Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov író elvtársak bajban vannak: a javasolt termelési témákról az égvilágon semmi nem jut az eszükbe. Megalkotják viszont Osztap Bender halhatatlan figuráját. A nagy kombinátort.
Reggelre kelve egy magas, sovány aggastyán járt végig Vaszjuki helységben, arany szemüveggel és rövid, mocskos, festékfoltos csizmában. Kézírásos plakátokat ragasztott ki a falakra:
| 1927. június 22. A Lemezpapír Munkásklub helyiségében O. Bender nagymester felolvasást tart „EGY TERMÉKENY MEGNYITÁSI ELMÉLET” címmel és SZIMULTÁN SAKKPRODUKCIÓT mutat be 160 táblán. Mindenki saját sakktáblájával jelenjék meg. A játékban való részvétel díja 50 kop. Belépti díj 20 kop. Kezdete pontban este 6 órakor. K. Michelsohn impresszárió |
Maga a nagymester sem vesztegette tétlenül az időt. Miután három rubelért kibérelte a klubot, a sakk˗körbe sietett, amely a sors különös szeszélyéből a Lótenyésztési Igazgatóság folyosóján kapott hajlékot.
A sakk˗körben egy félszemű ember ült, és egy Pantyelejev˗kiadású Spielhagen˗regényt olvasott.
˗ O. Bender nagymester! ˗ mutatkozott be Osztap, és ráült az asztalra. ˗ Szimultán produkciót rendezek önöknél.
A vaszjuki sakkjátékos egyetlen szeme addig a határig tágult, ameddig a természet lehetővé tette.
˗ Egy pillanat türelmet, nagymester elvtárs! ˗ kiáltott fel. ˗ Foglaljon, kérem, helyet. Tüstént visszajövök.
S elfutott. Osztap szemügyre vette a sakk˗kör helyiségét. A falakon versenylovak fényképei lógtak, az asztalon pedig egy poros irodai könyv feküdt, ezzel a felirattal: „A vaszjuki sakk˗kör beszámolója az 1925. évről.”
A félszemű egy tucat különböző életkorú polgártárssal tért vissza. Sorjában a vendég elé léptek, bemutatkoztak, és tisztelettel megszorították a kezét.
˗ Átutazóban vagyok Kazany felé ˗ mondta Osztap szaggatottan ˗, igen, igen, a produkció ma este lesz, jöjjenek el. Bocsássanak meg, de e pillanatban formán kívül vagyok: a karlsbadi verseny kimerített.
A vaszjuki sakkozók fiúi szeretettel csüggtek a nagymester ajkán.
Osztapot elragadta a hév. Úgy érezte, hogy új erők és sakkgondolatok özöne árasztja el.
˗ El sem hiszik ˗ mondta ˗, hová fejlődött már a sakkelmélet. Mint tudják, Lasker ízléstelenségekre vetemedik; egyenesen lehetetlen játszani vele. Ellenfeleit agyonfüstöli szivarjaival. És szándékosan olcsót vesz, hogy a füst annál tűrhetetlenebb legyen. A sakkvilág nyugtalan időket él.
A nagymester most helyi témákra tért át.
˗ Miért nincs a vidéki városokban semmiféle elmejáték? Vegyük például az önök sakk˗körét. Ez is a neve: sakk˗kör. Elcsépelt szó, virágszálaim! Miért ne keresztelnék magukat valami szép hangzású, igazán sakkszerű névre? Ez hatalmas tömegeket csábítana a körbe. Nevezzék például körüket így: „Négy Huszár Sakk Klub” vagy „Vörös végjáték” vagy „Minőségveszteség tempónyereségnél”. Jó volna! Dallamos!
A gondolatnak sikere volt.
˗ Valóban, miért ne nevezzük körünket „Négy Huszár Sakk Klub”˗nak? ˗ mondták a vaszjukibeliek.
Minthogy a sakk˗kör irodája ugyanott volt, Osztap, a maga tiszteletbeli elnökségével, rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a kört egyhangúlag „A négy huszár sakk˗klubjá”˗nak nevezték el. A Szkrjabinon vett leckék gyümölcseként a nagymester kartonlapra művészi címtáblát is rajzolt, négy huszárral és megfelelő felirattal.
Ez a fontos esemény a vaszjuki sakkgondolat kivirágzásával kecsegtetett.
˗ A sakk! ˗ mondta Osztap. ˗ Tudják˗e önök, hogy mi a sakk? A sakk nemcsak a kultúrát mozdítja elő, hanem a gazdasági helyzetet is! Tudják˗e önök, hogy a „Négy Huszár Sakk Klub”, a dolgok helyes megszervezése esetén, teljesen átformálhatja Vaszjukit?
