1970. augusztus 30., vasárnap
Itt ülök Bukarestben, a Tolsztoj utcai pártotthonban egyedül. A család Kolozsváron. Lakásról még szó sincs. Szerkesztőség egyre inkább illúzió. Dankanits Ádámmal állapodtam meg, aki – mondják – nagyon jó történész, de még szerkesztőségben nem dolgozott. A felesége is jön, Varga Kati, aki grafikus, nem ír, nem olvas – tördel. Van ezen kívül egy filozófusom, Huszár Vilmos, aki most végezte az egyetemet, tehát újságírói szempontból analfabéta. Bodor Pali ajánlatára felvettem Ágoston Hugó fizikatanárt, aki Szászrégenből hozza el teljes sajtó- és élettapasztalatát.
Tehát katasztrófa.
Minden azon múlik, hogy el tudom intézni néhány pártból kizárt régi, koncepciózus szerkesztő alkalmazását, mert ha nem akár be is adhatom a lemondásomat.
Ez őrli fel az embert, ez az állandó bizonytalanság. Az, hogy itt nem lehet semmit lezárni, sem a napot, sem a hetet sem a problémát. Minden úgy kezdődik, hogy: attól függ.
1970. szeptember 17., csütörtök
Hetek óta ostromlom Fazekas János miniszterelnök-helyettest, hogy juttasson be Ion Gheorge Maurer miniszterelnökhöz. Megtudtam ugyanis, hogy Maurer egyazon koncentrációs táborban volt a háború alatt Földes Lászlóval, Tirgu Jiuban, sőt Földes mint Magyarországra átszökni akaró fogoly, tehát nem kommunista, valamiféle parancsolója is volt a mai kormányfőnek.
Gondoltam, elmegyek hozzá s elmondom, hogy Hajdú Győző miként áztatta el Földest. De mindenekelőtt azt, hogy milyen nagy szükség volna Földesre, az ő alapos elméleti ismereteire az alakuló új bukaresti magyar lapnál. Fazekas azonban furcsa módon nem segít. Azt mondja, hogy Maurer semmiben sem angazsálja magát, ami nemzetiségi ügy és kár vele kísérletezni. Mások azonban mást mondanak. Azt például, hogy Fazekas Hajdú Győző támogatója, tudja, hogy Földest Hajdú tette tönkre és ezért áll félre. Én Fazekast annál sokkal jobban becsülöm, hogy ilyesminek bedőljek, de Földesre szükségem van. És tegnap támadt egy korszakalkotó ötletem. Felhívtam Király Károlyt, a Kovászna megyei első titkárt, a párt végrehajtó bizottságának tagját és kikértem a véleményét. Mindez persze nem véletlenül jutott eszembe. A fáma ugyanis azt tartja, hogy Ceauşescu azért futtatta fel a fiatal és meglehetősen ismeretlen Király Károlyt, hogy Fazekas Jánosnak ellenfelet kreáljon. Fazekas ugyanis nagyon nagy szolgálatot tett neki a csehszlovákiai válság idején, amikor – a főleg Magyarországról jött támadások alkalmával – mozgósította mellette a Székelyföldet. Persze egyetlen egyeduralkodó sem szeret osztozni a hatalomban és azt sem szereti, ha valakinek része van az ő dicsőségében. Ezért hihető, hogy a fiatal Király Károlyt ki akarja játszani Fazekas ellen.
Persze Király nem ezzel vonta magára a romániai magyar értelmiségiek figyelmét, hanem azzal, hogy megyéjében Kovásznán igyekezett megvalósítani azokat a nemzetiségi vívmányokat, amelyeket ugyan itt-ott kijelentettek, de amit senki sem valósít meg. Például kiíratta a megye helységneveit magyarul is. Új magyar nyelvű lapot létesített. Fellendítette a helyi magyar színház munkáját. És még számos más, a magyar nemzetiség számára fontos intézkedést valósított meg.
