgatója a köszöntőjében elmondta: a történészprofesszor Budapestre került személyes hagyatékát eddig is gondozó NKE Stratégiai Tanulmányok Intézete ezentúl a John Lukacs nevet viseli majd.
Személyes tárgyak. Fotó: NKE/Facebook
Mint megtudhattuk tőle: John Lukacs írásos hagyatéka az Egyesült Államokban van, de Magyarországra kerültek a kedves tárgyai, így a konferencia résztvevői megtekinthették a John Lukacs személyes tárgyaival berendezett társalgót. Prőhle kitért rá, hogy itt van az a festmény, amely Lukácsot az igazi közegében, a dolgozószobájában ábrázolja.
A történész egyéniségének megidézését szolgálta az is, hogy a tanácskozáson Dömötör Máté zongoraművész John Lukacs kedvenc dalait játszotta el.
Videóüzenetben köszöntötte a tanácskozás résztvevőit John Lukacs lánya, Annemarie L. Cochrane, aki megemlítette: a beszédét az édesapja kedves karosszékében ülve mondja el, majd kifejezte abbéli örömét, hogy édesapja szülőhazájában méltó módon emlékeznek meg a születésének 100. évfordulójáról.
Annemarie L. Cochrane videóüzenete. Fotó: Habsburg Ottó Alapítvány/Facebook
Mint felidézte, édesapját – annak ellenére, hogy lényegében az Egyesült Államokban élte le az életét – roppant érdekelte Magyarország, amelyről gyakran beszélt a családtagjainak. A család kapcsán Annemarie L. Cochrane elmondta: az édesapja a kívánsága szerint az otthonában, a családtagjai és könyei között hunyt el.
Susan Hanssen, a Dallasi Egyetem oktatója a tanácskozáson elmondta, hogy számára Lukács professzor mentor és kolléga volt egy személyben. Mint fogalmazott: megtiszteltetés számára, hogy a konferencia alkalmából Magyarországra, ebbe „az egzotikus világba” utazhatott, hiszen lényegében ez az autentikus szellemi közeg, amelyből John Lukács pályája indult. Előadásában Susan Hanssen átfogó áttekintést adott arról, hogy a bevándorlók különböző nemzedékei milyen hatást gyakoroltak az Egyesült Államok szellemi és politikai életére, s azon belül a konzervativizmusra.
Susan Hanssen előadása. Fotó: Habsburg Ottó Alapítvány/Facebook
A kutató John Lukács kapcsán azt emelte ki: a professzor óvatos szkepticizmussal fordult minden egyneműsítő és leegyszerűsítő ideológia iránt, akár jobboldali volt az, akár baloldali gyökerű.
John Lukacs és a történelem vigasza címmel brilliáns előadást tartott Hatos Pál történész, az NKE Eötvös József Kutatóközpontjának keretein belül működő Közép-Európa Kutatóintézet vezetője.
Johann Huizingát idézve azzal a kényelmetlen beismeréssel kezdte, hogy „az olvashatatlan történelem nem történelem”. Hatos Pál ennek kapcsán azt mondta, hogy a mai „historiográfiai termelés legnagyobb része olvashatatlan, s bizonyosan nem igézi meg olvasóit, mint Huizinga annak idején generációk sorát igézte meg a Középkor alkonyával vagy John Lukacs a Churchill-könyveivel, amelyben az eltűnő arisztokrácia hősies igazát ünnepelte”.
– Huizinga vagy Lukacs nemcsak történelmet írt – mutatott rá Hatos Pál –, hanem azt is megmutatta, hogy a hanyatlás éppúgy történelmet teremt, civilizációt tart fent, mint a kezdetek mindent elborító retorikája. Mondjuk ki mindenfajta melodráma nélkül: ma ez a fajta történetírás hiányzik.