Osztap az előző este óta még semmit sem evett. Ezért ékesszólása rendkívüli volt.
˗ Igen! ˗ kiáltotta. ˗ A sakk gazdagítja az országot! Ha elfogadják a tervezetemet, márványlépcsőkön fognak lejárni a városból a kikötőbe! Vaszjuki tíz kormányzóságnak lesz a központja. Mit hallottak ezelőtt Semmeringről? Semmit! És ma ez a városka gazdag és világhírű, csak azért, mert nemzetközi sakkversenyt rendezett. Ezért Vaszjukiban nemzetközi sakkversenyt kell rendezni.
˗ Hogyan? ˗ kiáltoztak valamennyien.
˗ A terv megvalósításának semmi akadálya sincs ˗ felelte a nagymester. ˗ Személyes összeköttetéseim és az önök önzetlen tevékenysége: íme mindaz, ami a vaszjuki nemzetközi sakkverseny megrendezéséhez szükséges és elegendő. Gondolják csak el, milyen szépen fog csengeni: „Az 1927. évi vaszjuki nemzetközi sakkverseny.” José Raoul Capablanca, Emanuel Lasker, Aljohin, Nimzowitsch, Réti, Rubinstein, Maróczy, Tarrasch, Vidmar és dr. Grigorjev részvétele biztosítva van. Ezenkívül biztosítva van az én részvételem is!
˗ De a pénz! ˗ sóhajtottak a vaszjukibeliek. ˗ Mindegyiknek fizetni kell! Sok ezer rubelt! Honnan vegyük?
˗ Előre számoltam mindennel ˗ felelt O. Bender. ˗ A pénzt gyűjtés útján teremtjük elő.
˗ Ki fog nálunk összeadni ilyen őrült összeget? A vaszjukibeliek…
˗ Mit a vaszjukibeliek! A vaszjukibeliek nem adni fognak pénzt, hanem kapni! Mindez rendkívül egyszerű. A világmesterek részvételével folyó versenyre idegyűlnek az egész világ sakk˗kedvelői. Száz˗ és százezer dúsgazdag ember keresi fel majd Vaszjukit. Először is a folyamhajózás nem lesz képes megbirkózni ilyen rengeteg utassal. Követezésképp a Közlekedésügyi Népbiztosság kiépíti a moszkva˗vaszjuki vasúti fővonalat. Ez egy. Kettő: szállodák és felhőkarcolók a vendégek elhelyezésére. Három: a mezőgazdaság fellendülése ezer kilométeres körzetben: a vendégeket élelmezni kell ˗ főzelékfélék, gyümölcsök, kaviár, csokoládébonbonok. A palota, amelyben a sakkverseny folyik: ez négy. Öt: garázsok építése a vendégsereg autófuvarozására. Hogy a verseny szenzációs eredményeit az egész világgal közölhessük, hatalmas rádióállomást kell létesítenünk. Ez hat. Most visszatérek a moszkva˗vaszjuki vasúti fővonalra. Kétségtelen, hogy nem fog akkora felvevőképességgel rendelkezni, hogy minden érdeklődőt Vaszjukiba szállítson. Ennek egyenes folyománya: Nagy˗Vaszjuki légikikötő; postaszállító repülőgépek és kormányozható léghajók menetrendszerű indítása a világ minden tája felé, Los Angelest és Melbourne˗t beleértve.
Vakító lehetőségek tárultak a vaszjukibeli amatőrök lelki szemei elé A szoba határai kitolódtak. A ménesiroda korhadt falai leomlottak, és helyettük a sakk˗eszme harminchárom emeletes üvegpalotája emelkedett a kék ég felé. Minden termében, minden szobájában, sőt a puskagolyó˗sebességgel repülő liftekben is gondolataikba merült emberek ültek, és malachit berakású táblákon sakkoztak.
Márványlépcsők vezettek le a kék Volgához. A folyón óceánjáró hajók álltak. Kötélpályák szállították fel a városba a külföldi sakkrajongókat, az indiai védelem ausztráliai kedvelőit, a fehér turbános hindukat, a spanyol játék híveit, a németeket, franciákat, új˗zélandiakat, az Amazonas völgyének lakóit és a vaszjukibeliek irigyeit: a moszkvaiakat, leningrádiakat, kijevieket, szibériaiakat és odesszaiakat.
