Az emberiség jövője szempontjából nem mindegy, hogyan gazdálkodunk bolygónk természeti erőforrásaival. Noha úgy tűnik, hogy a technika fejlődésével az ember mindinkább függetleníti magát a természettől, ez csupán látszat. Az ember és a természet közti kölcsönhatás állandóan létezett és ezután is létezni fog, csakhogy – természetesen – mindig más és más formában. Ez a viszony konvencionálisan két nagy szakaszra osztható. Az első szakaszban az ember olyan keveset vett el a természettől, hogy az könnyen és viszonylag gyorsan pótolni tudta a veszteséget. A természet és a társadalom között végbemenő anyag- és energiacsere mérlege ebben az időben még a természet javára billent.
Az ember a termelőeszközök forradalmi fejlődésének folyamatában egyre magasabb szintű, egyre bonyolultabb kapcsolatokba került a földrajzi környezettel. A rohamosan tökéletesedő termelőeszközök mind nagyobb mértékben veszik igénybe a természet erőforrásait és adottságait. A második szakasz akkor kezdődik, amikor az anyag- és energiakicserélődésben zavarok keletkeznek. Az emberiség többet kezdett fogyasztani a természet erőforrásaiból, mint amennyit emez hathatósan pótolni, regenerálni képes, s így a természet „tőkéje” szemmel láthatóan apadni kezdett. A rohamos iparosodás és urbanizálódás az ember és a természet viszonyában állandó feszültséget idéz elő.
Minthogy a társadalom számára állandó szükséglet a természeti erőforrások felhasználása, állandónak kell tekintenünk a geotudományok (földrajz, földtan, talajtan, hidrológia, glaciológia, oceanológia, meteorológia) fejlődésének szükségességét is.
Ismeretes, hogy az emberi tevékenység hatására megváltozott természeti feltételek és a helyenként felgyorsult földrajzi folyamatok nem várt károkat okoztak és okoznak az emberi településekben, műszaki-gazdasági létesítményekben. A termelés folyamatában a környezet erőforrásainak, javainak ésszerű felhasználása és fenntartása, továbbá a helyenként leromlott környezet rekonstrukciója: a társadalom jelenlegi és jövőbeli létének és fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele. A feltartóztathatatlan technikai fejlődés hozzásegíti az embert a természetben lejátszódó folyamatok, jelenségek tökéletesebb megértéséhez, megismeréséhez. A földtudományok szüntelen fejlődését nagy mértékben elősegítik a fizika, a kémia, a biológia és a matematika újabb eredményei. A geofizikai kutatások eredményeképpen mind többet és többet tudunk meg a Föld belsejében végbemenő folyamatokról, a földkéreg, a hidroszféra és az atmoszféra mozgásairól, törvényszerűségeiről; a geokémiai kutatások a mállási folyamatoknak, a hasznos ásványok és ércek keletkezésének megértését könnyítik meg; fejlődik a biogeokémia, amely az élő szervezetek szerepét tanulmányozza a különböző elemek és vegyületeik felhalmozódása és vándorlása szempontjából; a radiokémiai kutatások is egyre gazdagítják a földtudományok „fegyvertárát”. A modern matematika legújabb vívmányainak és különösen a matematikai statisztikai módszereknek és a kibernetikának az alkalmazása a geotudományokban ma még kezdeti stádiumában van, de a jövőben ezektől is sokat várhatunk.
Az utóbbi időben különösen nagy hatást gyakorolt a földtudományok fejlődésére az űrkutatás. A földközeli kozmikus tér tulajdonságairól szerzett rendkívül értékes adatokon kívül a Napnak és a Naprendszerhez tartozó bolygóknak, valamint ezek földre gyakorolt hatásának tanulmányozása széles teret nyit a föld felszínének, altalajának, az atmoszférának és hidroszférának a megismeréséhez.
A természeti erőforrások, javak iránti szükséglet szüntelen növekedését épp a technika fejlődése, valamint a népszaporulat okozza. Ezzel az emberiség nemcsak hogy nem függetleníti magát a természettől, hanem ellenkezőleg, újabb és újabb eszközökkel gazdagodva, mind komplexebb viszonyba kerül vele: új eszközök segítségével igyekszik megoldani a társadalom és a természet viszonyából adódó örök, napról napra bonyolódó problémákat.
