Nagy a tétje az idén Romániában sorra kerülő négy választásnak. Eldőlt, hogy a június 9-i Európa-parlamenti és az önkormányzati választásokat egyszerre tartják, mint Magyarországon. A jelenleg kormányzó koalíció két pártja ugyan eltérő pártcsaládhoz tartozik, de az előbbire közös listát állít, úgymond a szélsőséges-szuverenista-populisták ellen. Sőt, a jelek szerint az önkormányzati helyeken osztozni készülnek. A Transtelex portál véleménye szerint „borítékolható, hogy a PNL-PSD koalíció tarolni fog minden vonalon.” Szerintem magyar szempontból még ez lenne a legjobb, kivált, ha visszaszorítaná a Szövetség a Románok Egyesítéséért (AUR) nevű pártot, amelyről teljes joggal állapította meg Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy „ma Románia és a magyarok legfőbb ellensége George Simion és az AUR.” Elég csak fölidézni az Úz-völgyi katonatemető elleni merényleteket.
Az önkormányzati választások fontosságát minden választó a bőrén, napi életkörülményeiben érzi, itt remélhető a magyar jelöltek jó szereplése. Ami az elnökválasztást illeti, a német (erdélyi szász) származását nem igen hangoztató Johannis (korábban még így írta a nevét) már nem választható újra. A verseny nyílt lesz, nyilván egy magyar jelölt is a ringbe fog szállni. Noha esélytelen lesz, de ha a magyar szavazók jóvoltából jól szerepel, akkor a második fordulóban ismét a magyar szavazatok dönthetik el az eredményt. Hátha magyar szempontból nem a rossz és a még rosszabb között lehet majd választani.
Közép- és Dél-Kelet Európában idén több országban is tartanak választásokat. Április 6-án elnököt választott Szlovákia és a Putyin-barát, a magyar kisebbséggel szemben bizonyítottan előítéletes Pellegrini nyert. Azzal a nyilvánvaló hazugsággal, hogy ellenfele háborúba vinné Szlovákiát, katonái az ukrán fronton esnének el. Az év hátralévő részében Észak-Macedónia és Románia is új köztársasági elnököt választ. Az utóbbi kettőben, és Horvátországban is, parlamenti választások lesznek még ebben az évben. Ausztria az ősszel választ új parlamentet, és ez dönti el, ki lesz nyugati szomszédunkban a kancellár, vagyis a kormányfő. Ráadásul június 9-én az Európa Unió összes országában megválasztják az Európai Parlament következő ciklusának a képviselőit. Magyarországon pedig az önkormányzatok polgármestereit és képviselőtestületeit is.
A feledhetetlen rock-musicalban István, a jövendő király fölteszi a kérdést: „Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot / Ó, mondd, te kit választanál?” Ha ma – szerencsére – láncokat nem is kell letépni, de nagy a tétje ezeknek a választásoknak: a nyugati, vagy a keleti orientáció felé fog-e mozogni egész Európa, Moszkva vagy Brüsszel lesz az iránytű, erősödik és bővül-e az Európai Unió, vagy gyengül?
„Bukarest és Budapest között a szék alá esett az RMDSZ, a magyarországi támogatások is alig csordogáltak az elmúlt évben, a kormánykoalícióból való távozással pedig a legfontosabb pénzforrástól is elesett a szövetség. 2024, a szuperválasztási év pedig drámai bukásokkal fenyeget, a román sajtó már pedzegeti, hogy az RMDSZ az elmúlt harminckét év legrosszabb eredményeinek néz elébe. A választási kihívásokról, propagandáról, az etnikai kártyáról, AUR-ról és RMDSZ-ről, az európai szuverenizmus erősödéséről és az önkormányzati választások kapcsán a helyi kiskirályokról is szó lesz a Transtelex Dialógon” – olvastam egy jó hónapja a Transtelexen. Amennyiben ez reális helyzetkép, akkor ideje félreverni Erdélyben, Románia egykor Magyarországhoz tartozó egész területén a magyar harangokat.
Túlzás nélkül a romániai magyar jövő forog kockán.
