Azt a rövid interjút az ázsiai utammal kapcsolatban (A Hét, 31. sz.) sem Gálfalvi György, sem én nem szántuk beszámolónak. A kilenc hónap alatt olyan terjedelmes anyag gyűlt össze, hogy pillanatnyilag magam sem tudom pontosan felmérni. Mindenekelőtt a közel másfélezer oldalnyi naplót igyekszem közölhetővé tenni. Az első két hónappal már készen állok.
Természetesen, ami a gyűjtött fénykép- és írott anyagot illeti, nem fogok megfeledkezni a nagyenyedi könyvtárról sem, de egyelőre csak a negatívokat sikerült előhívnom, sőt, néhány tekercs színes diafilm még előhívatlan.
A Salesian kollégium vendégszobájában több napig laktam Varga Bertalan szomszédságában, és naponta hosszasan elbeszélgettem vele. Igyekeztem, hogy a jelentéktelennek tűnő adatokat is lejegyezzem. Sajnos, ő már nem nagyon tudja a síremléket gondozni, egyrészt mert már túl van a hetvenen, másrészt anyagilag sem áll olyan fényesen, hogy költekezhessen. Mégis, minden tőle telhetőt megtesz, erről személyesen meggyőződtem.
Az Ázsiai Társaságnál ma is tiszteletben tartják Kőrösi Csoma Sándor emlékét. Amikor az első napon jelentkeztem a mostani főtitkárnál (S. K. Mitra a neve), az volt az első kérdése, hogy jártam-e Dardzsilingben, és milyen állapotban találtam a síremléket. Részleges válaszként Nagyenyedre – nem beszámolóként (!) – idemásolok néhány részletet a naplómból.
1973. február 21. (Dardzsiling)
(…) 11 órakor elindultam, hogy a sírhelyet megkeressem. Útközben egy rúpiáért kenyeret vettem. Sokan megbámultak, megcsodálták a szép székely ruhámat, senki sem tudta kitalálni, milyen nemzetiségű vagyok. A ruhám nagyon szép, ezt elismerte mindenki, de azt furcsának találták, hogy a vállamon seprűvel, gereblyével menegettem. Fél tizenkettőkor a sírhoz értem, és megkoszorúztam a már említett virágkoszorúval. Hiányzott ez innen! Részemről ennyire voltam képes, no meg arra, hogy azt a maroknyi földet elhozzam ide. Körbefényképeztem az emlékművet minden oldalról és minden távolságról, aztán megettem azt a darab kenyeret, mert nagyon éhes voltam. Utána gyomláltam, takarítgattam, időnként könnyeztem is. A 130 nehéz és kilátástalan nap nem bírt megríkatni, és most potyognak a könnyeim. Félúton vagyok. Most már el merem mondani és nem szégyenlem. Az emlékmű négy sarkán levő beton virágtartóból maroknyi földet kiszedtem, és helyébe szórtam az otthonról hozottat. Megpróbálom ezt hazavinni, a diófák alá. Ezt is megpróbálom. (…)
1973. február 22.
Az éjjel nagyon keveset aludtam a hideg miatt. Két órakor feküdtem le és felöltözve forgolódtam a két vékony pokróc alatt. A szobám hideg és nedves. Már reggeli 7 óra előtt felkeltem és ugrándoztam, dörzsölgettem kezem-lábam. Nyolc órára újra lent voltam Kőrösi Csoma Sándor síremlékénél. A szállásomtól nincs messzire, lassan sétálgatva is jó félóra alatt odaérhetek. A város szélén, Sikkim irányában, kb. 2 km-re van a központtól. Reggel, sőt egészen délelőtt 10-11-ig nagyon tiszta a levegő és a távolban jól látszik a Himalája egy része. Látható a Kancheniunga 8598 m-es és a Kumbakarna 7710 méteres csúcsa. A 7500-on aluliakat már nem is említem.