Az autók szakadatlan láncban közlekedtek a márványhotelek között. Egyszerre csak valamennyi megállt. A divatos Vezérgyalog szállodából José Raoul Capablanca y Granpera világbajnok lépett ki. Hölgyek fogták körül. A különleges sakkegyenruhába (kockás lovaglónadrág s a gomblyukakban futárok) öltözött rendőr udvariasan tisztelgett. A vaszjuki „Négy Huszár Sakk Klub”˗nak félszemű elnöke méltóságteljesen csatlakozott a bajnokhoz.
A két sztár beszélgetését, amely angol nyelven folyt, dr. Grigorjev és a jövendő világbajnok, Aljohin repülőgépének megérkezése szakította félbe. Üdvözlő kiáltások remegtették meg a várost. José Raoul Capablanca y Granpera homloka elsötétült. A félszemű intésére márványlétrát támasztottak az aeroplánhoz. Dr. Grigorjev lesietett a létrán, barátságosan lengetve új kalapját, s útközben azt az esetleges hibát kommentálta, melyet Capablanca fog elkövetni Aljohinnal vívandó mérkőzésén.
A láthatáron hirtelen egy kis fekete pontot fedeztek fel. A pont gyorsan közeledett és nőtt, s nagy, smaragdszínű ejtőernyővé változott. Az ejtőernyő gyűrűjén, jól megtermett retekként, egy alak lógott, bőrönddel kezében.
˗ Ő az! ˗ kiabált a félszemű. ˗ Éljen! Éljen! Éljen! Felismerem dr. Laskert, a nagy gondolkodót és sakkozót. Az egész világon egyedül csak ő hord ilyen zöld zoknit.
José Raoul Capablanca y Granpera homloka újra elborult. A márványlétrát ügyes mozdulattal Lasker elé tartották, és a fiatalos exbajnok, miközben lefújt kabátja bal ujjáról egy porszemet, amely még Szilézia fölött tapadt rá, a félszemű karjába hullt.
A félszemű átkarolta Lasker derekát, és e szavakkal vezette a világbajnokhoz:
˗ Béküljenek ki! A vaszjuki nagy tömegek nevében kérem! Béküljenek ki!
José Raoul hangosan felsóhajtott, és megrázta az öreg veterán kezét.
˗ Mindig meghajoltam az előtt a felfogás előtt, hogy a futár a spanyol játszmában b4.˗ről c5˗re lép.
˗ Éljen! ˗ örvendezett a félszemű. ˗ Egyszerű és meggyőző: bajnokhoz méltó stílus!
És az egész beláthatatlan tömeg visszhangozta:
˗ Éljen! Vivát! Banzáj! Egyszerű és meggyőző; bajnokhoz méltó stílus!!!
Expresszek robogtak be a tizenkét vaszjuki pályaudvarra, és ontották magukból a sakk˗kedvelők újabb és újabb tömegeit.
Az ég már lángolt a világító reklámoktól, amikor a város utcáin egy fehér lovat vezettek végig. Ez volt az egyetlen ló, amely a vaszjuki szállítási eszközök gépesítése után megmaradt. Külön rendelettel Huszár névre keresztelték át, jóllehet kanca volt egész életében. Pálmaágakat és sakktáblákat lengetve üdvözölték a sakktisztelők.
˗ Ne aggódjanak ˗ mondta Osztap ˗, elgondolásom a termelőerők hallatlan felvirágozását biztosítja városuk számára. Képzeljék csak el, hogy mi lesz, amikor a verseny véget ér, s amikor valamennyi vendég elutazik. A moszkvaiak, akiket lakásínség köt gúzsba, egyenesen meg fogják rohanni az önök pompás városát. Vaszjukiból automatikusan főváros lesz. A kormány ide költözik át. Vaszjuki nevét New˗Moszkvára, Moszkváét pedig Ó˗Vaszjukira változtatják. A leningrádiak és harkoviak fogukat csikorgatják de semmit sem tehetnek. New˗Moszkva legelegánsabb központjává válik Európának, sőt hamarosan az egész földnek.
˗ Az egész földnek!!! ˗ sóhajtoztak az elkábított vaszjukibeliek.
˗ Igen! És utána az egész világmindenségnek! A sakkeszme, amely a járási székhelyet a földgömb fővárosává fejlesztette, praktikus tudománnyá változik, és kitalálja az interplanetáris érintkezés módszereit. Vaszjukiból jelzések fognak repülni a Marsra, a Jupiterre és a Neptunra. A Vénusszal ugyanolyan könnyű lesz érintkezni, mint Ribinszkből Jaroszlavlba utazni. S ki tudja… nyolc˗tíz év múlva Vaszjukiban talán megtartjuk a világtörténelem első interplanetáris sakk˗kongresszusát!
