Fiatal szatmári művészek tárlata nyílt 2021 áprilisában az újközponti Galériában. Nem áll szándékomban megfejteni, hogy miért angol a tárlat elnevezése, néhány alkotás címe, és azt sem, hogy a hónap neve miért aprilie. De nem is fontos, ezek lényegtelen apróságok, hiszen a szavakban fogalmazott, illetve vizuális üzenetek egyértelművé alakításáig, formálásáig hosszú út vezet. Egy ötlet, egy mellbevágó képzettársítás, egy szokatlannak tűnő, de mások által már számtalan formában, módon kipróbált, megvalósított jelzés parafrazálása sem számít újnak ugyanúgy, ahogyan a hagyományos műfaji korlátok átlépése, áttárcsázása sem. Nem kell ahhoz különösebb művészettörténeti felkészültség, jártasság, hogy felismerjük az újat, a sajátost, a semmi mással össze nem téveszthetőt.
Kérdés, hogy lehet-e ilyen alkotásokat készíteni a 21. évszázad harmadik évtizedében, amikor az előttünk járók az utóbbi bő évszázadban szerte a világon szinte minden anyagot, technikát, vizuális kifejezésmódot kipróbáltak, gyümölcsöztettek? A válasz egyértelmű: világpolgárként, nemzetközi megközelítésben erre alig van esély, lehetőség, de nincs is rá szükség, ugyanúgy, ahogyan a ma embere a száz éve virágzó, mára korszerűtlenné vált, újra melegített stílusirányzatokkal se tud mit kezdeni.
A fentiek természetesen nem az jelentik, hogy nem lehet öntörvényű, egyedi, korszerű alkotásokat létrehozni akár hagyományos eszközökkel, technikákkal. Lehet, de csak úgy, hogy saját alapokon, saját érzésekből, mondanivalókból, anyagokból építkezünk. Ezen az úton le kell mondjunk az utánzásról, a minden áron való megdöbbentési kísérletekről, a soha nem volt dolgok kereséséről, főleg azért, mert soha nem volt dolgok nincsenek.
Örömmel, optimizmussal üdvözöltem a szatmári fiatalok tárlatát, de nem azért, mert lenyűgöztek az itt látható remekművek. Minden újító kísérlet, minden megmutatkozási igény, minden változtatási szándék dicséretes, mert minden állítás, több a tagadásnál, mert fontos az én generációm számára az, hogy a jövőben is lesz folytatás, lesznek hagyományos és rendhagyó útkeresések, amelyek egy erőteljesen vizualizálódó világban elengedhetetlenek, sőt megkerülhetetlenek.
Örvendetes volt tapasztalni, hogy az idősebb kollégák nem irigységgel, nemtörődömséggel, szakmai féltékenységgel, hanem szeretettel, megértéssel, empátiával fogadták ezt. Többen jelen voltak a rendezésnél, néhányan segítettek a tárlat létrehozásában is. Ez üzenet értékű a fiatalok számára, jelzi, hogy nem áll szándékunkban vetélkedni, egymást lekörözni, hiszen ugyanazt a célt szolgáljuk és ezen az úton minden eredmény, siker, megvalósítás örömmel tölti el az összes egészséges gondolkodásmódú, a szakmájának elkötelezett kollégát.
A szatmári újközponti Galériában 32 fiatal művész mutatta be alkotásait: Bába István, Belecciu Lola Gabriela, Belényi Szabolcs, Bokor-Mitroi Sixtine, Bulgăr Vlad Nicolae, Cosma Dan Marius, Herczeg Edward, Igli Brigitta-Gabriella, Ioan de Moisa, Kassay Costan Bernadett, Király Gabriela, Lepedus Ildikó, Mikló Antal Annamária, Marincaș Mira, Mitroi Timea, Nagy Barbara Yvette, Nyiri Angela, Nyiri Dalma Dorottya, Petho Bruno, Pop Zita, Rápa Csilla, Reha Mark, Révész Csaba, Sasu Valer, Scripor Liviu, Szemák Zsuzsa, Tămășan Andrea Herteg, Țițoc Florin, Tivadar Andrea, Trif Norma, Vajda Robert, Varga Diana Rodica.
Nézegetem a 20, 30, 40, 50 évvel ezelőtti szatmári katalógusok névsorait, a feltűnt és feledésbe merült nevek tucatjait, talán százait. A legtöbbre ma már alig emlékszik valaki, és ez alól gyakran az ún. „nagy nevek” sem kivételek. A világ folyamatosan változik, alakul, apró, olykor nélkülözhető, bármikor behelyettesíthető fogaskerekek vagyunk egy hatalmas gépezetben, amelyben sohasem a részletek, hanem az egész a fontos.. Az alkatrészek kopnak, rozsdásodnak, gyakran cserélik ezeket, de a nagy egész elpusztíthatatlan. Minden pályakezdő fiatalnak szívből kívánom, hogy huzamosan része lehessen ennek a gépezetnek, de csak azoknak van esélye rá, akik korszerű, saját, senki mással össze nem téveszthető utakon járnak. Isten éltesse valamennyit!