Ma már nem takarítással foglalkoztam, azt a tegnap nagyrészt elvégeztem. Hozzáláttam, hogy lehető legpontosan leírjam a síremléket és környezetét. A temető tulajdonképpen az országút két oldalán, alatta és fölötte terül el, teraszokon. Itt már gyéren vannak a házak, a 30-35 fokban lejtő oldalon.
Az országút Lebongba (16 km), aztán Sikkim királyságba vezet (16 km). Az országút bal oldalán, lefele, csak két terasz van, az alsó 30×7 m, 23 sírhely van rajta; a felső 100×8 m, 77 sírhely található rajta. Az út jobb oldalán felfele, több terasz van; itt van a temető nagy része. Főleg angol sírok, 100-150 évesek. Az első teraszra – amelyiken a K. Csoma Sándor síremléke is van – 15 lépcsőfok vezet. A terasz 2,5 méterrel magasabban van, mint az út, és kőből rakott fal védi a leomlástól. Hossza 35, szélessége 5 méter. Harminc sírhely van rajta, ebből 17 csak földhányás, 6 bekerítetlen, 5 bekerített síremlék és végül kettő, erős vaskerítéssel, betontalapzaton nyugvó emlékoszlop. Ez utóbbi kettő egymás mellett van, a K. Cs. Sándoré belül, a másik az út felől. A K. Cs. S. síremléke nagyobb, két méter magas, míg a másik csak 1,70 m. A temető bejáratától 10 méterre, a harmadik helyen, az úttesttől öt méterre fekszik és a második helyen van. Mivel itt a terasz alig 5 méter széles, nincs is több sír egymás mellett. Az első teraszról újabb 9 lépcsőfok vezet a másodikra. Ez 110×15 m, 95 sírhely van rajta. Újabb 9 lépcsőfok Lebong felé, a második terasz folytatásában, itt egy kisebb pótterasz van, 30×6 m nagyságú, 24 sírhellyel. (…)
Most néhány szó a nyolcszögű síremlékről. Az emlékoszlop országút felőli oldalába fekete márványtábla (40×70 cm) van süllyesztve.
Rajta ez áll aranybetűkkel:
IDEGENBEN ELHALT
NÉHAI
CSOMA SÁNDOR
NAGYHÍRŰ TUDÓS
EMLÉKÉRE
CSOMAKÖRÖS
SZÜLŐKÖZSÉGÉTÖl
1910
Nagy József – Brassó
Az emléktábla fölött egy kisebb (15×20 cm) sárgaréz lemez van, betonba öntött négy szeggel az oszlopra erősítve. Rajta, többek között, ez áll:
IN MEMORY OF
SÁNDOR CSOMA DE KŐRÖS
EASTWARD HIS STAR BECKONED
TO FIND THE MAGYAR’S HOME
FAR LIES HIS NATIVE LAND
FORGOTTEN DARK, ALONE!
Mellette, ugyancsak a csomakőrösi emléktábla fölött van még egy 10×15 cm-es vörösréz lemez: Megemlékezésül a Kőrösi Csoma Sándor… halálának 120. évében. A csomakőrösi emléktábla alatt balról 15×15 cm-es, 5 mm vastag nikkellemez van az oszlopra erősítve: Székely hegyekből messze Ázsiába vándorolt ki ő feje felett a vén szent Himalája olyan örök, mint maga az idő Kőrösi Csoma Sándor emlékére Bodó Ferenc és neje, Besenyi Borbála.
Az emlékoszlop útfelőli oldalán csak ennyi a felirat. Ugyancsak erre az oldalra akasztottam a tegnap a virágkoszorút. Most is ott van, és remélem, nem fogják letépni, legalább míg én itt vagyok (…) A három nagy és besüllyesztett márvány emléktábla előtt vastag, 7-8 mm-es védőüveg van, de mindhárom be van tördelve, repedezve, hiányzik egy-egy darab belőlük. Három szeg is mered ki az oszlopból csupaszon. Valószínűleg ott is emléktábla volt, de már régebben leverhették, mert az oszlop azóta le volt meszelve, és már az is lepattogott helyenként.
