„Beatrix királyné-asszony fogá Mátyás királyt az olasz dolgokra. Az híva ki Olaszországból sok jeles és mindenféle műves mestereket drága költségekkel, ti. Jeles képírókat, képmetszőket, kőműveseket, képfaragókat, asztalosokat, ötvesöket, jelesréz műveseket, jeles fondálókat [építészeket]. Ekképpen akara Mátyás király Magyarországból Olaszországot csinálni. És mindenütt kerestete tudósnépeket, kik… a csillagoknak járásához tudnak vala, kik az orvosi tudományban jeles doktorok valának, kik jeles filozófusok és törvénytudó doktorok valának.” Így adja elő 1575-ben megjelent Krónikájában Kolozsvár tudós könyvnyomtatója, Heltai Gáspár azt a nagy fordulatot, amit a reneszánsz és a humanizmus meghonosodása indított el a régi magyar művelődés területein.
E társadalmi emlékezés lényegét a legújabb tudományos kutatások hitelesítették. Mátyás király és olasz összeköttetéseinek döntő szerepe beigazolódott ugyan, de egyidejűleg napvilágra kerültek azok az előzmények is, amelyekre mindez ráépült. A reneszánsz meghonosodását csak a romantika képzelhette egyetlen még oly nagy uralkodó-egyéniség személyes tettének, olyan virágnak, mely – Itáliából átültetve – szinte máról holnapra termésbe szökkenhetett a zordabb honi ugarban. A magyar reneszánszt kiteljesítő Mátyás király művelődéstörténeti nagysága semmivel sem csökken attól, hogy rámutatunk Vitéz János (1400 után – 1472) érdemeire is. Ő volt ugyanis az, aki életművével nemcsak a magyar humanizmust, hanem – nevelőjeként – magának Mátyásnak a reneszánsz műveltségét is megalapozta. Vitéz János és Mátyás király szerepe a magyar művelődés történetében egymásra épül és egymást valósággal feltételezi. A tanítómester művelődéstörténeti jelentőségét éppen a törekvéseit, eszméit megvalósító tanítvány méretein érzékelhetjük leghitelesebben.
Várad tudós püspöke azonban nemcsak a XV. századi magyar művelődéstörténet kulcsfigurája, hanem 1439-től fogva három évtizeden át egyben a politikai életnek is legfontosabb személyisége, a Hunyadi-párt tulajdonképpeni politikai vezetője. Hunyadi János törökverő háborúinak diplomáciai előkészítése, a királytalan korszak ingatag és anarchikus viszonyainak kedvezőbbre alakítása, minél szélesebb tömegeket megmozgató új ideológia és hatékony politikai propaganda kidolgozása a nagy hadvezér oldalán végig Vitéz János feladata volt. Még akkor is, amikor Hunyadi főúri ellenfeleinek sikerült őt eltávolítani a legfőbb kormányhivatalnak számító királyi kancelláriából. Ezért válhatott 1444–1453 között Vitéz váradi udvara a Hunyadi vezetését elfogadó országrészeknek nemcsak művelődési, hanem egyben politikai központjává is. Vitéz politikai pályája tehát éppen úgy egybeötvöződik a Hunyadi Jánoséval, miként művelődési szerepe a Mátyáséval. A törökverő apa és a reneszánsz uralkodó fiú történeti szerepét Vitéz János tevékenysége fűzi megbonthatatlan egységbe. E három férfiú: Hunyadi János, Vitéz János és Mátyás király együttesen tekinthető a XV. századi magyar történet legfőbb alakítójának. Hunyadi János katonai sikerei Vitéz diplomáciai tevékenysége és rangos politikai hírverése nélkül éppen úgy elképzelhetetlenek, mint Mátyás reneszánsz udvara nevelőjének magvetése és előkészítése nélkül.
Vitéz alakja az idők folyamán meglehetősen homályba került a két Hunyadi ragyogása mellett. Talán azért is, mert élete legvégén szembefordult Mátyással, és bukott ellenfeleként tűnt le a történelem színpadáról.
