Szerdán elindult a Lánchíd évek óta húzódó, elodázhatatlanná vált felújítása.
A leghíresebb budapesti hidat – mondhatni a leghíresebb Duna-hidat – már csak az autósforgalom használhatja, majd a tervek szerint június közepe és a jövő év vége között teljesen le lesz zárva. A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a kivitelező A-Híd Zrt. szerdán átveszi a munkaterületet, lezárja a hídfők környezetét és a gyalogos járdákat, mert csak így lehet zavartalanul elvégezni az előkészítő munkákat. A szakemberek először felmérik a munkaterületet, megvizsgálják az alépítményeket, a közműcsatlakozásokat, majd darupályát építenek ki és felállítják az állványzatot – írták. A gyalogos járdák a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.
*
Eddig az aktuális közlemény. Lehetne írni a felújításának tervét kísérő (politikai) vitákról – megfigyelhettük, hogy Karácsony Gergely főpolgármester gyakran jelenik meg felvételeken a Lánchíddal a háttérben –, főleg el lehet merülni csodálatos és tanulságos, bár kalandos történetében. A Wikipédia cikke alapján íme néhány mozzanata ennek a történetnek.
– A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben gyakran csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe, egyben az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte, és finanszírozását báró Sina György szervezte, a legnagyobb adományt is ő adta a klasszicista stílusban tervezett híd megépítésére. Sina György a nagy befektetésre tekintettel 87 évre kapott hídvámszedési jogot, ami azonban csak 20 évig tartott, mert az 1867-es kiegyezés után a magyar kormány az 1870. évi XXX. törvénycikk alapján megváltotta a hidat Sina fiától és örökösétől, Sina Simontól.
– Széchenyi Istvánnak 1820 telén édesapja temetésére Bécsbe kellett utaznia, azonban a jégzajlás megakadályozta átkelését a Dunán, ekkor írta naplójába 1821. január 4-én, hogy „Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”
Széchenyi az Országos Küldöttség nevében is felkérte Sina Györgyöt, hogy vállalja el az építkezés pénzügyeinek intézését, aki némi habozás után, 1837. február 25-én kelt levelében a megbízást elfogadta, és hamarosan megalapította a Lánchíd Részvénytársaságot, melynek elnöke lett. A bécsi Salomon Rothschild és mások az 1839-től kiadott részvények egyharmadát vették meg. A bécsi Salomon Rothschild és a pesti Wodianer Sámuel és Fia bankház később szintén társult, s ők együttesen az 1839-től kiadott részvények egyharmadát vették meg, míg Széchenyi a 3%-át; a többi kiadást Sina maga fizette. A híd 13-szor annyiba került, mint amennyibe az ezzel egy időben épült Nemzeti Múzeum.
– Tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású Adam Clark volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret (Clark Ádám tér). A hídfők kőoroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette. A híd építésének gazdasági és politikai kérdéseit a szerződés létrehozásával és jóváhagyásával sikerült rendezni, ezután kezdetét vette az építés megszervezése és elindítása. Sina felszólította W. T. Clarkot, a híd tervezőjét, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket az építkezés megkezdésére. Mivel a tervező nem tudott mindig a helyszínen lenni, így korábbi munkatársát, a kellő gyakorlattal rendelkező angol mérnököt, Youngot jelölte ki helyettesének, amihez Széchenyi is hozzájárult. Young azonban – betegsége miatt – nem tudta elvállalni a megbízatást.
Ekkor jött számításba Clark Ádám mint építésvezető. Széchenyi és W. T. Clark is ismerte a fiatal, pályafutása elején álló skót mérnököt, akit a Hunter & English cég küldött 1834-ben a Dunagőzhajózási Társasághoz, kotróhajó tervezésének és kivitelezésének lebonyolítására.
