A Magyar Hang cikke.

A Tisza Párt eredményvárója a Műegyetem rakparton (Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin)

Délután hat órára már megtelt a Műegyetem rakpart Magyar Péter „eredményváró” rendezvényére – jelentették tudósítóink. A Tisza Párt elnöke azért hirdette meg az eseményt, mert vasárnap délután zárult a Nemzet hangja elnevezésű népszavazásuk, most pedig kiderült, hogy az emberek milyen válaszokat adtak. Magyar Péter a terveknek megfelelően hat órakor kezdte beszédét, amelyről itt olvashat.

A rendezvény kezdetén Radnai Márk lépett a színpadra és arról beszélt, hogy ez a nap a demokrácia ünnepe is, hiszen együtt hoztak meg az emberek döntéseket fontos kérdésekben. Péter Petra, a rendezvény moderátora pedig a színpadról arra hívta fel az ott lévők figyelmét, hogy ne hagyják magukat provokálni.

Radnai Márk később beszámolt az elmúlt hét két országjárásról, több számot is elmondott:
• 12 231 regisztrált önkéntesük volt
• 3155 településen jelen voltak
• 10 399 kitelepülésük volt
• 250 ezer munkaórát dolgoztak összesen
• 185 utcafórumot tartottak
• 113 fórumot tartott Magyar Péter és elment mind a 106 választókerületbe

A Tisza Párt eredményvárója a Műegyetem rakparton (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)

A kérdések a következők voltak, és íme az eredmények:

Egyetért-e Ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben Nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?
92,39 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
92,59 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?
98,29 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésére fordítsuk?
99,39 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
98,38 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százalékra csökkenjen?
81,9 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
90,72 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön megállapításra?
96,08 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
98,68 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum nyolc évig tölthesse be a pozícióját?
96,52 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatási, egészségügyi és szociális területen?
98,85 százalék igen

Egyetért-e Ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?
92,13 százalék igen

Támogatja Ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?
58,18 százalék igen

A Tisza Párt eredményvárója a Műegyetem rakparton (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)
A Tisza Párt eredményvárója a Műegyetem rakparton (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)