Osztap megtörölte domború homlokát. Olyan éhes volt, hogy egy sült sakkhuszárt is szívesen megevett volna.
˗ Hát igen ˗ nyögte ki a félszemű, körüljártatva értetlen tekintetét a poros helyiségben. ˗ De hogy lehet gyakorlatilag megvalósítani a tervezetet, megteremteni, hogy úgy mondjam, az alapot?
A jelenlevők feszülten néztek a nagymesterre.
˗ Ismétlem, hogy gyakorlatilag az egész ügy csak az önök önzetlen tevékenységétől függ. Magamra vállalom, ismétlem, az egész szervezést. Semmi néven nevezendő kiadások nincsenek, nem számítva, persze, a sürgönyköltségeket.
A félszemű összenézett harcostársaival.
˗ Nos? ˗ kérdezte. ˗ Mi a véleményük?
˗ Megcsináljuk! Megcsináljuk! ˗ zúgtak a vaszjukibeliek.
˗ És mennyi pénz kell ezekre… a… sürgönyökre?
˗ Nevetséges összeg ˗ felelte Osztap. ˗ Mindössze száz rubel.
˗ A pénztárunkban csak huszonegy rubel tizenhat kopejka van. Természetesen jól tudjuk, hogy ez nem elég…
A nagymester azonban rugalmas szervezőnek bizonyult.
˗ Jól van hát ˗ mondta ˗, adják ide azt a húsz rubelt.
˗ S elég lesz? ˗ kérdezte a félszemű.
˗ Az első sürgönyökre elég. Aztán majd megkezdődnek az adakozások, s nem fogjuk tudni, mitévők legyünk a pénzzel!
Miután az összeget becsúsztatta zöld tábori kabátjába, a nagymester emlékeztette az összegyűlteket felolvasására és százhatvan táblán bemutatandó szimultán produkciójára, majd az esti viszontlátásig szeretetreméltó búcsút vett, és elindult a Lemezpapír Munkásklubba, hogy Ippolit Matvejeviccsel találkozzék.
˗ Éhes vagyok ˗ mondta Vorobjanyinov recsegő hangon.
Már a pénztárablak mellett ült, de még egyetlen kopejkát sem vett be, és egy font kenyeret sem tudott vásárolni magának. Egy zöld drótkosár volt előtte, a reménybeli jegyek számára. Nyárspolgári házakban ilyen kosarakba rakják a késeket és villákat.
˗ Hallja, Vorobjanyinov ˗ kiáltott rá Osztap ˗, hagyja abba másfél órára a pénztári műveleteket! Menjünk át a népkonyhába ebédelni. Útközben vázolni fogom a helyzetet. Apropó, meg kell borotválkoznia és mosakodnia. Olyan, mint egy koldus. Egy nagymesternek nem lehetnek ilyen gyanús ismerősei.
˗ Egyetlen jegyet sem adtam el ˗ közölte Ippolit Matvejevics.
˗ Sebaj. Estére még tolongás is lesz. Húsz rubelt máris áldozott a város egy nemzetközi sakkverseny megrendezésére.
˗ Akkor mi szükségünk van a szimultán produkcióra? ˗ fogta halkabbra a szót az impresszárió. ˗ Még verést is kaphatunk. A húsz rubellel viszont tüstént hajóra ülhetünk ˗ épp most érkezett felülről a Karl Liebknecht ˗, nyugodtan elutazunk Sztálingrádba, s bevárhatjuk a színházat. Ott talán sikerül majd felnyitnunk a székeket. Akkor aztán dúsgazdagok leszünk, és minden a mienk.
˗ Üres gyomorral nem szabad ilyen ostobaságokat beszélni. Ez kártékonyan befolyásolja az agyműködést. Húsz rubelből Sztálingrádig talán valóban elutazhatnánk. De enni miből fogunk? Senkinek sem adják ingyen a vitaminokat, drága marsall elvtárs. Ezzel szemben az előadásért és produkcióért legalább harminc rubelt préselhetünk ki a könnyelmű vaszjukibeliektől.
˗ Megvernek bennünket! ˗ ellenkezett Vorobjanyinov keserűen.
˗ A kockázatot viselni kell, ez természetes. Lehet, hogy megpofoznak. Van egyébként egy ötletem, amely a maga feje felől mindenesetre elhárítja a viharfelhőket. De erről később. Egyelőre menjünk és ismerkedjünk meg a helybeli konyhaművészettel.