1923-ban a 16 milliós Romániában a lakosság összetétele a következő volt: 72 % román, 9.1 % magyar, 4.5 % német, 4.2 % ukrán. Akkor Romániához tartozott Besszarábia (Moldva) és egész Dobrudzsa is, tehát az ország mai területére számítva akkor a magyarok aránya jóval meghaladta a 10 százalékot. A két világháborút követő békeszerződések, kitelepítések, önkéntes menekülések, áttelepülések és az asszimiláció következtében ma Románia lakosságában a magyarok aránya mintegy 6 százalékra csökkent. Ez veszélyesen közel van a parlamentbe kerülés 5 százalékos küszöbéhez. Amennyiben az RMDSZ a magyar választók felelőtlen passzivitása, vagy más pártokra szavazása esetén nem jut be a bukaresti parlamentbe, akkor a romániai magyar közösség megszűnik mint számításba vehető politikai tényező, legfeljebb még a helyi politikában marad egy ideig mint kellemetlen, zavaró jelenség.
Nagy hiba azt hinni, hogy a bukaresti politika nem fontos a magyaroknak, elég, ha az anyaországból jön gazdasági támogatás, és az önkormányzatokban megőrzik, esetleg növelik a magyar képviseletet.
A törvényeket azonban a bukaresti parlament hozza, és létfontosságú, hogy azokba minél jobban bele tudjanak szólni a magyarok. Régi vita, hogy kívánatos-e a magyarok politikai egysége. A rendszerváltozás idején ebben mindenki egyetértett, az eredmény pedig 1996-ban beérett, amikor Románia történetében először a magyarok pártja is részt vett a kormányban, s így érdemben bele tudott szólni annak politikájába. Jól is vizsgázott, jelentős eredményeket ért el akkor és a későbbiekben is. A magyar miniszterek és államtitkárok rendre jól teljesítettek, és ezt mind több román is belátta, sőt értékelte.
Ismerem az ellenvetéseket, hogy mit nem ért el az RMDSZ. Azonban nem rajta múlt, hogy a románok körében erős nacionalizmus, és az autonómia szótól, annak vélt veszélyéről mesterségesen gerjesztett félelem következtében számos indokolt törvény, javaslat eddig nem valósult meg. Az európai példák és ajánlások alapján azonban még sok dolog elérhető, így a jelentős magyar lakosságú területeken inkább előbb, mint utóbb, be kellene vezetni a törvényben is előírt kétnyelvűséget, és legalább a mai szinten meg kell védeni a megyék önálló hatásköreit, illetve növelni kell azokat. Mindehhez azonban minél erősebb magyar parlamenti képviseletre van szükség.
Annak érdekében, hogy az RMDSZ elérje a parlamenti küszöböt, minden magyarnak össze kell fognia, hogy pártjuk továbbra is küzdhessen a nehezen kivívott kisebbségi jogok megőrzéséért és továbbfejlesztéséért. Ha minden erdélyi magyar választó átérezné, megértené, mi a tét, és a románoknál nagyobb arányban venne részt a júniusi összevont választásokon, akkor a magyar képviselők révén nemcsak nőne súlya az Európai Parlamentben, és azon belül az Európai Néppártban, de amennyiben ősszel a kormánykoalíció nem szerzi meg a mandátumok felét, az RMDSZ visszatérhetne a kormányba, és ezzel jelentősen nőne érdekérvényesítési képessége. Ez napnál világosabb, erről azonban meg kell győzni minden romániai magyart, és ez 1990 óta egyre kevésbé sikerül.
Ismerem a szöveget, hogy az egypártrendszernek a magyar kisebbségek sorában is véget kell vetni. Vitáztam erről néhai Szőcs Gézával, meggyőződésem, hogy a pluralizmusnak Magyarország szomszédjainak magyar pártjaiban belül, akár szervezett platformokban, de nem önálló pártokban kell érvényesülnie.
Ha az RMDSZ valóban szövetség, akkor abban bizonyos önállósággal, speciális programmal rendelkező magyar irányzatok, akár pártok is tagok lehet(né)nek. Az alapvető, a magyar kisebbségek jövőjét érintő kérdésekben azonban feltétlenül meg kell őrizni az egyetértést. Ezt igazolják a külföldi példák, a Dél-Tiroli (osztrák) Néppárttól a finnországi Svéd Néppártig.
