Az emberi lét fenntartásához szükséges táplálék-, nyersanyag- és fűtőanyagkészlet legfontosabb – sok esetben kizárólagos – forrásai a földi élőanyagtermékek vagy bioproduktumok. Az élőanyagkészlet jelenlegi mennyisége, földrajzi elterjedése és a következő évtizedekben várható alakulása szorosan összefügg bolygónk szaporodó lakosságának táplálkozási, fűtőanyagszükségleti kérdéseivel.
Nem csoda tehát, ha a különböző szakemberek (biológusok, talajkutatók, mezőgazdászok, biokémikusok, élelmezési szakemberek, geográfusok, geológusok, oceánográfusok stb.) világszerte egyre behatóbban foglalkoznak a problémával.
A legutóbbi nemzetközi talajtani kongresszus (Moszkva, 1974. augusztus 12–20) részvevői főleg azt fejtegették, hogy milyen szerep jut a talajnak a Föld élőanyagtermelésében, illetve termékenységében. Ismeretes, hogy az élőközösségek vagy biocönózisok természetes termékenysége a földrajzi környezet sajátosságaitól (fény, hő, víz, levegő), a talaj tulajdonságaitól és a növények termelőképességétől függ. Első megközelítésben az élőanyag-termelékenységet általában az élőanyag-mennyiség (biomassza) a felhalmozott energia, vagy az élőanyag-mennyiség évi növekedésének becslése alapján szokás meghatározni.
Az utóbbi években végzett amerikai felmérések (Wilson, 1970) eredményei szerint a szárazföld kétszer termékenyebb, mint az óceán, legalább ha a biomassza össz-széntartalékát és az évi biomassza-termelés széntartalékát vesszük alapul. A szárazföld messzemenően legnagyobb biomassza-termelője az erdő.
A fenti adatok csak látszólag mondanak ellent a Caracasban tartott, tengeri jogokkal foglalkozó nemzetközi konferencián közölt adatoknak, amelyek szerint 2000-ben az óceán 30 milliárd ember, míg a szárazföld csak 6 milliárd ember számára tud táplálékot biztosítani. Látszólagos az ellentmondás, elsősorban azért, mert a szárazföld legnagyobb biomassza-termelője az erdő, amelynek élőanyagterméke kismértékben alkalmas táplálkozási célokra. Másodsorban pedig, úgy érzem, hogy az óceánt mint tápanyagforrást, legalábbis a XX. század végére, még igencsak derűlátóan ítélték meg a caracasi értekezleten.
A növényi eredetű élőanyag-mennyiség (fitobiomassza) összértéke és évi gyarapodása, többé-kevésbé optimális csapadékviszonyok mellett, a szubpoláris vidékek felől az egyenlítőhöz közeledve kb. 30–40-szeresére növekedik. Ez a növekedés arányos a napsugárzási értékek ugyanilyen irányú változásával. Jóllehet a Földre érkező energia a sarkoktól az egyenlítőig kb. csak tízszeresére növekedik (évenkénti 10 kkal/cm2-ről 80–100 kkal/cm2-re), a biológiai termelékenység 30–35-szörös, vagyis 3–5,5 kkal/cm2-es indexnek megfelelően növekedik). Mialatt a napsugárzás 3 vagy 4-szeresére növekszik, az évi biológiai termékenység 9–10-szer, illetve 12–14-szer lesz nagyobb.
A fentiekből következik, hogy a biológiai termelékenységet még más, a napsugárzással és az optimális vízellátottsággal egyenlő értékű tényezők is befolyásolják.
Ilyen például a hőkedvelő növények szaporodóképessége vagy a szubtrópusi és trópusi vidékek levegőjének széndioxid-tartalma. Különösen fontos tényező a talajok kora, fejlődési állapota, mélysége, termőképessége (amely az egyenlítő felé közeledve szintén növekszik és jobb ökológiai feltételeket teremt a növények számára, valamint a biofil elemek gyors kicserélődéséhez.
Világosan kitűnik a fentiekből, hogy a Föld száraz övezeteiben a mezőgazdasági termelés kulcskérdése az öntözés.
Ezzel szemben az északi államokban, például a Kanadában, a Szovjetunió északi vidékein található talajok biológiai termelékenysége csak ,,hőkezeléssel” növelhető. Az ilyen irányú talajjavítási próbálkozások – hisz ennél többnek nem mondhatók – még nagyon kezdeti állapotban vannak, mezőgazdasági alkalmazásuk még jelenléktelen.
A talajnak tehát igen jelentős szerepe van a szárazföld élőanyag-termelésében, élőanyag-termékenységében. Rossz tulajdonságai – sekély talajréteg, kis tápanyagtartalék. szikesedés, savanyúság – teljesen meghatározzák valamely tájegység élőanyag-termékenységét. Ha a talaj – akár természetes okok, akár helytelen gazdálkodás miatt – terméketlen, az élőanyag-termelés alacsony lesz, még a nagyon magas besugárzási értékek és csapadék ellenére is.
A növények ökológiai környezetét képező talajok feljavítása trágyázással, telkesítési munkálatokkal, feltétlenül az élőanyag-termelés növekedését és a mezőgazdasági termésátlagok növekedését eredményezi. Ugyanakkor a bioszféra általános állapotának javulását is elősegíti.
Megjelent A Hét V. évfolyama 44 számában, 1974. november 1-én.