Este hat óra körül a nagymester jóllakottan, kiborotváltan és kölnivíztől illatosan lépett be a Lemezpapír Munkásklub pénztárszobájába.
˗ Hogy állunk? ˗ kérdezte halkan a nagymester.
˗ Belépőjegy harminc, játékjegy húsz ˗ felelte az impresszárió.
˗ Tizenhat rubel. Gyenge, gyenge!
˗ Mit beszél, Bender; nézze csak meg, hogy hányan állnak még sorban. Holtbiztos a verés!
˗ Erre most ne gondoljon. Ráér sírni, amikor majd verik. Egyelőre foglalkozzék a dolgával, és adja el a jegyeket!
Egy óra múlva harminc rubel volt a pénztárban. A tömeg a teremben türelmetlenkedett.
˗ Húzza le az ablakot! Adja ide a pénzt! ˗ mondta Osztap. ˗ S most figyeljen. Itt van öt rubel, menjen ki a kikötőbe, béreljen két órára egy csónakot, és várjon rám a parton, a magtár mögött. Mondscheinpartie˗t csinálunk. Velem ne törődjék. Ma formában vagyok.
A nagymester a terembe lépett. Frissnek érezte magát, és biztosan tudta, hogy az első e2˗e4 lépés semmiféle bonyodalmakkal sem fenyegeti. Igaz ugyan, hogy a többi húzásmár tökéletesen ködbe veszett elméjében, de ez egyáltalán nem hozta zavarba a nagy kombinátort. Egy egész váratlan lépést tartogatott még a legreménytelenebb játszma megmentésére is. A nagymestert tapsok fogadták. A kis klubterem különböző színű zászlókkal volt díszítve.
Egy héttel azelőtt zajlott itt le a „Vízbefúlókat mentő társaság” estéje, erről tanúskodott a falon ékeskedő felirat:
A VÍZBEFÚLTAK MEGSEGÍTÉSÉNEK ÜGYE
A VÍZBEFÚLÓK SAJÁT ÜGYE
Osztap meghajolt, előrenyújtotta kezét, mintha a meg nem szolgált tapsokat hárítaná el, és fellépett az emelvényre.
˗ Elvtársak! ˗ mondta ércesen csengő hangon. ˗ Sakktársaim és sakktestvéreim! Mai előadásom tárgya ugyanaz, amiről ˗ be kell vallanom, nem minden siker nélkül ˗ a múlt héten Nyizsnyij˗Novgorodban tartottam felolvasást. Előadásom tárgya egy termékeny megnyitási elmélet. Mit jelent, elvtársak, hogy megnyitás, és mit jelent, elvtársak, hogy elmélet? A megnyitás, elvtársak, quasi una fantasia. És mit jelent, elvtársak, hogy elmélet? Az elmélet, elvtársak, logikus sakkformába öltöztetett emberi gondolat. Még jelentéktelen erőkkel is hatalmunkban tarthatjuk a sakktáblát. Minden csak magától a kérdéses egyéntől függ. Vegyük például azt a szőke elvtársat a harmadik sorban. Tegyük fel, hogy jól játszik…
A harmadik sorbeli szőke elvtárs elpirult.
˗ Az a barna elvtárs pedig amott, mondjuk, hogy rosszabbul.
Mindnyájan hátrafordultak, és szemügyre vették a barna elvtársat is.
˗ Mit látunk tehát, elvtársak? Azt látjuk, hogy a szőke elvtárs jól játszik, a barna pedig rosszul. És ezt az erőviszonyt semmiféle előadás sem fogja megváltoztatni, hacsak maga a kérdéses egyén nem gyakorolja magát állandóan… Most pedig, elvtársak, néhány tanulságos esetet fogok önöknek elmondani nagyra becsült hipermodernjeink, Capablanca, Lasker és dr. Grigorjev praxisából.
Osztap elmondott a hallgatóságnak néhány ótestamentumi anekdotát, amelyet még gyermekkorában a Szinyij Zsurnal˗ból merített, s ezzel befejezte az intermezzót. Az előadás rövidsége kissé csodálkozóba ejtett mindenkit. A félszemű nem vette le egyetlen szemét a nagymester cipőjéről.
A kezdődő szimultán produkció azonban egy időre elaltatta a félszemű sakkjátékos növekvő gyanúját. Ő is segített a többieknek felállítani az asztalokat. Összesen harminc amatőr vette fel a harcot a nagymesterrel. Sokan közülük teljesen elvesztették a fejüket, és egyre a sakk˗könyvet bújták, felelevenítve emlékezetükben a bonyolult változatokat, abban a reményben, hogy legalább a huszonkettedik lépésig nem kell majd feladniuk a játékot.
