A XIX. század fordulója világszerte a természettudományok lendületes előretörésének, az enciklopédikus törekvések halódásának kora. A tudományos szakosodás támasztotta társadalmi igényeknek hű tükrei és mércéi a rohamosan szaporodó szaktudományos és népszerűsítő folyóiratok, melyek közül nem egy – mint a Nature, Kosmos, Természettudományi Közlöny – napjainkban ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját.
Európai mércével mérve, akkoriban még kétségtelenül peremhelyzetű sajtókultúránk büszke lehet arra, hogy ebbe a nagy fellendülésbe a maga idejében úttörőként és példásan illeszkedett be. Itt nem csupán az 1814-ben induló és 1857-ben újjászülető Erdélyi Múzeumra utalhatunk, hanem mindenekelőtt a hazai magyar tudománynépszerűsítés egyik sokat ígérő kezdeményezésére, a 125 esztendővel ezelőtt Kolozsváron megindított Természetbarátra.
Ennek a folyóiratnak – mely egyben az első magyar természettudományos népszerűsítő folyóirat – egy rövid megemlékezés keretében nem lehet érdemben értékelni a munkásságát. A megjelenés történelmi körülményeinek tisztázása, a szerzők és szerkesztők európai szellemi kapcsolatainak, a reformeszméknek, az ipari forradalom erdélyi visszhangjainak felmérése, a folyóirat kiadása, szerkesztése megannyi korabeli problémájának bemutatása, terjedelmes tudománytörténeti, művelődéstörténeti tanulmány feladata. Most, amikor a 125. évforduló alkalmat ad az emlékezésre, pusztán arra vállalkozhatunk, hogy kiemeljünk néhány kockát a sokszínű mozaikból, egy-két idézettel próbáljuk érzékeltetni a szerkesztők szándékát, néhány címmel a sokat ígérő első eredményeket.
Az első szám szerkesztőségi beköszöntője a tudománynépszerűsítés hallatlan feladatának máig is érvényes képlete. Az újságíró és a tudós ellentétpárját – romantikus stílusfordulattal a szívből jövő és szívhez szóló újságírást – óhajtja kibékíteni az újat kereső, szárazon gondolkodó, érzelmekre keveset adó szaktudománnyal. Tisztán látja, hogy mindennél „bajosabb a komoly tudományoknak szakemberek által kibúvárlott kincseit, igazságait nemszakemberek számára leírni. Itt ha igen sok újat mondunk, érthetetlenek, ha keveset, mindennapiak, s mindkét esetben unalmasak leszünk. Ha szép gondolatok, nagy mondások után járunk, az igazságtól és a tapasztalástól messze tévedünk, ha a száraz igazságot adjuk elé, kiállhatatlan szobatudóssá leszünk”.
Bár a szerkesztők alaposan számot vetettek az újságírás, a szórakoztatás és a tudományosság oldaláról egyaránt kísértő veszedelmekkel, sőt a nem éppen kecsegtető üzleti szempontokkal is, határozottan kimondták: a folyóirat célja nem a szórakoztatás, az unaloműzés. A cikkek feladata a természet jelenségeinek rendszeres ismertetése, az olvasói erőfeszítést is feltételező figyelemfelkeltés, szellemi tornára való serkentés.
A szerkesztés már az első számtól kezdve következetes rendszert követ. A fejléc alatt a lap első oldalától hosszabb tanulmányok, majd egy-két rövidebb cikk, ezután tárcarovat (tudományos hírmagyarázat), mezőgazdasági és vegyes közlemények következnek. Az első fél év cikkanyagának tudományszakok szerinti megoszlása tükrözi a munkatársak, de mindenekelőtt a cikkek jó részét író fizikus-kémikus szerkesztők lehetőségeit. Fizikával, kémiával 23 cikk, meteorológiával 16, földrajzzal, geológiával 7, csillagászattannal, kozmológiával 3 tanulmány foglalkozott. 8-8 írás állattani, illetőleg növénytani tárgyú volt, 11 cikk szolgálta a mezőgazdasági tudományokat, „az okszerű gazdálkodás” népszerűsítését, „ipar és műtan”-nal 6 tanulmány foglalkozott, 14 vegyes közlemény és 12 egyesületi hír anyagából állt össze a mintegy 120 cikket tartalmazó első fél évfolyam.
