1970. február 23., hétfő
Jó ideje nem írok naplójegyzeteket. Nyilván túl sok kérdőjelet tettem fel magamnak az előbbiek során.
Most csatolok egy levelet. Ez felelet. Írója Török Áron énlaki unitárius lelkész. Pár évvel ezelőtt én intéztem az énlaki templom restaurálásának ügyét Fazekas János miniszterelnök-helyettesünk segítségével. Ugyanis az énlaki templom mennyezeti kazettáján található – ha jól tudom – az első székely rovásírásos emlékünk is.
1970. február 13., péntek
„Kedves Uram! Barátom!
Illőnek tartom, de függetlenül ettől belső kényszert is érzek arra, hogy futó kincses városi találkozásunk után pár sorral felkeresselek.
A megszólítás első részén nem kell töprengeni.
Azokkal szemben szoktam használni szóban és írásban egyaránt, kiket lelkileg természetes közelségben érzek magamhoz. S ez nálam nem attól függ, hogy milyen múltja van időben a kapcsolatnak, ismeretségnek, barátságnak.
E helyen két dolgot szeretnék megköszönni s ez sem véletlen.
Az egyik az, hogy “magas” hivatalban is, éppen olyan emberien adtál kezet, mint – lassan egy éve lesz – a Firtos kútnál.
A másik az, hogy Komám előtt is érthetővé vált, miért akarok én feltétlenül találkozni H. Sándorral.
Nem tudni, hogyan alakul az életünk, adódik-e lehetőség, támad-e szükség arra, hogy elinduló emberi kapcsolatunk gyakorlatilag is értelmet és értéket nyerjen, többet az eddiginél, de én áldom Istenemet, hogy vannak, élnek emberek, akiken könnyű eligazodni, mert szolgálatuk, hivatásuk szükségszerűen természetes tiszta, emberi s ennélfogva: érték.
Maradj jó egészségben szeretteiddel, alkotó kedvben és erőben hivatásod mezején s tavaszkezdet küszöbén meleget hozó Sándora naptárban s mindenkori írásaidban.
Barátsággal ölel, jókívánságokkal köszönt:
Áron”
1970. március 7., szombat
Érdekes, az Utunkat minden oldalról támadják. De nem csak a régi ellenfél Korunk, vagy – ellenkező oldalról – a helyi pártlap, az Igazság, hanem – és talán elsősorban – az új lapok. A sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör, az új Brassói Lapok, a bukaresti Ifjúmunkás. A Korunkban most úgymond irodalomcentrizmus ellenes vita dúl, amely nyíltan Utunk-ellenes, de amely mögött – állítólag – nemzetiségi nemtudom-micsoda rejlik.
Próbáltam szóvátenni a dolgot a szerkesztőségben, hogy jó volna ezekkel a kollégákkal kiegyezni. Üljünk le legalább beszélgetni velük. Marosi Péter mérgesen rámreccsent: te pont az ellenkezőjét mondod annak, amit Szőcs Pista követel, aki azt üvölti, hogy az első ilyen támadás megjelenésekor úgy kellett volna orrbaverni a Brassói Lapok Szikszaiját, hogy ne tudjon magához térni. Szabó Gyulával, jó kollégámmal is tárgyaltam ebben az ügyben. Ő sokkal realistább. Szerinte ennek az egész ügynek van egy nemzetiségpolitikai oldala. A Tükör, az Ifjúmunkás és a Korunk Fazekas János befolyása alatt áll. Persze ez is csak egy maszlag – mondja Gyula –, mert a székelykedés pótcselekvés, de mi ezt sem csináljuk. És ezért rajtunk kéri számon a nemzetiség minden baját. Létay Lajosnak, aki nemcsak főszerkesztő, de párt- és állami mufti, annyi tekintélye sincsen ebben a társaságban, hogy egyáltalán meghallgassák.
1970. március 21., szombat
Olvasom a lapokban Ceauşescu egy szónoklatát, s érdekes adatra bukkanok. Azt mondja, hogy 1960 óta a hústermelés és -fogyasztás több mint négyszeresére nőtt. Átnézte volna Elena asszony háztartási könyveit? Bizonyára sokallotta a kiadásokat, így jött rá, hogy mi a megnövekedett konyhai kiadás magyarázata: négyszer annyi húst esznek, mint 1960-ban. Jó dolguk van. Nálunk a hús ritka vendég.