Akkor ez mégsem autokrácia volt? Akkor ő demokrata, ha a választás éjszakáján, a megsemmisítő vereség tudatában felhívta a „kicsit”, és elismerte, hogy „még sincs vége”? A stúdióban elmélkedni kezd az influenszer. Tényleg ez a lényeg?
Mert nem küldte fekete ingeseit az utcára, szembeszegülve 3,5 millió ember akaratával? Nem szervezett békekivonulást a CÖF-fel, mert neki az amerikai alelnök megígérte a győzelmet? Nem ő küldte a nyomozókat jó érzésük ellenére egy tizenkilenc éves informatikus nyakára? Nem ő tetette ki a gyűlöletplakátokat az utcáinkra? Nem ő poloskázta le a kritikusait, és sajnálta le és oktatta ki a „mocskos fideszező” fiatalokat? Nem az ő embere ajánlotta fel az oroszoknak a kollaborációt? Nem az ő emberei vásároltak fel minden jól működő vállalkozást visszautasíthatatlan ajánlattal? Nem ő tetetett parkolópályára az ügyészséggel folyamatban levő ügyeket? Nem ő záratta be az igazság kiderítése helyett a Szőlő utcai intézményt? Nem ő adta koncesszióba az autópálya üzemeltetését, hunyt szemet az MNB kirablása felett, építtetett csalhatatlan megérzését követve akkugyárakat? Nem ő üldözte el a CEU-t, rakta tele embereivel az egyetemek alapítványait, számolta fel a szuverén MTA-t, nem miatta inflálódott minden állami kitüntetés értéke? Nem az őáltala működtetett „ellenzéki” szatelitpárt ajánlgatta szakértőit sértődötten a mostani győztesnek, akik nélkülözhetetlenek a kormányzáshoz, akiknek a támogatásával most 1 százalékot szereztek? Nem a családja és rokonsága lett milliárdos, akik most menekülnek az országból?
Az váltotta le, aki el tudta hitetni az emberekkel, hogy minden cselekedetnek újra következménye lesz. A fiatalok úgy döntöttek, a haza tényleg nem lehet ellenzékben.
Megjelent az Élet és Irodalom LXX. évfolyama 16. számának Páratlan oldalán 2026. április 17-én.