Ha a magyar választók az önkormányzati választásokon is nagy aktivitást mutatnak, akkor még azokon a településeken is meghatározó szerephez, akár polgármesteri tisztségekhez juthatnak, ahol számuk elmarad a lakosság többségétől. Láttunk erre már több bíztató példát. Ezzel a helyi románok is jól járhatnak, mert becsületes és hozzáértő helyi önkormányzat jöhet létre. Ellenkező eseteben azonban a magyarok passzivitása a román szélsőséges nacionalistákat hozhatja olyan helyzetbe, aminek a magyarok biztosan kárvallottjai lesznek. Ismét kézenfekvőmnek tartom Kelemen Hunor kijelentését: „A magyaroknak győzniük kell az önkormányzatokban, és meg kell őriznünk európai képviseletünket. Csak így tudjuk megvédeni közösségünket a román szélsőségesektől: ha mi irányítjuk a magyarlakta településeket, erős képviseletünk van Bukarestben és Brüsszelben.”
Még egy érv a magyar politikai egység mellett. Amikor Csehszlovákiában az 1930-as évek második felében a két magyar párt egyesült, meghatározó, megkerülhetetlen tényezővé váltak. Rendkívül tanulságos és figyelmeztető a szlovákiai magyaroknak a rendszerváltozás utáni parlamenti képviseletének a története.
Az 1993-ban függetlenné vált Szlovákiában a magyarok aránya közel 11 százalék volt, mára ez 7-8 százalékra csökkent. 1990-ben két magyar párt jutott be a 150 fős Nemzeti Tanácsba (a parlamentbe), összesen 19 képviselővel, tehát a magyar lakosság arányát jelentősen meghaladó arányt képviselve. Az 1998-ban egyesült három magyar párt koalíciója 2002-ben 20 mandátumot szerzett és a kormánykoalíció tagja lett. Az egységes párt a magyar választók érdekeinek erősebb képviseletét is jelentette. És valóban, ebben az időszakban alapították meg például a magyar nyelven oktató Selye János Egyetemet Komáromban. 2006-ban az MKP 269 111 szavazattal 11,68 százalékos eredményt ért el, ez is 20 mandátumot jelentett, de Fico erősen nacionalista kormányával szemben ellenzékbe került.
2009-ben a párt kettészakadt, a korábbi pártelnök Bugár Béla megalapította a Most-Híd nevű pártot, amely a hasonlóan gondolkodó szlovákok és magyarok együttműködésének szükségességére helyezte a hangsúlyt. A 2010-es parlamenti választáson csak Bugár Béla magyar-szlovák Híd pártja került be a pozsonyi parlamentbe 14 mandátummal. Az MKP-nak 2010-ben, 2012-ben és 2016-ban sem sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A Most-Híd a 2012-es választásokon tizenhárom, a 2016-oson tizenegy képviselői helyet szerzett, de belépett a Fico és a szélsőséges nacionalisták koalíciós kormányába, és ennek következtében 2020-ban megsemisítő választási vereséget szenvedett. Ebből azonban a konkurens Magyar Közösségi Összefogás párt nem tudott profitálni, nem jutott be a törvényhozásba. A rendszerváltás óta először alakult meg olyan parlament, amelyben nincs a magyarokat képviselő párt, és ez a helyzet azóta sem változott. A 2021-ben a magyar pártok egyesülésével létrejött, de belül platformokban széthúzó Összefogás nevű magyar párt 2023. szeptemberében a szavazatok 4,39 százalékát szerezte meg, így Szlovákia Nemzeti Tanácsában ismét nem jött létre magyar képviselet. Ennek okai szerteágazók, de a budapesti kormányhoz fűződő viszonynak is van szerepe.
A szlovákiai magyarok arányánál kisebb arányú romániai magyaroknak tanulniuk kell a szlovákiai példából, ha nem akarnak az ottani magyarok sorsára jutni.
Az erdélyi magyarság öntudatban, hagyományokban erősebb, mint a második világháborút követő kitelepítések következtében lefejezett és megrokkant felföldi magyarság. Ha az erdélyi magyarok politikusai az egyéni és csoportérdek elé tudják helyezni a magyar közösség érdekeit, akkor a pesszimista jóslatok nem jönnek be. Ennek érdekében kell kongatni a vészharangot.
A szerző politikus, diplomata, történész, Magyarország volt külügyminisztere és nagykövete; több írása napvilágot látott már a Transtelexen. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. A Transtelexnél fontosnak tartjuk, hogy egy adott témáról az olvasóink minél több meglátást és érvelést megismerjenek.
