Olvasom Plainer Zsuzsa véleményét, miszerint az RMDSZ-nek igaza van a saját szempontjából, amikor a levitézlett, de meg is háborodott rockzenésszel, Pataky Attilával buzdít összefogásra. Nem sértem meg Zsuzsát azzal, hogy a végsőkig feszítem a húrt, és kijelentem, hogy vajon akkor a lágerek meg a Gulág nem voltak-e logikusak azoknak a politikusoknak és pártoknak a szempontjából.
Nyugodtan és kissé melankolikusan mondhatom, hogy legalább ezerszer kifejtettem: ide vezet az örökös „magyarság-szemlélet”. Legutóbb a Markó Attila bejegyzéséhez is ezért szóltam hozzá: annyira kizárólagosnak éreztem azt, hogy most nekünk a magunk bajával kell foglalkoznunk, mintha nem egy ország gyötrődne körülöttünk, illetve mintha mi nem abban az országban élnénk. Ez a semlegesség-mentalitás: mellettünk háború, a net pókszálain mindenki mindenkivel, de mi majd nyugodtan ülünk tajtékpipánkkal és a józan eszünkkel a Majális utcában, megmaradva.
Hát nem – legalábbis én nem így gondolom. NAGYON nem így gondolom. Inkább úgy, hogy rég észre kellett volna vennünk, hogy az identitások rugalmasabbá, folyékonyabbá, hálózatszerűbbé váltak, és efelé kellett volna mozognunk. Ha legalább ez az igyekezet meglett volna, akkor most én is másképpen írnék, kevesebb indulattal és keserűséggel.
De nem így lett, és a jeleit se látom, hogy másként lenne bármikor. Most sincs.
Ne haragudj, Zsuzsa.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. november 30-án.