Hatos Pál előadása. Fotó: Habsburg Ottó Alapítvány/Facebook
Mint kifejtette: a tudománymetria ma már tudományág, miközben a baseli ókortörténész, Jacob Burkchardt – aki John Lukacs egyik példaképe volt – bizonyosan nem tudná elérni a minimumkövetelményeket, az egyeteme pedig megválna tőle, mert Burkchardt nem segítené az egyetemi rangsorban való előrejutást.
Véleménye szerint azok a történetek fogják meg az olvasókat, hanem azok, amikről Lukacs adott számot önéletrajzaiban: hogy miért kell megérteni egy történésznek, egy zsidónak, egy volt munkaszolgálatosnak is a rosszfiúkat, egy Hitlert és egy Sztálint is.
– Az állítom, hogy John Lukács a demokratikus tudás egyik példaképe. Semmiképpen sem céhbeli. Életútja arra példa, hogy a biztonságos középút követésének óvatos és szakmailag kifizetődő stratégiáit nem feltétlenül kell követni – hangsúlyozta a történész.
Meglátása szerint Lukács szabálytalan személyiség, szabálytalan pálya befutója, szabálytalan és talán kissé frivol történetfilozófia követője.
– Zsidó származás, vaskeresztes háborús hős édesapa képe, ám erősgyökerű polgári affinitások jellemzik. Mindegyiket őszintén vállalta, a derült, görcsmentes katolicizmust is egy olyan korszakban, amikor az akadémiai világot vallásos őrületként borították el az evilági szekuláris üdvtanok – mondta Hatos Pál.
Hatos Pál. Forrás: Facebook-profil
Rávilágított, hogy Lukács – miközben Amerikában nemcsak sikeres volt, de lojális módon be is illeszkedett a befogadó nemzetéhez – „soha nem üvöltött együtt semmilyen kórussal”. Iszonyodott a korai 1950-es évek antikommunista hisztériájától, a mccarthyzmustól, s nem tévesztette meg az ideológia, sem a jobboldali, sem a baloldali. 1956 eltiprásában az orosz imperializmust ismerte fel, nem a kommunizmus erejét, s hibáztatta a német származású Eisenhower elnököt, hogy merev antikommunizmusa miatt nem látta meg Sztálin halála után a hidegháború befejezésének lehetőségét.
– Lukács mégsem váltotta karrierre a republikánus kritikáját, nem tartotta szégyennek, hogy mindvégig, még bestseller szerzőként is hűséges tanára maradt a vidéki katolikus főiskolának, a Chestnut College-nak. Zsidó, magyar, katolikus, emigráns, amerikai, ennyi lehetetlenséget halmozva, ha valaki hitelesen reakcionárius, az ő – jelentette ki Hatos Pál.
Lukács történészi krédójáról Hatos azt mondta: Lukács szerint a történeti megértés résztvevő jellegű, amelyben benne foglaltatik a megközelítés gesztusa, a közelebb kerülés. Ha a történetírás rekonstruálni nem is tudja a múltat, de láttatni engedi az egykori dolgok, események, érzések és döntések „vad közelségét”, amelyek az emlékezet(ek) kánonjaiból rég kihullottak mint felesleges részletek. Mint az intézetvezető kutató leszögezte:
– A történelem tisztelete John Lukácsnál egyben a szabadság tisztelete. Annak a szabadságnak, amely a halottaknak is kijár, akik már nem tudják megfogni a történész portréjukat rajzoló kezét. A szabadság tisztelete adja a történelem, s a történelmi létbe hívott ember létezésének alapvető, drámai aspektusát.
