A kerítést lebontották, hogy az építőanyagot szállító nagy teherautók akadálytalanul járhassanak ki-be. Csupán egyetlen tábla figyelmezteti az arra járókat: Illetékteleneknek tilos a belépés. Nem tudom, találkoztam-e az illetéktelen szóval ilyen formában korábban. A gyakorlat általában az, hogy kiírják, tilos a belépés. Aztán, akiknek szabad, azok úgyis tudják.
Hogy hol és mikor vagyunk illetékesek akár a magunk dolgában, az országéban vagy a világot megmozgató kérdésekben, egyre többször kapunk kioktatást. Óvatosan átlépjük a lebontott kerítés vonalát, s várjuk, mikor üvöltenek ránk az állványok magasából.
70 év
Fényképész barátomnál az öreg házaspár, a pap küldte őket az egyházközség pénzén, mert mégiscsak ritkaság, hogy hetvenéves házassági évfordulót ünnepelhet egy emberpár. Nem is annyira öregek, az asszony 14-15 volt az esküvő idején, a férj is csak leszolgálta a katonaidejét, s már álltak is az oltár elé.
Amíg összeáll a technika és a fények is beállnak, a fotós szóvaltartja, beszélteti őket, oldja a merev, fényképezkedő görcsösséget. Kérdezi: És mondják, a hetven év alatt egyszer sem merült fel a gondolat, hogy elváljanak? Az asszony válaszol: Az nem, de az, hogy megölöm, az többször.
7
Most, hogy felkerül az egykori hetilap a világhálóra, megvan az örökkévalóság plusz egy nap.
Kábé két évtizede álltunk át arra a hétköznapokban, hogy ami nincs az interneten, az nincs is. Utolsó munkahelyem működtetett egy pedagógiai könyvtárt, az utóbbi évtizedben már csak olyanok keresték fel, aki vizsgamunkához, szakdolgozathoz találtak valami hivatkozást, ami az ezredforduló előttre mutatott. Azután azok is elmaradtak, ahogy megcsappant a közkönyvtárakat látogatók száma is. Úgy alakult, hogy ami nincs a NETen, az nincs. Emlékeztet kicsit a vallások szent könyveiről hangoztatott nézetekre: ami nincs benne, azzal nem érdemes foglalkozni. Vagy az alexandriai könyvtár leégéséhez hasonlatos korszakváltás tanúi vagyunk, ami fontos, azt valaki meg fogja menteni, fel fogja tenni a hálóra, ami nem, az végleg elvész. Egyelőre a könyvtárosok kezében vagyunk, az ókor nagyjai úgy maradtak fönn, hogy a sötétség időszakának könyvtárosai mondtak ítéletet.
Most az egykori napilap költözik, hogy ne csak elsárguló újságpapíron maradjon meg, hanem a világhálón szörföző is megtalálhassa, plusz frissül az aktualitással a régi szellemben.
Akadnak hangok, amelyek azt firtatják, minek is megőrizni ezt a Ceausescu-érában párthatározattal létrehozott lapot. Olyan, mintha azt kérdeznék, miért nem bontjuk le az abban a négy évtizedben épült házakat, miért nem törjük föl az akkor átadott utakat. A múltat végképp eltörölni, ugye?
Kívánunk jó szeleket, dagadó vitorlákat a további zavarkeltéshez.
KJ