Nem öncélú játék a szavakkal az a fordított párhuzam: a nyelv művészének és búvárának egy önálló tudományos műfajban, az írói szótárban való szerencsés egymásra találását kívánja jelezni. Az előbbi életművében egy fogalmakban, színekben, hangulatokban megragadható világ sejlik fel, gondolati, lelki rezdüléseket rögzít, az utóbbi meg a címszavak józanító rendjébe fegyelmezi ennek a sajátos világnak a szódarabkáit. Áldozatos munkával dokumentumot szerkeszt belőle mindazok számára, akiket érdekel vagy valaha is érdekelni fog, hogy miképpen viszonylik egy-egy író, költő szóhasználata a mindenkori nyelvállapothoz, hogy szókincsében, szavainak tárában milyen forrásokra mutatnak az egyedek, vagy mi mindent fejeznek ki, hányszor és hányféle alakban fordulnak elő művei összességében az egyes szavak és így tovább. S milyen nagyszerű dolog volna mindezekre a kérdésekre úgy kapnunk választ, hogy közben két, három, sőt tíz írónál és költőnél is megleshetnők azt, amiben a kérdéses szavak használata megegyezik, illetőleg eltér egymástól. Egy ilyen eszköztár birtokában tehetnők csak igazán pontossá a stilsztikai elemzéseket, esztétikai értékítéleteket. Az értelmező szótárak családjába tartozó írói szótáraknak végsősoron épp az a legfőbb rendeltetése, hogy ezeket az igényeket kielégítse. De nem érdektelen az sem, amit korábban Tudor Vinu is hangsúlyozott a készülő Dicţionarul limbii poetice a lui Eminescu anyagának rendezése kapcsán a szóstatisztikai vizsgálatok lehetőségeiről: az írói szótár nélkülözhetetlen alap azoknak a szórészlegeknek a megállapításához, amelyek a legtöbbet árulnak el a költőt ért benyomásokról, eszméiről, ízléséről, műveltségéről.
Sokféle szempontú vizsgálatot tesz hát lehetővé az írói szótár. Nem véletlen, hogy ma, amikor a humán tudományokban egyre sürgetőbb az egzaktság igénye, világszerte számos szójegyzéket vagy a szavak szövegkörnyezetét is bemutató szótárat szerkesztenek a nagy írók, költők műveiből. Mint említettük, készül az Eminescu-szótár, mutatványok jelentek meg a Balzac-, Goethe-, Miczkiewicz-, a József Attila- és a Petőfi-szótár munkálataiból, az utóbbinak nemsokára meg is jelenik az első kötete. Elkészült már az Ibsen- és a Puskin-szótár, nálunk pedig kéziratban olvasható Balogh Dezsőnek a Horváth Imre költői nyelvét bemutató szótára. Az első nyomtatásban is megjelent magyar írói szótárt, Juhász Gyula költői nyelvének szótárát az elmúlt hetekben vehettük kezünkbe. Ezt a 12000 címszót, vagyis Juhász Gyula költői művének valamennyi szavát jelentések és jelentésárnyalatok szerint bemutató szótárt másfél évtizednyi megfeszített munka eredményeként tette közzé Benkő László.
A tudós áldozatos munkájáról beszéltünk az előbb. Jelen esetben sem mondhatunk le e tiszteletre intő jelzőről, hiszen tárgyának lenyűgöző szépsége körülbelül huszonötezer munkaórát kívánt meg a szótár írójától, valószínű tehát, hogy többet annál, mint amennyit a költő versírásra fordított. S mennyi töprengés, útkeresés, kétely árán haladt Benkő László a cél felé. Számos szaktanulmánya bizonyítja, hogy előzmények hiányában sok nyelvi-stilisztikai részletkérdést magának kellett kidolgoznia a lexikográfia hasznára. Bár a magyar írói szótárak készítésének a gondolata már a XVIII. században felvetődött, elméleti és gyakorlati kérdések egész sorának tisztázása várt a szerzőre. Például megemlíthetjük, hogy még századunk ötvenes éveire sem tisztázódott kielégítően, hogy miben kell különböznie az írói szótárnak a nyelv általános jelenségeit bemutató értelmező szótártól. Volt olyan vélemény, hogy csak annak kell belekerülnie az egyéni nyelvről készített szótárba, ami eltér a köznyelvtől. (Rubinyi Mózes például ebben a szellemben állította össze 1910-ben Mikszáth szavainak lajstromát.) Az is megfontolás tárgya volt, hogy mennyire kell teljesnek lennie egy szótárnak: regisztrálnia kell-e az egész életműben felhasznált összes szóegyedet minden előfordulásban és minden jelentésben. Ha arra gondolunk, hogy a nyelvtudomány még a mai napig sem döntött például abban, hogy mi tekinthető önálló lexikológiai egységnek, egy csapásra felmérhetjük az írói szótár megírására vállalkozók minden gondját-baját.
Az írói szótárakból eddig közölt mutatványok, s maga a Juhász Gyula-szótár azt bizonyítja, hogy a „minden szót minden előfordulásban” elv győzött. Csakis az ilyen szótár alkalmas arra, hogy összehasonlító stilisztikai és poétikai vizsgálatokat végezhessünk. A szócikkekben feltüntetett jelentések, jelentésárnyalatok, kapcsolatrendszerek lehetővé teszik a motivikus összefüggések feltárását, az egybevetések meg a stílus egyénítését segíthetik elő. Egyetlen címszónak is vallomástevő értéke lehet. Bizonyságként hadd vessük egybe azt, amit a háló címszó alatt a Juhász Gyula-szótárban és a József Attila-szótárt szerkesztő Wacha Imre mutatványában olvashatunk. Juhász Gyulánál mindössze 6-szor szerepel az a főnév, mégpedig az ábrándot és az est fogalmát szemléltető pókháló jelentésben, anélkül, hogy kibillenne ebből a konkrét értelemből. Nála tehát nincs motivikus értéke e szónak. József Attila viszont a 18-szor előforduló háló szót ebben az értelemben egyáltalán nem használja. Majdnem minden esetben rendkívül bonyolult összefonódás van a háló szó és a vers egésze között. Ugyanakkor a különböző jelentések mögött szinte mindig megtalálhatjuk és ott érezhetjük az eredeti, konkrét halászháló jelentést is (ti. a másik három jelentés, a hangulatszövevény, a ritka képzeletbeli szövevény, valamint a szem lélekbenéző tekintete értelem mellett). Szabolcsi Miklós szerint valószínű, hogy a szó gyakori használatának a Szabadszálláson »halászbátyám«-nál töltött éveinek gyermekkori élményei szolgálnak alapul. Ezeknek az élményeknek a nyomai találhatók meg valószínűleg a Háló, Holtvidék, Komoly lett már, Ragyog az ég című verseiben is” – állapítja meg József Attiláról Wacha Imre a szócikk összegezéseként.
Benkő László szótárában a – gyakorisági index-számokkal is ellátott – címszavak 930 lapon át nyújtózó rengetege mindig a költői szöveg szerint, tehát egyéni jelentéseket tár fel, híven tükrözve a Juhász Gyula-i írásmódot. Alkalmunk nyílik így e költői világ újszerű bekalandozására, eddig ismeretlen titkainak megismerésére.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 17. számában, 1973. április 27-én.