Osztap végigsiklott tekintetével a „feketék” harcvonalán, akik mindenfelől körülvették, majd a bezárt ajtón, és rettenthetetlenül munkához látott. A félszeműköz lépett, aki az első tábla mellett ült, és a királygyalogot az e2 mezőről az e4 mezőre húzta.
A félszemű tüstént kezébe temette fülét, és feszült gondolkodásba merült. Az amatőrök sorain végigmorajlott:
˗ A nagymester e2˗e4˗et játszott.
Osztap nem kényeztette el ellenfeleit különböző megnyitásokkal. Ugyanezt a műveletet hajtotta végre a többi huszonkilenc sakktáblán is: a királygyaloggal e2˗ről e4˗re lépett. Az amatőrök egymás után markoltak üstökükbe, és lázas töprengésbe mélyedtek. A nem játszók követték tekintetükkel a nagymestert. A város egyetlen műkedvelő fényképésze már egy székre kapaszkodott, és éppen a magnéziumot készült ellobbantani, amikor Osztap dühösen legyintett, és abbahagyva a táblák előtti járkálást, hangosan felkiáltott:
˗ Távolítsák el a fényképészt! Zavar a gondolkodásban! „Minek hagyjam a fényképemet ebben a nyomorúságos városkában? Nem szeretek kapcsolatba jutni a rendőrséggel” ˗ döntött magában.
Az amatőrök méltatlankodó pisszegése arra késztette a fényképészt, hogy lemondjon tervéről. A felháborodás oly fokra hágott, hogy ki is utasították a helyiségből.
A harmadik lépésnél kiderült, hogy a nagymester tizennyolc táblán spanyol játszmát játszik. A többi tizenkettőn a feketék az elavult, de eléggé megbízható Philidor˗védelmet választották.
Ha Osztap tudatában lett volna annak, hogy milyen bonyolult partikat játszik, s hogy milyen kipróbált védelemmel ütközik meg, végtelenül elcsodálkozott volna. A dolog azonban úgy állt, hogy a nagy kombinátor most sakkozott életében másodszor.
Az amatőrök s közülük elsősorban a félszemű elképedése eleinte határtalan volt. A nagymester kétségtelenül valamilyen cselt alkalmazott. Megfoghatatlan könnyelműséggel s nyilván gúnyt űzve a vaszjuki amatőrökből, jobbra˗balra feláldozta gyalogjait, nehéz és könnyű figuráit. A felolvasáson lebecsmérelt barna elvtárssal szemben éppenséggel vezéráldozatot hozott. A barna elvtárs megrémült, azonnal fel akarta adni a játszmát, s csak akaraterejének végső megfeszítésével tudta magát rákényszeríteni a folytatásra.
Öt perccel később villám csapott le a derűs égből.
˗ Matt… ˗ hebegte a halálra ijedt barna sakkamatőr. ˗ Ön matt, nagymester elvtárs.
Osztap analizálta a helyzetet, megvetése jeléül „királynő”˗nek nevezte a „vezér”˗t, és ékes szavakkal gratulált a győztesnek. Az amatőrök sorai zúgni kezdtek.
„Ideje visszavonulót fújnom” ˗ gondolta Osztap, nyugodtan sétálgatva az asztalok közt, és hanyagul húzogatva figuráit.
˗ Szabálytalan húzást tett a huszárral, nagymester elvtárs ˗ figyelmeztette a félszemű szolgálatkészen. ˗ A huszár nem így lép.
˗ Pardon, pardon, bocsánat ˗ mentegetőzött a nagymester ˗, kissé fáradt vagyok az előadás után.
A most következő tíz perc leforgása alatt a nagymester további tíz játszmát veszített el.
Csodálkozó kiáltások hangzottak fel a Lemezpapír Munkásklub helyiségében. A konfliktus már érlelődött. Osztap egymás után elvesztett tizenöt partit, majd még hármat. Csak az egy félszemű ellenfél maradt hátra, aki a játék elején hibát hibára halmozott félelmében, s most üggyel˗bajjal vezette a partit a győzedelmes befejezés felé. Anélkül, hogy a körülállók észrevették volna. Osztap lelopott a tábláról egy fekete bástyát, s elrejtette zsebében.
A tömeg szoros gyűrűt font a játékosok köré.