A címek között szerepelt egy a földi légkörről szóló sorozat; a rendszeresen következő „vegytani mulatozások” sorozat keretében alapos, ma is érdekes tanulmányok sorakoztak, például a konyhasó kémiai tulajdonságairól és ipari felhasználásának ragyogó lehetőségeiről. Ezek a cikkek egyebek mellett számba vették az Erdélyben kifejleszthető kémiai alapipar lehetőségeit és a lehetőségek elmulasztásának társadalmi következményeit is. Mentovich Ferenc a földgömbünk őskoráról, Gáspár János a szerves világról és az optikai kutatóeszközökről, korabeli műszavakkal élve „a láttani segédeszközökről és a létműves létről” érkezik. Cikket közölt a folyóirat a gömbvillámokról, izgalmas korhű leírást adott az akkor még élő veszedelemről, a vándorsáskákról, írt az indiai szent folyók életviszonyairól, a magvak csírázó képességéről, a váltólázról, az amerikai faóriásokról, a csalán gazdasági hasznáról, sőt olyan kérdésekben is igyekezett tudományos álláspontot képviselni, mint az időjóslás vagy „mikor és mi módon lesz világvége?”.
Állást foglalt a nyelvújítási vitákban, például Jánossy Ferenc: „Figyelmeztetés a vegytan magyar névszerkezete körül” című cikkével. A szerkesztők tájékozottságára jellemző, hogy a Természetbarát korán felfigyelt a kor csak később híressé váló tudósainak, így Darwinnak vagy Schleidennek az eredményeire is.
Külön érdeme, hogy rendszeresen helyet biztosít az esetenként igen értékes olvasói beszámolóknak, az amatőr tudománynak, olyan címek alatt, mint „Tünemények Hunyad vármegyében 1846-ban”, „Aetheres érzéstelenítés, altatás a kolozsvári klinikákon” vagy egy polgár és egy mészáros beszámolója Zilahról egy hermafrodita (kétnemű) szarvasmarháról.
A folyóirat munkatársainak szerkesztőségi névsorában a korabeli erdélyi természettudomány sok jeles képviselője szerepelt, így Brassai Sámuel (akkor még Samu), Gáspár János, Menthovich Ferenc, Nagy Péter, Pataki György, Szász Károly, id. és ifj. Zeyk Miklós, Jánossy Ferenc, Vida Károly stb. A cikkek aláírói között az előbbiek mellett Berde Áron, Laborfalvy Vince, dr. Török János, Lugossy József, Koronka József, Hankó János neve szerepel gyakrabban. A lap életéről és a korabeli közművelődésben játszott szerepéről keveset vallanak az oldalak. Ez alól mindössze Szász Károlynak a második évfolyamban közölt nyílt levele és üdvözlete és az erre fogalmazott szerkesztőségi válasz kivétel. Szász Károly egyébként elismerő hangú üzenete az igényes szerkesztésre utalva úgy vélekedik, hogy a Természetbarát „…egész tartalma Európában… mindenhol érthető… nálunk azonban a mívelt osztályok többségének is érthetetlen olvasmány és hasonló sorsra van kárhoztatva azon remek festményhez, mely egy vaknövelde társalgási termét díszíti, vagy Liszt zenéjéhez siketek gyülekezetében előadván”.
Egy másik, a lap életére jellemző mozzanat az volt, amikor egy hírlap nyomtatásban sajnálatosnak ítélte az olyan tudományos lapnak a hiányát, mely bizonyos közérdekű tudományos értekezések közrebocsátásától a hírlapot felmenthetné. Erre utalva a Természetbarát figyelmeztet, hogy magát „olyan tudományos lapnak tekinti, mely feladatul tűzte ki, hogy a még eléggé nem méltányolt természettudományi ismereteket a közönséggel megkedveltesse. Tisztelettel kérjük, mivel tudományos lapunk létezik, méltóztassák létezését nem tagadni, hanem inkább a közönségnek figyelmébe ajánlani…”
Ez a szerkesztői üzenetváltás különös időszerűségével vonja magára a figyelmünket, hiszen alighanem 125 esztendeje ismétlődő szerkesztőségi vélekedés, hogy ez vagy az a cikk, sőt forrásértékű megfigyelés túlságosan szakmainak ítélt tartalma, hangvétele miatt nem illeszthető be egy-egy művelődési folyóirat keretei közé. A máig ismétlődő, többé vagy kevésbé jogos problémafelvetés késztessen bennünket arra, hogy megkeressük a rendszeres természettudományos ismeretterjesztés legjobb kiadói feltételeit.
Megjelent A Hét II. évfolyamának 27. számában, 1971. július 2-án.