Az állandó címet s a behelyettesített nevet nézve, régi fényképész fogás jut eszembe: a kliens bedugja a fejét egy lyukba, s az így készült képről nyalka huszár mosolyog majd az utókorra, oldalán csillogó szablyával.
Így lett Lina néni is képzőművész, hogy a szerkesztő urak csináltak egy ilyen szép fényképész-paravánt. Pedig ő – Isten látja a lelkét – becsületes köröndi szövőasszony, aki dehogyis akar osztozkodni a világ hívságain.
A szövés ősi mesterség arrafelé. Szőttek eddig is. Szőnyeget, igaz, főleg rongyból, ahogy az Isten adta csíkozásban, de haszonnal. Aztán jött a tanár úr, vagyis a Népi Alkotások marosvásárhelyi Házának irányítója, vagyis Bandi Dezső, a lelkes folklórszakértő és képzőművész, aki népi díszítő elemekből s a népéletből, a népi általánosítás szellemében új mintákat komponált.
És megtanította ezekre az asszonyokat Korondon is, meg másutt is. És az asszonyoknak ezek a munkák megtetszettek, főleg hogy keletjük lett. Mert megfelelő iparművészet híján s a népművészet bűvöletében a városi értelmiségiek vásárolták. És lassan divat lett egy bizonyos körben.
És ma már Korondon nemcsak a fazekasok, Molnos Lina is vonzerő. Viszik hozzák a hitét. Én is ezt teszem: született valami szép – többek közt Korondon –, ami népi, de legalábbis a néphez közel áll. És amit támogatni kell.
Megjelent A Hét III. évfolyama 26. számában 2022. június 30-án.
Kiemelt kép: Erdélyi szőtt szőnyeg. (Nem M. L. alkotása, s nem az ötven évvel ezelőtti A Hétben jelent meg.