˗ Az imént még ezen a helyen állt a bástyám! ˗ kiabált a félszemű körülnézve. ˗ S most nincs itt.
˗ Ha most nincs, nem is volt ott ˗ felelte Osztap durván.
˗ Már hogyne lett volna? Világosan emlékszem!
˗ Bizonyos, hogy nem volt ott!
˗ Akkor hová lett? Talán levette?
˗ Levettem.
˗ Mikor? Milyen lépéssel?
˗ Mit hazudozik nekem a bástyájával? Ha fel akarja adni a játszmát, mondja meg egyenesen!
˗ Bocsánat, elvtársak; én valamennyi lépést felírtam.
˗ Az iroda ír ˗ mondta Osztap.
˗ Ez felháborító! ˗ ordítozott a félszemű. ˗ Adja vissza a bástyámat!
˗ Adja fel a játszmát! Micsoda átlátszó trükk!
˗ Adja vissza a bástyát!
A nagymester, aki tudatára ébredt, hogy a késlekedés egyértelmű a halállal, e szavakra felkapott néhány figurát, és a félszemű fejéhez vágta.
˗ Elvtársak! ˗ hadarta a félszemű. ˗ Valamennyien látták! Bántalmaztak egy sakkamatőrt.
Vaszjuki sakkozói elszörnyűködtek.
Nem vesztegetve a drága időt, Osztap egy sakktáblát a lámpához hajított, a beállt sötétségben belebokszolt néhány állkapocsba és homlokba, és kifutott az utcára. A vaszjuki amatőrök egymásba ütközve rohantak utána.
Holdas este volt. Osztap végigszáguldott a beezüstözött utcán, könnyedén, mint egy angyal, aki elrugaszkodik a bűnös földtől. Minthogy Vaszjuki még nem fejlődött a világegyetem központjává, nem kastélyok között kellett futnia, hanem külső ablaktáblás faházikók között. Mögötte vágtattak a sakkamatőrök.
˗ Fogjátok meg a nagymestert! ˗ üvöltött a félszemű.
˗ Gazember! ˗ kontráztak a többiek.
˗ Tökfilkók! ˗ vágott vissza a nagymester, sebességét fokozva.
˗ Rendőr! ˗ kiáltoztak a vérig sértett sakkjátékosok. Osztap már a kikötőbe vezető lépcsőn ugrált lefelé. Négyszáz fokot kellett legyűrnie. A hatodik pihenőn már két amatőr várt rá, ezek egy keskeny ösvényen keresztül jutottak ide, amely közvetlenül a domboldalon vezetett át. Osztap hátranézett. Felülről kutyafalkaként gurult alá a Philidor˗védelem bőszült híveinek sűrű csapata. Visszavonulásra nem volt lehetőség. Ezért tovább futott előre.
˗ Majd megmutatom én nektek, semmiháziak! ˗ ordított a bátor járőrökre, lerontva az ötödik pihenőről.
A megrettent vitézek levegő után kapkodtak, keresztülvetették magukat a korláton, és eltűntek valahol a halmok és lankák sötétjében. Az út szabad volt.
˗ Fogjátok meg a nagymestert! ˗ görgött utána a hang. Rohantak az üldözők, úgy kopogtak a falépcsőn, mint megannyi guruló tekegolyó.
Leérve a parthoz, Osztap jobbra fordult, szemével a ladikot és hű impresszárióját kutatva.
Ippolit Matvejevics idillikusan ült a csónakban. Osztap a padra lendült, és minden erejét megfeszítve evezni kezdett a folyó közepe felé. A következő percben kövek repültek utánuk. Az egyik Ippolit Matvejevicset találta. Valamivel a vulkánszerű pattanás felett sötét daganat nőtt. Ippolit Matvejevics behúzta a nyakát, és nyöszörögni kezdett.
˗ Bátor legény, mondhatom. Nekem majdnem a fejemet tépték le, és nem csinálok tragédiát belőle: vidám vagyok és bizakodó. S ha még tekintetbe vesszük az ötven rubel tiszta hasznot: igazán tisztességes honorárium azért a kis dudorért a fején.
Ezalatt az üldözők, akik előtt csak most vált nyilvánvalóvá, hogy Vaszjuki New˗Moszkvává fejlesztésének terve összeomlott, és hogy a nagymester ötven verejtékes vaszjuki rubelt visz el a városból, egy nagy bárkába ültek, és ordítozva eveztek el a parttól. A bárkában harminc ember szorongott. Valamennyi részt akart venni a nagymesterrel való leszámolásban.