A természet és a társadalom kölcsönös hatásának tanulmányozása jelenleg még eléggé kezdetleges. Ha Európában és az Egyesült Államokban mindinkább szorgalmazzák is egy új „térkutató” tudomány, a regional science kibontakozását, sajnos, földünk egyes vidékein még ma is a természeti erőforrások ésszerűtlen kiaknázásának egyik igen jellemző formája, a gyarmati gazdálkodás az uralkodó. Nem egy fejlődő országban ma is folytatódik az altalajkincsek gyarmati rendszerű kiaknázása. Egyes helyi adminisztrációs szervek még nem értették meg ennek veszélyét, és – megfeledkezve a bekövetkezhető káros utóhatásokról – nem hajlandók lemondani az azonnali előnyökről.
A geotudományoknak – nemzetközi szervezetükön keresztül – munkálkodniuk kell a természeti erőforrások ilyenszerű, káros kihasználása ellen. Fontos feladat hárul a geotudományokra a természeti erőforrások prognózisában, ésszerű kiaknázásuk és felhasználásuk, megóvásuk módjainak kidolgozásában. A jövő társadalom és a természeti környezet közötti egyensúly kialakítása, „megtervezése” csakis a föld- és biológiai tudományok közreműködésével történhet.
A földrajzi környezet és az emberi tevékenység összefüggései ma már annyira bonyolultak, a felvetődő kérdések oly sokrétűek, hogy megoldásuk csak nagyszámú, különböző képzettségű szakember együttműködése révén valósítható meg. Ezek közül semmiképp sem hiányozhatnak a geográfusok.
A tapasztalat azt mutatja, hogy sem a földrajzi tudományágazatok jelenlegi irányzatai, de még a geotudományok kutatási eredményei együttesen sem elégítik ki a fent említett egyensúly kialakításának megtervezéséhez szükséges információs adatigényeket.
A természeti erőforrásoknak, a természeti környezet potenciáljának ésszerű kiaknázását, a társadalom és a természet közötti egyensúly létrehozását célzó tervek kivitelezésére hivatott a komplex földrajzi környezetkutatás (landscape ecology, regional science) vagy a geoekológia.
A tudományosan megalapozott kömyezettervezéshez a földrajzi, földtani, talajtani vizsgálatok mellett sok műszaki, közgazdasági, közgazgatási stb. felmérésnek kell járulnia. Éppen a természeti környezet sokoldalú feltárása és értékelése, optimális hasznosítása, rekonstrukciója vagy fejlesztése céljából bontakozik ki az említett tudományok köréből a teljesen új, szintézis igényű térkutatótudomány. Az utóbbi években dinamikusan fejlődő komplex földrajzi környezetkutatás problematikája mindeddig csak nagy vonalakban körvonalazódott. A területi szervezés a földrajzi környezetre vonatkozó számos olyan információt igényel, amelyet a korábbi térkutató klasszikus térelemző – földrajzi tudományok nem voltak képesek nyújtani.
A kutatások napjainkban bolygónknak olyan területeire is kiterjedtek – és a jövőben tovább fognak terjedni –, ahol azelőtt nagyon szórványosak voltak. Ilyen terület a sarkvidék, a tenger- és az óceánfenék. A kutatások célja napjainkban itt is a természeti tartalékok feltárása, kiaknázása.
A természeti erőforrások kiaknázása ma annyira fontos gazdasági kérdés, hogy – mint már említettük – a jövő társadalom léte függ tőle. A potenciális természeti erőforrások jövő alakulására, hasznosítására különböző modelleket készítenek, jóllehet a társadalom fejlődése sok olyan, ma még láthatatlan tényezőt vethet közbe, amelyek esetleg nem is sejtett irányba terelhetik a természeti tartalékok alakulását. Ennek ellenére a modellek többsége optimizmust sugall, ilyen S. Leszczycki, varsói geográfus prognózisa, amely a potenciális természeti tartalékok hasznosítását mutatja be a 2000. évig. E modell szerint 2000-ben az emberiséget még nem fenyegeti a termelő és nem termelő tevékenységek alapjául szolgáló természeti tartalékok kimerülése.
Legyünk hát mi is optimisták, higgyünk mi is a természeti erőforrások bőségében, a geotudományok további eredményeiben, a most kibontakozóban levő, komplex térkutatótudomány erejében. Higgyünk tehát az emberi elme leleményességében, amely mindenkor és mindenhol meg fogja találni a természet és a társadalom közti egyensúly kialakításának útját.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 21. számában, 1973. május 25-én.