Vitéz a szlavóniai Körös megyében fekvő Zrednán született köznemesi családból. Szülei révén egyenlő joggal vallják őt magukénak a horvátok és a magyarok. Minthogy többszöri kísérlet után sem jutott ki Itáliába, s csupán a bécsi egyetemen fordult meg rövid időre, alapos humanista képzettségét csupán a közép-európai kancelláriákba beszivárgott új művelődési elemek összegezéseként magyarázhatjuk meg. 1433-tól fogva ugyanis a budai kancellária tisztviselőjeként állandóan kapcsolatban állott a cseh, a lengyel és az osztrák kancelláriában sarjadzó új törekvésekkel. Többször és huzamosan tartózkodott a közép-európai művelődés legfontosabb központjaiban (Prága, Bécs, Krakkó). A humanizmus olyan európai méretű nagyságaival került bizalmas, személyes kapcsolatba, mint például Aeneas Sylvius Piccolomini. Fejlődésére azonban legnagyobb hatással a humanista levélírás kiemelkedő mestere, Pier Paolo Vergerio (1370–1444) lehetett, aki 1418 óta működött Zsigmond király és utódai kancelláriájában. Az ő oldalán fejlődött Vitéz a magyar politikai publicisztika és szónoklat első európai méretű humanista mesterévé. Tehetsége és képzettsége Vitézt a közélet olyan magas polcaira emelte, ahová korábban csak főrangú származásúak juthattak. 1443-tól prépost, 1445-től pedig püspök Váradon, 1452-53 fordulójától fogva hivatalosan is a kancellária vezetője. 1465-től kezdődően pedig esztergomi érsek. Működésével új fejezet kezdődött e hivatal történetében, ő nyitotta meg azoknak a humanista kancellároknak a sorát, akik az államvezetés legfőbb fórumát egyben a művelődésnek szintén irányt szabó legfontosabb gócponttá fejlesztették ki.
Vitéz János sokoldalú tevékenysége korszakos jelentőségű nyomokat hagyott a magyar fejlődés számos területén, ő dolgozta ki azt a politikai-társadalmi programot, amelyet Hunyadi megvalósítani igyekezett annak érdekében, hogy az országot képessé tegye a halálos török veszedelem elhárítására. Vitéz a főúri anarchiával szemben a nemesség népes középrétegeire támaszkodva kívánta a központi hatalmat megerősíteni. Korszerű műveltsége módot adott neki arra, hogy politikai törekvéseit elméletileg is megalapozza. Az organikus államtan szellemében hirdette, hogy az államot nemcsak a főurak és főpapok, hanem a köznemesek és a városiak is alkotják, és a vezetésben ezeknek szintén helyet akart biztosítani. Mindez a feudalizmus viszonyai között már a politikai vezetés társadalmi alapjának érdemleges szélesítését jelentette. A népi tömegeket viszont a „közös haza” eszméjének kidolgozásával igyekezett a török elleni harcra mozgósítani. A Vitéz által fogalmazott diplomáciai levelekben tűnik fel először, a külföld együttérzésének felkeltésére az a gondolat, hogy népe a török végeken „a kereszténység védőbástyájaként Európa biztonságáért is vérzik. A pápákhoz és külföldi uralkodókhoz Hunyadi nevével intézett leveleiben Vitéz azt is kifejti, hogy a török uralom mindannak lényegi ellentéte, amit humanitas-nak mondanak; megfékezése ezért az európai civilizációnak szintén létkérdése. Ő szőtte tehát át elsőnek a korszerű reneszánsz műveltséget éles törökellenességgei, s ez végig jellemzője maradt a magyar humanizmusnak.
A magyar politikai gondolkodást századokra szóló érvénnyel meghatározó törökellenes ideológiát éppen úgy dolgozta ki, mint ahogyan a rendi állam- és társadalomberendezkedésnek is ő az első teoretikusa.
A mai ember azonban Vitéz Jánosnak a művelődésünk területén végzett szolgálatait érzi legmaradandóbbaknak. A kancellár-püspökben a magyar humanizmus megalapozóján kívül az első alkotó humanistát is tisztelhetjük. Leveleskönyve, mely a Hunyadi nevében vagy támogatására 1445–1451 között írt leveleit tartalmazza, a külföldi követségei idején tartott lendületes szónoklataival együtt, a kancelláriai humanizmus két legkedveltebb műfaját teremtette meg. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik filológiánk megalapozása is. Kódexeit saját kezűleg javítgatta, ellenőrizte, leveleskönyvét pedig váradi tudósköre egyik tagjával, Ivanich Pállal filológiai és magyarázó jegyzetekkel szereltette fel.
Irodalmi példamutatásánál nem kisebb jelentőségű művelődésszervező tevékenysége. Munkatársait tudatosan a köznemesség és a városi lakosság tehetséges fiaiból toborozta és nagy anyagi áldozatokkal a humanizmus legjobb itáliai központjaiban taníttatta, hogy – ami neki nem adatott meg – a szellemi megújulás legtisztább forrásaiból közvetlenül meríthessenek. Az általa nevelt utánpótlásnak köszönhető az eleven kapcsolat az erjedésben lévő európai szellemi élettel, és hogy a magyar humanizmus Mátyás halála után is tovább fejlődött. Vitéz „felfedezett”-jei közül elég felemlítenünk unokaöccsét, Janus Pannoniust.