A magát inkább „reakciósnak”, mintsem konzervatívnak definiáló John Lukacs munkássága betekintést nyújt egy olyan közegbe, amelyben a konzervatív értékrend képviselete nem valamiféle szentimentális filozofálgatáshoz kötődik, hanem egy olyan közéleti affinitással párosul, amely – szem előtt tartva a társadalom valódi és hosszú távú érdekeit – képes összeegyeztetni az értékeket és reálpolitikai megfontolásokat. Ez a gondolkodásmód olyan politikai személyiségekkel hozta kapcsolatba, mint az idén 120 éve született George F. Kennan, akivel évtizedeken keresztül levelezett, s akihez egyfajta „választó vonzódás” formálta mély barátság kötötte. Lukacs irodalmi stílusban és tudós akríbiával megírt levelei, Kennan komoly politikai lényeglátással és tájékozottsággal megfogalmazott válaszai egy egészen kivételes kapcsolatba engednek betekintést, kiváló forrásanyagot biztosítva a későbbi korok történészeinek és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakembereinek. A Chestnut Hill College legendás tanárát meggyőződése és intellektuális függetlensége ugyanakkor még inkább olyan gondolkodók irányába terelte, mint az idén harminc éve elhunyt Russell Kirk, és a körülötte kialakult szellemi kör. Az amerikai konzervatív reneszánsz egyik különösen fontos és érdekes viszonyítási pontja Lukacs és a „mecostai varázsló” több évtizedes barátsága és szakmai kapcsolata. Habsburg Ottó alakja sajátos módon lép be ebbe a közegbe, hidat képezve az angolszász és a kontinentális európai konzervatív gondolkodás között, és bizonyos értelemben összekötve a politikai jobboldal és az intellektuális konzervativizmus kulcsszereplőit. Korrespondenciája Kennannal, Kirkkel és Lukacs-csal ugyancsak érdekes kordokumentum.
Forrás: Habsburg Ottó Alapítvány
Megjelent a MAZSIHISZ oldalán 2024. február 8-án.
John Adalbert Lukacs (születési nevén Lukács János Albert) (Budapest, 1924. január 31. – Phoenixville, Pennsylvania, 2019. május 6.) Széchenyi-nagydíjas, Pulitzer-díjra jelölt (1994), magyar származású amerikai történész.
Szülei Lukács (Löwinger) Pál progresszív gondolkodású orvos és Glück Magdolna voltak. Mindketten zsidó származásúak, de a háborút megelőző években áttértek a római katolikus vallásra. A Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem történész szakára járt. Miután Magyarország a németek oldalán belépett a második világháborúba, dezertált a hadseregből. Bár szülei még a háború előtt elváltak és Lukácsot katolikusnak nevelték, a zsidótörvények miatt munkaszolgálat és deportálás várt rá. De kijátszotta a németeket és túlélte Budapest bombázását is. Az oroszokkal kapcsolatban nem voltak illúziói, így 1946-ban emigrált, tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen folytatta. Attól kezdve az Egyesült Államokban élt, ahol John Lukacs néven publikált.
1947-től 1994-es nyugdíjazásáig a Pennsylvania-i Chestnut Hill College történelem tanszékén tanított. Közben több neves egyetem vendégprofesszora volt.
A háború után új, választott hazájában politikai ellentmondások között találta magát. Egyesek minden kelet-európait szovjet kémnek tartottak, mások szimpatizáltak a kommunista eszmékkel. Az 1950-es években Lukacs több cikkében felhívta a figyelmet a hidegháború értelmetlenségére és az ideológiai háborúk helyett a tárgyalások megkezdését javasolta Kelet-Közép-Európa nemzeteivel. Szorgalmazta Amerika kivonulását az ázsiai háborúkból.
Több mint huszonöt könyvet írt, ebből magyarul az Európa gondozásában tizenhét olvasható. Lukacs legfontosabb kutatási területe a kezdetektől fogva a második világháború története, kedvenc műfaja pedig a közérthető, mégis magas nyelvi és szakmai színvonalon álló esszé. Számos történetfilozófiai és önéletrajzi jellegű esszét is publikált.
2005. október 24-én előadást tartott a Mindentudás Egyetemén Állam, nemzet, nép címmel. 2009-ben Oláh György Nobel-díjas kémikus társaságában védnökként csatlakozott a Bolyai-díjhoz.
John Lukacs – Egy eredendő bűnös vallomásai (hangoskönyv)
