1960. augusztus 15., vasárnap
Alig aludtam valamit az éjszaka. Maholnap kezdődik az évad és még mindig nem végleges a jövő évad repertoárja. Már egy egész dosszié levelem gyűlt össze a kérdésről. Annak illusztrálására, hogy milyen ostobaságokkal kell megküzdeni, csak egyet említek, egy darabot: a Piscator által színpadra alkalmazott Háború és békét.
Rendesen felterjesztettem a többi darabbal együtt, még tavasszal. Legnagyobb döbbenetemre a minisztérium repertoár osztálya nem engedélyezte a műsorra tűzését.
Íme egy levél, amelyet Emil Rimannak, a minisztérium repertoár-osztálya egyik beosztott munkatársának írtam.
„Tisztelt Riman elvtárs!
Nagyon megdöbbentett a Tolsztoj-Piscator Háború és béke című darab visszautasítása. Több értelmiségi barátommal beszéltem az ügyről, akik valamennyien osztoztak megdöbbenésemben. Kérem tehát, elemezzék mélyebben a darabot és annak műsorra tűzésének kérését. Megítélésem szerint egyetlen – magyar – külső referens véleménye nem dönthet ebben a kérdésben. Annál inkább kérem ezt, hiszen köztudott, hogy a regény amerikai filmváltozatát széltében-hosszában játsszák az országban, és sehol sem láttam, hogy a művel szemben olyan politikai követelményeket támasztott volna bárki is, mint a Piscator-félével szemben Önök. Visszaküldöm tehát a darab egy példányát és ígérem, hogy ha esetleg részeket, mondatokat kell kihagyni a szövegből, akkor nem fogok ellenkezni.
Közlöm ugyanakkor, hogy az ügy fejleményeiről Constanţa Crăciun miniszter elvtársnőt is tájékoztattam.”
És ez nem üres fenyegetőzés. Íme az említett, a miniszter asszonyhoz küldött levél. „Tisztelt Miniszter Elvtársnő! Kénytelen vagyok Önhöz fordulni egy olyan ügyben, a minisztérium egy olyan döntése tárgyában, amivel semmiképpen nem tudok megbékülni. Nemrégen Emil Riman elvtárs aláírásával levél érkezett nevemre, melyben a minisztériumi repertoár-osztály értesít, hogy nem engedélyezi Tolsztoj Háború és béke című halhatatlan művének Ervin Piscator által színpadra vitt szövegét.
Miképpen megtudtam, a darabot egyetlen véleményezés alapján utasították el, ugyanis a műnek nincs román verziója és így nem tudom román szakemberrel ellenőriztetni. A darab ellen olyan politikai kifogásokat emelnek, amelyeket én képtelen vagyok komolyan venni. Azt írják például, hogy sem Piscator, sem Tolsztoj nem mutat rá arra, hogy a háborút az imperialista politika okozza. Én úgy érzem, hogy efféle elvárásokat Tolsztojjal szemben mégsem támaszthatunk. Annál inkább meglep az ügy, hiszen, mint Ön is tudja, a regény amerikai filmváltozatát az egész országban játsszák.
Tisztelt Miniszter Elvtársnő! Nyomatékosan kérem, hasson oda, hogy a repertoár-osztály alapos elemzésnek vesse alá a művet. Ha a minisztérium nem tudja lefordíttatni, kíséreljék meg a színmű német változatát megszerezni.
Kérem tehát, teljesítse kérésemet és engedélyezze a művet, amely szerintem a következő évad egyik legnagyobb művészi sikere lehet. Beleegyezek feltételes engedélyezésbe is, abba tehát, hogy a jászthatóságot miniszteriális bizottság döntse el az utolsó főpróbán.
Végezetül kérem Önt, ne haragudjon, hogy ilyen aprónak tűnő, gyakorlati ügyekkel zavarom, de mint látja, mást nem tehettem.
Mély tisztelettel,
Huszár Sándor igazgató”
Mellesleg a Tolsztoj-ügyről a dossziémban van még néhány levél, gondolom azonban, ez a kettő is elég. Hiszen a Tartományi Néptanácshoz és a Tartományi Pártbizottsághoz küldöttek ugyanezt ismétlik.
1960. augusztus 16., hétfő
Azt kérdi ma Földes Laci, akinek a repertoár gondjaimat elmeséltem:
– Te valóban nem tudod, hogy miért nem engedélyezik a Háború és békét? Hiszen nyilvánvaló az ügy: azért, mert Pesten játsszák, és mert Tompa Miklós bemagyarázta nekik, hogy te Budapesthez igazodsz.
Mondtam, hogy ezt nem tudom elhinni.
– Azt gondolod – kérdezte –, hogy azok a minisztériumi dörzsölt gyerekek különben vissza mertek volna utasítani egy Tolsztoj feldolgozást?
Ezen én is elgondolkoztam.
– Tudod, mit mondok? – folytatta Földes –, ezt nem Riman döntötte el, hanem nála sokkal nagyobb hatalom. Itt még az is benne van: jó, ha két magyar verekszik.
– Jó – békétlenkedtem – és te mit tettél volna a helyemben? Hagyod mentére a dolgot?
– Nézd: a kérdés nem egyszerű – mondotta nagyon tisztességesen Földes. – Mert lehet, hogy én is ugyanúgy járok el, mint te, hiszen az egész úgy felháborító, ahogy van. Mint gibicnek persze nekem is van véleményem: talán nem kellett volna Constanţaval megfenyegetni azt a kis vagányt, Rimant.
– Hanem?
– Lehet, hogy le kellett volna menned Bukarestbe, elvinni Rimant egy kocsmába, fizetni neki egy jó ételt, italt, és így szólni hozzá: testvér, tegyük ki a pisztolyt az asztalra. Mi a helyzet?
Hát ezt a „Mitika-tempót” sehogy sem veszi be a természetem. Bár tudom, hogy ez a mai garnitúra a korrupcióban becsületes.
