Egy vonal nála lelkiismereti kérdés. A Küküllő mente a nagyvilág. Kibírja napokig szó és étel nélkül, kréta nélkül egy óráig sem. Szegény ember, de ezt ő nem tudja. Gazdag lehetne, de neki nem fizetődik ki. Él, mint minden ember, gondok között. De hajnalban, amikor eláll az eső, s a szűrt sápadt fényben tollászkodnak a füvek, ébredeznek a kerékbarázdálta kanyargós utak, odvas gyökereiket vádlón mutogatják a fák, apró házaikat rejtenék a faluk – mondom, hajnalban –, amikor pitymallik, amikor ébred a világ s nincs ideje magát pózba vágni, akkor leül egy vizes martra, cipőjéről előbb gondosan levakar néhány kiló sarat, és mosolyog.
Mert az övé lett a pillanat. Egy színkompozíció a boglyán, egy fény-árnyék játék a vízen, egy századok óta földet túró ősökre-sajgás a magányos házban, küzdelem a létért egy göcsörtös gyökérben.
És a nyugalom ilyenkor úgy telepszik rá a lelkére, mint madár az ágra.
Mikor a világ felébred, becsukja a mappáját, és elindul haza. Embernek.
Megjelent A Hét II. évfolyama 27. számában, 1971. július 2-án.
Kiemelt képünk: Kusztos Endre: Űzött szarvas