Innentől felfelé az oszlop nyolcszögű. Felül kissé kiszélesedik, aztán tető formájában összehúzódik, de megtartja nyolcszögű formáját. Az oszlop átmérője kb. 70-80 cm. A külső betonlapon két helyen is betonozásos javítás nyomai látszanak, de ahogy én nézem, már több évvel ezelőtt csinálhatták. Az emlékoszlop, eltekintve a betört, szétrepedezett üvegektől és a megkínzott meg leszakított emléktábláktól, jó állapotban van és nagyon szilárd. El merem mondani, hogy a legszilárdabb az egész temetőben.
1973. február 25.
(…) Annyit mindenesetre már most elárulhatok, hogy a művek előbb vannak selyembe burkolva, aztán fatáblák közé helyezve és végül zsinórral átkötve. Itt így van, de meglehet, a narthangi kolostorban, ahol dr. Baktay Ervin látta; „művek szerint fatáblák közé helyezve, zsinórral átkötve, kínai selyembe burkoltak”… Ott még nem jártam, így nem tudhatom.
A ghoomi buddhista kolostorra és az ott található kötetekre megpróbálok holnap részletesebben visszatérni. (…)
Varga Bertalan szerint valóban mocsaras, egészségtelen vidék volt a Jalpaiguritól északra, Siliguri és Dardzsiling felé eső rész. Ezt a részt nevezik egyébként Torainak. Manapság már száraz, de az esős évszakokban Jalpaiguri és környéke mindig mocsarassá válik, ellepi a víz a vidéket. Ugyancsak Varga Bertalan szerint – aki 37 éve él itt, tehát jobban tudja, mint más – abban az időben, amikor K. Cs. Sándor idejött, ez a mostani út még nem volt meg, sem a kicsi vasút, amelyet csak 1881-ben avattak fel az angolok. Egy sokkal meredekebb és rövidebb út vezetett fel Dardzsilingbe, amely Siliburiból a Terai mocsaras vidékén jött át, majd nagyon meredeken jobbra, 20-25 km-nyire a ma használt úttól, kanyargott fel Kurseongig. Az az út ma is megvan, de nem nagyon használják hirtelen emelkedése, veszélyessége miatt. A K. Cs. Sándor idejében csak gyalog, esetleg lóháton utaztak; arra a célra megfelelt. A kolostor emlékiratai szerint 1856-ban, amikor a Loretoi nővérek feljöttek, ugyanazt az utat használták, tehát két évvel korábban valószínűleg K. Cs. Sándor sem használhatott más utat.(…) Ugyancsak Varga Bertalantól tudtam meg, hogy a tavaly nyáron Bethlenfalvi Géza festette, tétette rendbe a síremléket, kivéve a három betört üveglapot, melyekkel ő sem tudott mit kezdeni. Ezért találtam én most meglehetősen jó állapotban, ápoltan a síremléket. Az egész rendbetevés valami 50 rúpiába került. (…)
1973. március 5. (Calcutta)
(…) Szombaton volt annyi időm, hogy kiszimatoljam, a könyvtár melyik részében, milyen polcokon kell keresgélnem. Az Ázsiai Társaság régi épülete mellett egy új, kétemeletes épületszárny épült, és jelenleg itt vannak az olvasótermek és a könyvtár egy része. Itt találtam rá az A. R. (Asiatic Research) és a JASB (Jurnal of Asiatic Society of Bengal) sorozataira. Mindkettő hatalmas sorozat, és mivel egy-egy kötetből több példány is van, a gyűjtemény több száz kötetre rúg. (…)
1973. március 14.
