Szeged ünnepli a ma kilencvenéves nagy személyiségét, Ilia Mihály irodalomtörténészt, irodalomkritikust, szerkesztőt. Ha lenne még A Hét, mennyire megünnepelnénk magunk is az erdélyi irodalom egyik legnagyobb magyarországi barátját!
Már lapunk első évtizedében legenda volt, elsősorban a Tiszatájban rendszeresen közölt fiatal íróink-költőink barátsága és tisztelete, de már akkor híres szerkesztői-szervezői munkája, példátlanul kiterjedt levelezése okán is. De hát A Hét már rég nincs, nem is emlékszünk-tudjuk, bár talán illenék, mit szólt akkor, lapunk megszűnésekor a professzor úr.
Ilia Mihály kutatási területe a Nyugat-mozgalom története, a századelő magyar irodalma és a külföldi magyar irodalom, az élő magyar irodalom volt, de egyetemi doktori disszertációját (1958-ban) a századelő Holnap (1908–09) köré csoportosuló nagyváradi irodalmi társaságról írta. „A közeli múlt és az élő magyar irodalom ismerete ad nagy tekintélyt az ő egyetemi oktatói, irodalomkritikai és szerkesztői munkájának. Az élő egyetemes magyar irodalmat követte, s követi, óriási levelezése, kiterjedt személyi kapcsolatai vannak. Irodalmi társaságok révén is kereste a kapcsolatot az élő magyar irodalom képviselőivel, tagja lett a Magyar Írók Szövetségének, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak és alapító tagja a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak. Szerkesztőbizottsági tagságot vállalt országos és helyi irodalmi lapoknál, köztük Irodalomtörténet, Kortárs, szegedi Pompeji.” – olvassuk a Wikipédia róla szóló szócikkében.
Munkássága túl széles körű, átfogó, érték- és eseménygazdag ahhoz, hogy mi érdemben méltatni tudnánk. Szívből jövő jókívánságainkat viszont kifejezhetjük a szegedi „nagy öreg tölgynek” (Horváth Andor kifejezése… hol vannak már a mi öreg tölgyeink?)
Friss bejegyzésként a Szeged.hu portálon a következőket olvassuk: „A hazai irodalmi élet egyik legmeghatározóbb alakja a tápéi születésű Ilia Mihály. Nagyhírű szerkesztő, mindenki kedvenc Miska bácsija és tanár ura. Szeged idén kilencvenéves díszpolgára előtt a város és az ország nívós folyóiratai több helyszínen és megannyi formában tisztelegnek: kiállítás, köszöntők, külön blokkok az újságokban. A neki fontos emberek egy könyvet is kiadtak – amit a Radnóti Caféban mutattak be.” – az „Olyan nincs, aki ne szeretné Ilia Mihályt” kezdetű cím alatt.
Állíthatjuk: nem csak Szegeden, Erdélyben sincs olyan. Ennek oka pedig kiderül az Ilia Mihályt kilencvenedik születésnapján, 2024. szeptember 29-én (és később) az Új Hétben közölt írásokból is.
Ui.
Reméljük, nem követünk el hibát, ha megosztjuk a Tanár úr levelét, amit az Új Hét napi menüjének címzettjeként írt három hete:
„Kedves Barátom,
nagyon szépen köszönöm a sajtófigyelőt, küldeményeidet. Az elmúlt napokban jött részekben többször is találkozhattam Majtényi Erik meg Szász János írásával, nevével. Meghatott a találkozás, mert ismertem mindkettőjüket, és tudtam már akkor, hogy segítő munkájuk nagyon fontos volt. Lehet, hogy az írásaik kihullanak az időből, buzgó, segítő munkájuk is feledésbe merül. De erre a kis időre, amíg élünk, akik ismertük őket, főleg tudtuk segítő munkájukat, emlékezzünk rájuk.
Remélem, hogy jól vagy, egészségben. Ezt erősen kívánom is.
Itt még mindig nyár van, indul az egyetemi élet, de én már kívül vagyok azon, annyi év után csak mint látogató ballagok néha a bölcsész kari tanszékünk folyosóján.
Tisztelő baráti üdvözléssel az öreg Ilia Mihály”
Köszönjük, drága Főszerkesztő úr.
Hogy a hangját is halljuk, és izgalmasabb, bár kevésbé derűs mozzanatokról is megtudjunk részleteket, íme, milyen volt „a szervek” viszonya a nagy irodalomszervezőhöz: Beszélgetés Ilia Mihállyal