Nos, ez adta az ötletet, hogy tőle kérjek tanácsot és segítséget. Tegnap – mondom – fel is hívtam telefonon. Az első döbbenetem az volt, hogy ismert, holott az ő nagyságrendjében ragyogó káderek ilyen mélyre nem ereszkednek le. A másik az volt, hogy azt mondta: tetszik tudni. Mondtam: Király elvtárs egy végrehajtóbizottsági tagtól az is megtiszteltetés, ha tegez, maga miért tetszik-tudnizik? Azt mondta azért, mert én ismerem a hazai irodalom történetét és tudom, hogy maga egy évvel idősebb, mint én. Ezek után a többi figyelmessége természetesnek tűnt. Megkérdeztem, hogy mikor találkozhatunk, mert szeretném kikérni a véleményét az új lap alapítása dolgában. Azt vártam, hogy egy héten belül szakít erre időt. Király azonban azt kérdezte: hány óra maga szerint? Mondtam: szerintem fél tizenegy. Azt mondta: mit szól, ha kettőkor együtt ebédelünk. Mondtam, rendben van és beugrottam a kocsiba, mert a hátralévő idő épphogy elég volt a Sepsiszentgyörgyig megteendő 200 kilométerre. A pártkantinban fogadott. Ott ebédelt épp úgy, mint akármelyik pártmunkás, a kapust is beleértve. Az ebéd ízletes volt, de nem főúri. Jól éreztem magam.
Ebéd után a kabinetjében beszélgettünk el egy kávé mellett. Elmondtam a gondjaimat. Azt, hogy a romániai magyar értelmiségiek nem bíznak a hatalomban, de az én személyem sem jelent nekik garanciát és ezért nem jönnek velem Bukarestbe lapot alapítani. Márpedig ezt az alkalmat kihagyni bűn. Annak idején az Osztrák Magyar Monarchiában a románok is kihasználták a főváros előnyeit. Lapjuk jelent ott meg, sőt, ha jól tudom, még Eminescu is ott jelentkezett visszhangos sikerrel. Na már most ahhoz, hogy a bukaresti magyar lapot sikerre vigyük, ahhoz káderek kellenek. És itt előadtam neki a tervemet Földes Lászlóval kapcsolatban, akit mindenképpen le szeretnék vinni. Újabb döbbenet: Király ismerte Földest, és egyetértett az elképzelésemmel. Késő estig beszélgettünk. Kötetlenül, az általános helyzetről, de arról is, hogy őt mi foglalkoztatja. És észrevétlenül paktum is kialakult közöttünk. Azt mondta: ő segít nekem, de nekem is segítenem kell az ő törekvéseit. Ő ugyanis szeretné Sepsiszentgyörgyöt magyar kultúrközponttá tenni.
Nem az egyetlen központtá, egyikké. Kér tehát, hogy onnan ne vigyek el embert. Tárgyalásban voltam ugyan Csíki Lászlóval, azt is tudtam, hogy nagyon fogja bántani, amiért lemondtam róla, de az úgynevezett nagypolitikának szabályai vannak. Megfogadtam Királynak, hogy segítségére leszek. Ő nem fogadott semmit, csak azt mondta, amikor elváltunk, hogy tehát akkor holnap, vagyis ma reggel 9-kor találkozunk Dumitru Popescu irodájában. Tudni kell, hogy Dumitru Popescu a párt központi bizottságának titkára, sőt Ceauşescu beszédeinek fogalmazója. Királlyal a KISZ-ben dolgoztak együtt és barátkoztak össze.
Ma pontban megjelentem kilenckor a kábénál. A titkárnő azonnal és nagyon udvariasan beinvitált a főnöki szobába. Ott már a Földes dossziét tanulmányozták.
– Hogy van az – kérdezte Popescu mikor beléptem –, hogy több aktában esik szó a Hajdú feljelentéséről, de a feljelentés szövege hiányzik?
Mondom: nem tudom. Azt felelte, hogy ő tudja. A Hajdú szövetségesei kilopták az árulkodó dokumentumot.
Aztán becsapta a dossziét és ő mint legmagasabb hivatali főnököm azt mondta: – Király elvtárssal vállaljuk a felelősséget Földes elvtársért, értesítse, hogy addig is, amíg ügye tisztázódik, betöltheti a főszerkesztő-helyettesi posztot A Hétnél.
Hát így volt.