(…) Ma is egész nap a JASB köteteit forgattam és jegyzeteltem. Ezen kívül ma nagyon sok apró dolgot bejegyeztem füzetembe, kezdve a székház, a termek méreteitől, az építés és az építők adataiig. Minden szoborról, kapuoszlopról leírtam a feliratokat és az évszámokat. Néhány felvételt is készítettem a székház régi és új épületeiről, valamint a K. Cs. Sándor szobráról és a lépcsőházról, ahol található. (…)
A tegnap még úgy gondoltam, holnap reggel elutazom, de ma újabb érdekes jelentésekre bukkantam. Többek közt le fogom másolni angol eredetiben a K. Cs. Sándor halálának körülményeiről szóló teljes szövegű jelentést. (…)
1973. április 28. (Bashantpur, Simia, azaz Sabathu közelében)
(…) A Szatledzs alsó folyásának völgyében szeretnék fölmenni egészen Rampurig. A helyzet az, hogy két út van: az egyik a hegyek tetejére csavarodik és nagy kerülővel megy Rampur felé. Ott autóbusz is jár, naponta egyszer. A másik út már csak amolyan széles ösvény, embereknek, állatoknak – viszont végig a völgyben, a folyó közelében kanyarog. A tetőn már háromszor végigmentem, most ezen az úton fogok felmenni, gyalog. Meglehet, K. Cs. Sándor sem a tetőn vágott át, 2800 méter magasságban, ha nem ezt a folyó menti utat használta, hogy Kanomba eljusson. A hegyi lakók szerint ez az út sokkal régebbi, mint amaz a hegytetőn. Megpróbálom végigjárni és fényképezgetni. (…)
1973. április 29.
Délután két óra. Szédülök a forróságtól. Újra árnyékba menekülök, egy szikla alá. Az ösvény a meredek sziklaoldalba kapaszkodik, annak hajtásait követi, így helyenként a kiugró kőfedél árnyékot ad. Gyönyörű vad vidéken járok. A hatalmas folyó zúgva, zavarosan örvénylik a sziklák között, nagy az esése. Sűrűn fényképezek és verejtékezem. Tovább. Újabb földomlás, ezúttal hegyomlás. Gyalogosan is alig merek átóvatoskodni a percenként megmozduló föld- és kőgörgetegen. Házikó, amolyan kőből rakott kunyhó egy kis teraszon. Én a hindi szavaimat szedem elő, ők valami tájszólásban válaszolnak, de azért megértjük egymást. (…)
Teljesen besötétedett. Az ösvény fölött 2-3 méterre egy keskeny párkányra heveredtem le. Két ok miatt nem feküdtem az ösvényre: részint, hogy ne legyek útban az esetleg arra járó állatoknak, de főképpen azért, mert a kétméteres ösvény túloldalán 100 méteres sziklaszakadékban örvénylik a víz, és ha álmomban meg találok fordulni, nem valami szép jövő vár rám. (…)
1973. június 4. (Mazari Sharilf – Afganisztán)
(…) A fent említett könyvben a szerző többek között arról ír, hogy Kőrösi Csoma Sándor 1821. XI. 18-án Bukharába érkezett, de csak öt napot maradt, a bizonytalanság, azaz politikai zavargások miatt, és egy karavánnal az afgán fővárosba, Kabulba indult a Balkhon (3000 m) és Bamyan hágón (5310 m) át. Én most itt vagyok Balkh városka mellett. Mazzari Sharilf abban az időben nem létezett, de most sokkal nagyobb város, mint Balkh. Előttem az afgán Kartográfiai Intézmény legfrissebben (1972) kiadott térképe, onnan olvasom az adatokat, hogy a látottakat kiegészítsem. (…) Mindezeket ide most magamnak lejegyeztem, de otthon újra utána kell néznem: meglehet, én jegyeztem ki tévesen a fent említett adatokat abból a könyvből. (…)
Megjelent A Hét IV. évfolyama 38. számában, 1973. szeptember 21-én.