– 1840 tavaszán szervezték meg a híd alapozásához szükséges anyagok szállítását. A tölgyfát a szlavóniai erdőkből, a vörösfenyőt Stájerországból, a téglát Steinberger és Lechner pesti, illetve Csekő és Christen óbudai téglaüzemből hozatták. A cementet a budai parton létesített égető- és őrlőüzemben állították elő, a szükséges márgát a bácskai Belcsényből rendelték.
– A munkálatok 1839-ben kezdődtek, a kész hidat 1849. november 20-án avatta fel Julius Jacob von Haynau, a „bresciai hiéna”, akire a magyarországi forradalom és szabadságharc megtorlásában játszott szerepéért (aradi vértanúk!) „véreskezű hóhérként” tekint a magyar történelem. Az ünnepségen csak a felsorakozott katonaság és néhány járókelő vett részt, a hangulat nem volt ünnepi, beszéd sem hangzott el.
– 1899-ben, a Lánchíd átadásának 50. évfordulóján döntöttek a „Széchenyi lánchíd” név felvételéről.
– A századforduló tájékán a híd forgalma annyira tovább növekedett, hogy a lengés már-már tűrhetetlenné vált. Végül az átépítésére közel negyven év múlva került sor. A forgalom elől 1914. február 3-án zárták le, a vasszerkezet bontása végett. A munkát állványhídról végezték, a hajózás számára csupán 48 méteres nyílást hagytak. A bontás előtt a láncok feszültségmentessé tétele a híd 26 cm-es megemelésével történt. A bontási munkálatok még az év nyara előtt befejeződtek; ősszel már az új láncok szerelése folyt, az állványhidat pedig el lehetett bontani a jégzajlás megindulása előtt.
– 1919 októberében a hidat ismét elzárták a forgalom elől. Felszedték a fakockaburkolatot, amelynek anyagát a Margit híd burkolásának javítására szándékoztak felhasználni.
– Az első budapesti autóbuszvonalak egyikét a Lánchídon vezették át. Ez a 4-es viszonylatjelzésű körforgalmi autóbuszjárat volt, amely a Vörösmarty térről indult, majd a Lánchídon és az Alagúton keresztül a Krisztinavárosig ment. Az első kocsija 1924. szeptember 3-án gurult át a hídon, felváltva ezzel a korábbi lóvontatású omnibuszt.
– Az 1930-as évek második felében kezdődött meg az aluljáró építése a Lánchíd pesti hídfője alatt, melynek két alagútját nyitották meg a gyalogosok és a közúti forgalom számára; a teljes kiépítés csak a második világháborút követő újjáépítési munkálatok során vált lehetővé.
– A második világháború végén a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta maga mögött. 1947 tavaszán született meg a Lánchíd újjáépítésére vonatkozó döntés. Megalakult a Lánchíd Bizottság, amely ismertette az újjáépítéssel kapcsolatos nehézségeket és felhívást tett közzé az építkezés anyagi támogatására. A munkálatok szinte azonnal megkezdődhettek a sok, még külföldről is beérkezett felajánlás segítségével. Az újjáépített, némileg kiszélesített hidat első felavatásának 100. évfordulóján nyitották ismét meg. A kapuzatok és a pillérek díszkivilágítást kaptak.
– Legutóbb a Lánchidat 1986–1988 között újították fel. A pilonok boltívein lévő régi Kádár-címereket a koronás államcímerre 1996-ban cserélték vissza. A budai hídfő jobboldali oroszlánjának talapzatára a Széchényi család címere került, rajta a család latin jelmondatával „(Si) Deus pro nobis, quis contra nos” (Ha Isten velünk, ki ellenünk?)
– A Lánchíd fennállása során Budapest egyik legmeghatározóbb jelképévé vált, fotója a Budapestről vagy Magyarországról szóló bemutató anyagok szinte nélkülözhetetlen eleme. A Lánchidat több magyar pénzen is ábrázolták, legutóbb a 2009-ben megjelent 200 forintos érmén. A híd születését is feldolgozza „A Hídember” című történelmi film, a valaha készült legnagyobb költségvetésű magyar filmek egyike.