Vitéz szervezte meg udvarában a magyar humanizmus első központját, melynek hagyományai hosszú időn át termékenyitőleg hatottak a szellemi életre. Itt fogamzott meg Vitéz egyetemalapítási terve is. Ezt azonban már csak Pozsonyban valósíthatta meg, minthogy az erről szóló pápai engedélyt csak Esztergomba távozása után, 1465-ben nyerte el. 1443 és 1465 között azonban a Körös-parti város volt a korszerű magyar művelődés legfőbb központja. Ide gyűjtötte Vitéz mindazokat, akikre az ország pallérozását célzó törekvéseiben támaszkodhatott. Ezek közül Podacatharo Fülöp ciprusi származású humanistát kell kiemelnünk, akitől Vitéz és környezete görögül tanult, és aki a hellén hagyományok első közvetítője humanizmusunkban, valamint Sanoki Gergelyt (+1479), akiben a lengyelek első humanistájukat tisztelik.
A reneszánsz divatjának megfelelően Vitézt az irodalom mellett már a természettudományok is foglalkoztatták. Elsősorban a csillagászat. Az irodalom művelését jól felszerelt könyvtárral, az utóbbiét csillagvizsgáló létesítésével igyekezett előmozdítani. Az egykori váradi csillagda az első ilyen intézmény a mi tájainkon; emlékei az úgynevezett Váradi táblázatok (Tabulae Varadienses), amelyeket a tudós püspök Peuerbach Györggyel, a bécsi egyetem csillagász tanárával készíttetett a nap- és holdfogyatkozások idejének kiszámítására.
Könyvtárát, mely a fiatal Mátyást nem kis mértékben ösztönözhette a könyvgyűjtésre, és amely később a Bibliotheca Corvina alapjául szolgált, Vitéz humanista tudományos műhelynek szánta „Dacia és Pannónia gazdagítására”. Vespasianno da Bisticci, a leghíresebb XV. századi firenzei könyvmásoló-műhely művelt tulaidonosa visszaemlékezéseiben legelőkelőbb megrendelői között méltatja Vitéz Jánost és könyvgyűjteményéről egyebek mellett ezeket írja: „Igen szép könyvtárat rendezett be magának, és azt akarta, hogy abban mindenféle tudományághoz tartozó könyv meglegyen. Ezeket Itáliában meg Itálián kívül kerestette össze. És sok könyvet, amit megszerezni nem lehetett, Firenzében másoltatott le, s a költségekkel nem törődve, csupán arra ügyelt, hogy azok szépek és javított szövegűek legyenek. Hazája értékét emelte azzal, hogy minden könyvet meghozatott oda, amit csak meg lehet lelni, eredeti műveket csakúgy, mint fordításokat. Kevés olyan könyv volt latin nyelven, ami neki meg ne lett volna.”
Vitéz sokaktól megcsodált gyűjteménye halála után részben a Corvina, részben pedig az esztergomi érseki könyvtár sorsában osztozva teljesen szétszóródott. Jelenleg hat ország 11 könyvtárában őrzött 26 díszes kódex ismeretes belőle. Ezek Cicero, Plautus, Plinius, Jeromos, Tribrachus, Tacitus, Tertullianus, Victorinus, Macrobius, Regiomontanus, Curtius Rufus, Demoszthénesz, Titus Livius és Marcus Manlius munkáit tartalmazzák és tanúskodnak a gyűjtemény egyetemes jellegéről. E kéziratok közül 16 kötet Itáliában (12 egyenesen Firenzében), egy Bajorországban készült, négy pedig helyi (részben váradi) másolóműhely terméke, illetve ismeretlen eredetű. Vitéz János humanista köre, nagyszabású könyvgyűjteménye és szervezőtevékenysége országunk középkori könyvtár- és tudománytörténetének legrangosabb teljesítményei közé tartozik.
Vitéz János ugyan a régi magyar művelődés legnagyobb szabású úttörői sorában foglal helyet, alakja azonban, közép-európai jelentőségű figuraként, egyben túl is nő a magyar kereteken. Vitéz ugyanis egyrészt magába szívta és áthasonította, amit a humanizmus előtte Közép-Európában elért, másrészt magvetésével maga is elősegítette az új törekvéseket a lengyel, cseh, osztrák és horvát szellemi életben. Délkelet-Európa létükben fenyegetett népei számára pedig Hunyadi János harcainak következetes támogatásával és a törökellenes humanista ideológia kidolgozásával tett jelentős szolgálatot.
Megjelent A Hét III. évfolyama 32. számában, 1972. augusztus 11-én.
