Teleki Sándor: Emlékezzünk régiekről. Emlékezések és levelezés. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Csetri Elek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973.
Nem tudom, hogy a folklorizálódás mennyiben jelzője egy mű értékének, de tartós népszerűségének kétségtelen jele – tehát annak is, hogy a szerző valami olyasmit közölt, amit olvasói nagyon magukénak éreznek. Szájhagyománnyá persze bármely műnek csak egyes darabjai lesznek, még a költészet esetében is. Annál meglepőbb Teleki Sándor emlékezéseit olvasva viszont lépten-nyomon a gyermekkori mesékből, legendákból, talán egykori olvasókönyvekből is ismert, de feltétlenül hallott szabadságharcos és Bem-történetekkel találkozni. Ha van Bem-mítoszunk – és van, mint az internacionalista szabadsághős mítosza –, akkor ennek talán fő forrása ez az önnön valójában kevéssé ismert, hivatkozások nélkül továbbélő legendárium: a Teleki-emlékezések. Mint ahogy forrása – bár egyik – a mára talán halványult, de az emlékezetben csak élő Garibaldi-tiszteletnek, és táplálója, ki tudja, milyen csatornákon át, a szabadságharcos, forradalmi élet tisztelésének; Európa tavaszának emléke, akármilyen patetikusan hangozzék is, nem törlődött ki a lelkekből. És, hogy a Teleki-emlékezések ezzé lehettek: egy mítosz darabjaivá, egy hagyomány (jobbára szerzője sem ismert) hordozóivá, annak magyarázatát, azt hiszem, felesleges lenne kivételes írói erényekben, leleményben keresni; legalábbis közvetlen okára hamarabb találunk abban a magatartásban, melyet a Kossuthnak írt leveleiből vett két idézettel példázhatunk. Az egyiket 1882-ben írta, s így kezdi: „Kormányzó Úr! Már én csak így szólítom, – így vagyok szokva s ez az én forradalmári legitimitásom.” A másikat pedig, immár élete alkonyán, 1899 decemberében így zárja: „A Kormányzó úrnak mindig és mindenütt változhatatlanul hű tisztelő híve…” Kell emlékeztetni rá, hogy a bukás óta negyven esztendő telt el?
Csetri Elek bevezető tanulmánya épp ezt a magatartást, ezt az elvhűséget vizsgálja, kialakulásában, emigrációs megpróbáltatásaiban, az önmegtagadásnak még jobban kedvező otthoni, békés évtizedekben. A Bevezetés elsősorban a nem szakember olvasót, illetőleg a nem a korral foglalkozó szakembert hivatott eligazítani a „Teleki-kérdésben”, ezen túlmenően azonban sok fejezetében, mint amilyen például a jerseyi emigrációról vagy a Garibaldi-hadjáratról stb. szóló részlet, a kor általános értéséhez is hasznos kitekintést nyújt, s a kor irodalmának akár közönséges olvasásában is a kézikönyv szerepét tölti be. A kötet második része, Teleki Sándor levelezése, eddig kiadatlan anyagot tartalmaz; a gondozás lelkiismeretessége, filológiai pontossága, a mindenre kiterjedő figyelmű, alapos jegyzetanyag a kutatás és az egyszerű tájékozódás számára egyaránt hozzáférhetővé és értékesíthetővé teszi.
Ide kívánkozik egy megjegyzés: a Kriterion Fehér könyvek sorozata, épp az ilyen típusú kiadványok és az ilyen igényű gondozás révén, már rég túljutott azon, hogy művelődéstörténetileg hasznos és érdekes olvasmányok gyűjteménye legyen; művelődés- és eszmetörténetünknek minden kötetével nélkülözhetetlenebb könyvtárává lesz, még ha e történetnek csak szerteszóródott fejezeteit tartalmazza is.
Megjelent A Hét V. évfolyama 31. számában, 1974. augusztus 2-án.