Magyarországi diplomaosztón aligha mondtak eddig olyan kemény beszédet az ország állapotáról, mint amit Jaksity György közgazdász olvasott fel a Budapesti Corvinus Egyetemen. Nem kezdett harcosan, először csak felsorolta karrierje legfontosabb állomásait: részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, aminek később elnöke is lett, 1993-ban létrehozták az azóta általa irányított Concorde Értékpapír Rt-t.b Ezek után viszont úgy folytatta, hogy „számunkra és sok, hozzánk hasonló idősebb vagy akár minket követő generáció képviselői számára lezajlott a rendszerváltás. Cégeinkben, társadalmi és civil, illetve tudományos tevékenységeink révén minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy Magyarországon modern, jól szabályozott, szabad versenyes piacgazdaság és demokrácia legyen. De nem így történt. Magyarország nem hogy nem vetkőzte le szörnyű XX. századi múltjának elhordott ruházatát, hanem némileg átszabva újra magára kanyarította. A szocialista tervgazdaság és a haveri kapitalizmus sajátos keveréke jött létre, és illebrálisnak mondott demokráciánk van”.
Ezzel pedig rátért arra, hogy milyen állapotban is van jelenleg Magyarország. „Hogy liberális vagy éppen illiberális egy demokrácia, az ízlésbéli kérdés. Az viszont, hogy valóban demokrácia vagy inkább csak annak megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokrácia, bizony, elég nagy különbség. Magyarország nem annyira illiberális, mint ildemokrácia. Vagy még inkább az angol “beteg” szó jelentésével élve ill demokrácia.”
A beszéde folytatása pedig ez volt: „Igen, Magyarország beteg, a szó minden értelmében véve. Nincs funkcionáló, a kormányt elszámoltatni képes ellenzéke, az ország nagy része számára hozzáférhető szabad sajtója, elakadt a hatalmi ágak szétválasztása, a kelet-európai reformok úttörőiből mára az Európai Unióhoz legkevésbé felzárkózó ország lettünk, az európai uniós támogatások legmagasabb szintje ellenére.
Egészségügyi mutatóink elszomorítóak, és közben ész nélkül és teljesen eredménytelenül próbáljuk növelni a születések számát. Érzéketlenül nyugszunk bele, hogy évente 130 ezer honfitársunk többnyire súlyos, nem megfelelően kezelt betegségek által megkínozva végzi életét, miközben 20-30 ezer halála megelőzhető, illetve elkerülhető lenne. És hát hol máshol, mint az alma materem diplomázó diákjai és oktatói között szomorodhatnék el a legjobban azon, ahogy pedagógusainkkal bánunk, és ahova hagytuk lesüllyedni az oktatási rendszerünket. Kompország maradtunk, megrekedtünk kelet és nyugat között, csak éppen abban vagyunk nyugatiak, amit a kelettől kell megtanulni, és abban keletiek, amiben a nyugatot kellene követni.
Nekünk egyetemi tanáraink a 80-as évek végén azt mondták, hogy mi vagyunk a válság és a szükséges reformok generációja. Ez a rossz hírnek álcázott információ valójában számomra és a generációm sok tagja számára pezsdítően hatott. Nem azért, mert arra gondoltunk, hogy a zavarosban halászva, a magyar és az európai adófizetőket megkárosítva tehetünk szert nagy vagyonra. Nem. Sokkal inkább azért, mert kihívásként, feladatként, mi több, küldetésként fogtuk fel, hogy az egyetem falai között és azon kívül – csak megjegyzem, önök előtt egy mániákus autodidakta áll -, megszerzett tudásunkat kamatoztatva és szorgalmunkra alapozva tegyük meg a tőlünk telhetőt azért, hogy egy jobb országban élhessünk. Nem zéró összegű játszmában, mások megkárosításával, hanem környezetünk és magunk együttes felemelésével gondoltuk ezt elérni. És így is cselekedtünk. Sajnos nem ez lett a követendő példa. A leggazdagabb magyarok jelentős része egykori állami vagyon romjain vagy a jelenlegit megcsapolva és EU-s támogatásokkal felturbózva éli felhőtlen vagy még inkább felelőtlen életét. Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése. Valós demokrácia kiharcolása és megteremtése. Az ország dohos, áporodott, betegségeket hordozó levegőjének megtisztítása, kiszellőztetése, a XX. század szégyenteljes ideológiai gúnyáinak szemétdombra vetése, elégetése. Magyarország kompjának a modern európai civilizáció partjához való végleges kikötése. Ehhez nem elegendő jól képzett szakemberekké válni, ehhez jó embernek kell lenni.”
Nem ez volt a legvége, de a felvétel itt megszakad.
Egy végzős hallgató viszont elküldte a 444-nek a beszéd végét. Ebben Jaksity arról beszél a friss diplomásoknak, hogy szabad és igaz embernek kell lenni.
„Szabadnak, vagyis a jól csengő ideológiáktól, politikai jelszavaktól aktuális divatoktól és a fogyasztói társadalom megannyi vonzó kötődésétől és káros szenvedélytől mentes életet élni. Szabad akarni és élvezni a jólétet és a gazdaságot, de csak ha teszünk érte a saját erőnkből merítve, és nem a rokoni, kollégiumi haverság és a korrupció szálai mentén lavírozunk. Még inkább szabad és kell megosztani mindezt azokkal, akiknek az élet nem biztosított olyan lehetőségeket, mint nekünk. Nem, nem leszünk sok szempontból egyenlőek, de az esélyegyenlőség mindenkit megillet egy civilizált társadalomban. És azon túl, hogy ez fontos állami feladat lenne, sajnos nálunk nem, civil feladat is egyben.
Szabad és kell többre vágyni a fejlődéshez. Bátornak, kísérletezőnek kell lenni. Nem félni a kockázatoktól, hanem azok tudatában és azokat kezelve dolgozni. A legnagyobb kockázat ugyanis az, ha nem vállalunk kockázatot. Ezt jelenti a vállalkozó szó. Nem az állami megrendeléseken, kedvezményes hiteleken, állami és európai támogatásokon való élősködést. De miközben a kapitalizmust és az emberi fejlődés logikáját követve egyre többre vágyunk, ne felejtsük el Lin-csi apát tanítását, ne sok legyen, hanem elég. Mert a több, az felesleg. Nemcsak szabadnak, igaznak is kell lenni. Vagyis azt mondani és tenni, amit gondolunk, amiben hiszünk, és amire követendő példát felmutató elődeink tanítanak. Nemcsak magunknak kell igaznak lenni, de a választásainkban is. Hazug, erkölcstelen, romlott és elvtelen hordószónokok igézetében nem lehet és nem is szabad élni, mert az olyan, mint a mocsárban egyre mélyebbre csábító lidérc. Út a biztos lesüllyedéshez.
Mint látják, a helyzetük három évtized után nagyon hasonlít az én generációm kiindulópontjához. Egy tartós gazdasági-társadalmi és erkölcsi válságban fuldokló országban kell felelősséget vállalni magukért és másokért. Ha cinikus lennék, azt mondanám, innen szép nyerni. De nem vagyok az. Ezt azért mondom, hogy ez egy nemes kihívás, amit önök közül sokan a tanulmányaik során megszerzett tudással és az eddigi életük során felépített morális tartással fognak leküzdeni”.
Forrás: Újnépszabadság
