Gondoljanak gyorsan egy nagy huszadik századi fizikust! Fogadni mernék, többségünknek Einstein neve ugrik be elsőre. Utána talán Heisenberg következik, talán Bohr, Fermi, Szaharov, esetleg Hawking. Vagy az idegenbe szakadt magyarok: Gábor Dénes, Wigner Jenő, Teller Ede. De kinek jut eszébe a belga katolikus pap, aki korrigálta Einstein kozmológiáját?
Georges Lemaître (1894–1966) lángelme volt, ő dolgozta ki az ősrobbanás elméletét. Ám amikor a Brüsszeli Tudományos Társaság Évkönyvében közzétette elgondolását, hogy a mindenség „ősatomból” született, a tudósok válasza lesújtó csend volt (1927). Részint mert franciául írt, részint mert a teremtés aktusára emlékeztető ötletet bibliai ihletésűnek tartották. Nem tudták hová tenni a jezsuita szerzetest, aki azt vallotta: „Két út vezet az igazsághoz. Úgy döntöttem, mindkettőt követem.” A kiemelkedő képességű fiatalembert, miután megjárta az első világháborút, pappá szentelték (1923). Később Anglia és Amerika elit egyetemein képezte magát (Cambridge, Harvard, MIT). A matematika és a csillagászat érdekelte, elmélyülten tanulmányozta az általános relativitáselméletet. Kételkedett abban, hogy a végtelen univerzum egyszersmind változatlan is, a statikus modell helyett más megoldást keresett. Így jutott arra, hogy a világegyetem tágul, a tágulás pedig robbanásszerűen indult egy olyan kezdeti állapotból, amelyben az anyag felfoghatatlanul magas hőmérsékletű és nagy sűrűségű volt.
Nem Lemaître gondolt erre először, megelőzte Alekszandr Fridman (1888–1925), de fiatalon elhunyt szovjet-orosz kollégájának elképzeléséről mit sem tudott. Elszomorította cikkének elutasítása, félretette a témát. Csakhogy Edwin Hubble amerikai csillagász – az űrtávcső névadója – a vöröseltolódást mérve hamarosan kísérleti bizonyítékkal támasztotta alá a koncepciót. Ez meggyőzte Einsteint, aki addig „visszataszítónak” tartotta a teóriát: azt mondta, az általa bevezetett kozmológiai állandó „élete legnagyobb baklövése”, és hogy Lemaître-nak van igaza. A jezsuita asztrofizikust kortársai halk szavú, szerény, alázatos embernek jellemzik. Kényesen ügyelt arra is, hogy ne keverje a kozmológiát a teológiával. Lebeszélte XII. Piusz pápát is, hogy beszédeiben összekapcsolja a teremtést az ősrobbanással, mert attól tartott, ha az elmélet netán mégis hibásnak bizonyulna, akkor tévedése rossz fényt vetne a katolikus egyházra. Élete vége felé még megérte a kozmikus háttérsugárzás felfedezését, amely igazolta korszakalkotó feltevését (1963).
Távol állt tőle az önfényezés; Harry Nussbaumer zürichi professzor szerint „pap volt ugyan, de nem misszionáriusa önnön hírnevének”. Talán ez magyarázza, hogy bár a Belga Királyi Tudományos Akadémia tagjává megválasztották, négy évtized alatt sem kapta meg a megérdemelt Nobel-díjat. A hálátlan utókor emlékezete is adós zsenialitásának elismerésével. Vajon akad-e Olvasó, aki az elején Georges Lemaître nevét vágta rá? Pedig az ősrobbanás gondolata, magamfajta laikusnak talán megbocsátható a jelző: isteni ötlet volt.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. szeptember 15-én.
A szerkesztő megjegyzése
„Ahhoz, hogy mindenre kiterjedő figyelemmel kereshessük az igazságot, a lelkeket és a színképeket egyaránt tanulmányoznunk kell.”
Georges Henri Joseph Édouard Lemaître ((Charleroi, Belgium, 1894. július 17. – Leuven, 1966. június 20.) belga katolikus pap, fizikus, egyetemi tanár. Lásd tovább ITT.