Az expedíciót a félszemű vezényelte. Egyetlen szeme világítótoronyként csillogott az éjszakában.
˗ Fogd meg a nagymestert! ˗ bömbölték a túlterhelt bárkában.
˗ Rajta, Kisza! ˗ mondta Osztap. ˗ Ha utolérnek bennünket, nem állok jót szemüvege épségéért.
Mindkét ladik lefelé haladt a vízen. Távolságuk egyre csökkent. Osztap ellankadt.
˗ Nem viszitek el szárazon! ˗ hallatszott egészen közelről.
Osztap nem felelt: nem volt rá ideje. Evezői erőtlenül csapkodták a vizet, amely szökőárként fröccsent fel a megtébolyodott evezők alól, és elöntötte a csónakot.
˗ Húzd meg! ˗ biztatta halkan Osztap önmagát. Ippolit Matvejevics is inaszakadtából dolgozott, de a bárka diadalmaskodott. A folyóból magasan kiemelkedő teste bal felől már elébe vágott a koncessziósok ladikjának, hogy a nagymestert a parthoz szorítsa. Siralmas sors várt a koncessziósokra. A bárkán akkora volt az öröm, hogy a sakkozók mind a jobboldalon torlódtak össze, hogy túlerővel csaphassanak le a nagymester˗gonosztevőre, mihelyt egy vonalba érnek a csónakkal.
˗ Vigyázzon a szemüvegére, Kisza ˗ kiáltott kétségbeesetten Osztap, eldobva az evezőket ˗, mindjárt kezdődik a bál!
˗ Uraim! ˗ hördült fel egyszerre Ippolit Matvejevics kétségbeesetten. ˗ Csak nem fognak megverni bennünket?
˗ De még mennyire! ˗ dörögték vissza a vaszjuki amatőrök, akik már átugrálni készültek a ladikba.
Ebben a pillanatban azonban, az egész világ becsületes sakkjátékosainak legnagyobb sérelmére, váratlan esemény történt. A bárka hirtelen megbillent, s jobb palánkjával a vízszint alá merült.
˗ Vigyázat! ˗ jajdult fel a félszemű kapitány.
De már késő volt. Túl sok amatőr zsúfolódott össze a vaszjuki dreadnought jobb felén. A bárka, amelynek súlypontja áttevődött, többé nem billent vissza, hanem szigorúan követte a fizika törvényeit, felborult.
A folyó nyugalmát általános jajveszékelés törte meg.
˗ Uau! ˗ nyögték elnyújtottan a sakkjátékosok.
Mind a harminc amatőr a vízbe pottyant. Gyorsan a felszínre rúgták magukat, és egymás után kapaszkodtak meg a felborult bárkában. Utolsónak a félszemű kötött ki.
˗ Tökfilkók! ˗ kiáltozott elragadtatásában Osztap. ˗ Hát miért nem veritek meg a nagymestereteket? Ha nem tévedek, meg akartatok verni? ˗ Osztap kört írt le a hajótöröttek körül.
˗ Remélem, tudjátok, vaszjuki individuumok, hogy egyenként a vízbe fojthatnálak benneteket, de meghagyom életeteket. Éljetek, polgártársak! Csak, az isten szerelméért, ne sakkozzatok! Hiszen nem tudtok sakkozni! Eh, ti tökfilkók, tökfilkók… Gyerünk tovább, Ippolit Matvejevics. Isten veletek, félszemű amatőrök! Félek, hogy Vaszjukiból nem lesz a világegyetem központja. Nem hiszem, hogy a sakkmesterek, még ha meg is kérném őket, ideutaznának olyan ostoba fráterek kedvéért, amilyenek ti vagytok. Isten veletek, ti kedvelői az erős sakkemócióknak! Éljen a „Négy Huszár Sakk Klub!”
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
A szerkesztő megjegyzése
Romániában is működött egy Petrov nevű híres ember. Nem író volt, mint Jevgenyij Petrovics Petrov (Valentyin Petrovics Katajev testvéröccse), hanem híres szekus besúgó, civilben később TraiAnus Decebalovics Basescu, aljas Matelotu hajóskapitány szélhámos államelnök. Fő installációja Anvers kikötőjének felgyújtása volt, nyomeltüntetés céljából. Olyan nagy kombinátor volt, hogy még az EU szívébe is belopta (beszopta?) magát, egyebekben cigány maffiózókkal geseftelt. Támogatta szegény Nicusor Dan államfővé választását, aki szintén egy Ilf-Petrov vagy, inkább, egy Rejtő-regény szereplője lehetne, de másképp.
