Gálfalvi Zsolt kelet-közép-európai típus, magyar típus, akit a történelem alakított ki sokféle föladatra és faragott ki gyakran nemszeretem szerepekre, buzgó népszolgálatra (ahogyan azt a ma ritkán emlegetett Balogh Edgár szokta volt mondogatni).
Állította sorsa újságírónak, szerkesztőnek, politikusnak, tévéigazgatónak, kulturális mindenesnek, politikai kalamajkák közötti szereplőnek. Vitt, amit vitt kedvvel, tévedésekkel, sikeresen és muszájból. Tévedésekkel: ám az a valaki ő, aki ezt be merte vallani, és az ítélő utókor megértő bírálatát kérte.
Föladatdzsungelben mozgott mindig, ahogyan a kortársai közül többen is. De volt benne valami más, ami különbbé tette; mondják: eltanulta a „török politikát”, amit az erdélyi magyar értelmiség annyi századon át gyakorolt a megmaradás érdekében. Azt is mondják: unitárius emberként politizált.
Volt, ahogy volt, Gálfalvi Zsolt magyar nemzetiségi politikus volt a gyakorlat terein Marosvásárhelyt, Kolozsvárt és Bukarestben is. Láttam, hallottam, tudom, hogyan tárgyalt a nemzetiséggel szóba állni nem akaró románokkal, a szót értő román íróbarátaival (a legjobbakkal). Mikor milyen volt a hozadék, de mindig a magyar kultúra gazdagodására és védelmére volt. Ha fanyalognak valakik, a későbbi nemzedékek („a tiszták”), vegyék számításba: máris a gálfalvizsoltok érdeme, hogy még vannak, fanyaloghatnak.
Ma, amikor ennek a mackós mozgású, szemüvege alól mindig biztatón mosolygó embernek a 80. születésnapján köszöntők hangzanak el Marosvásárhelyt, nagyon messziről, Tápéról én is köszöntöm, köszönöm barátságát. Ha nem is hallik oda most a szó, azért csak kiáltom: éljen az ünnepelt!
A marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában 2013-ban megjelent Gálfalvi Zsolt 80 éves című emlékfüzet írása.