megszólalnak a harangok. Nem is tudom: a mai modern iskolában van-e órára szólító kisharang? Az én időmben volt. Emlékeimben ma is gyakran ver háromnegyed nyolcat. Ma is gyakran figyelmeztet: felelni kell, öreg fiú.
Az élet valahogy azóta is tele van kérdésekkel. És arrai s figyelmeztet, hogy készülni kell. Minden napra. Minden eshetőségre. Az embert alkalmazkodási képessége tette emberré. De ez már felsőiskolai tananyag. Ott derül ki sok miért és hogyan. Nem minden, de az például feltétlenül, hogy a giliszta is az élőlények alkalmazkodásának egyik példája.
De a harang épp ellenkező irányból szól. Az önösszeszedés irányából. A nehéz órákkal való bátor szembenézések irányából. Hallom, ma is egészen tisztán hallom azt az ezüstösen csengő harangot a hűvösödő őszi reggelben. És régi ösztönök kelnek életre bennem, hogy gyorsítsam meg a léptemet. Hogy rendezzem magamban a számtant meg a történelmet. Új diszciplínákat vegyek fel: kibernetikát, politológiát. Irodalomóra is van, jó kell lennem mindhalálig.
De mit is jelent ez a fogalom? Tessék nekem ezt még egyszer összefoglalni, tanár úr kérem. Tudom, hogy fizika az első óra, tessék akkor nekem beszélni a fizikus emberségéről. A fogalmak sokszor úgy összekuszálódnak. És a tanuló sokszor elkésve veszi észre, hogy mennyi fontos kérdés marad ki az órarendből.
Sokat, sokat beszéljen nekünk arról, hogy emberiség lettünk. Nagyon aktuális téma, hisz ma a világon mindenütt megszólalnak az iskolák harangjai, és megindul a világ legnagyobb hadserege. A jövendő ül be zajos vidámsággal, rövid nadrágban az iskolapadokba, öreg iskolafalak közt lappanganak új kémiai képletek, felvázolhatatlanul új képe alakul a világnak.
De a harang maradjon a régi, olyan, amilyennek mi a távoli időkből megőriztük. Az emberiség legszebb kalandjára szólító iskolaharangot, fiúk, soros szolgálattal – ahogy az már szokás – kongassátok, akkor is, ha közben nemzedékek véndiákjai csendben elhallgatnak.
Megjelent A Hét V. évfolyama 37. számában, 1974. szeptember 13-án.
