1956 október 22.
Az este érkeztünk haza Magyarországról. Három hét valósággal elrepült. Igaz, hogy számomra ott minden ismeretlen. Nem csak Pest, de a rokonok is. Irmának például most ismertem meg a nővérét, aki 1942-ben feleségül ment Kovács József továbbszolgáló őrmesterhez és 1944-ben elhagyta az országot. Most Jóska Balatonföldváron, a fürdőigazgatóságon dolgozik.
Hozzájuk is lementünk. Nagyon szép emlékkel jöttünk el. A legszebb azonban a négy gyerek. Erzsi sógornőm ugyanis tizennégy év után ikreket szült.
Pesten is rokonoknál szálltunk. Édesapám egyetlen testvére, Ilona néném lakik ott, aki a Ferencvárosba ment férjhez egy Kiss István nevű nagyon kedélyes cipészhez. Ő mondta a legtalálóbbat a Petőfi körről: gyűlésezik a parlament! Az emberek valóban úgy figyelnek a kör munkájára, mintha ott dőlne el az ország sorsa.
Ilona néném különben szintén 1944 után jött Pestre – szolgálni. Aztán villamoskalauz lett, majd tisztviselőnő az OTI-ban.
Hirtelenjében nem tudok sok mindenről beszámolni. A legnagyobb élmény Pest volt. Jártunk az utcán és bámultuk a történelmet. Még a Pilvaxot is megkerestük. Egyszer mentem el az Írószövetségbe, mert meg akartam keresni Veres Pétert, aki pár héttel ezelőtt vezércikket írt az Irodalmi Újságban a fiatal erdélyi irodalomról. Engem is megemlít. Asztalos biztatott, hogy keressem meg. Én – mondom – el is mentem, de azt mondták a szövetségben, hogy épp valamiféle tüntetésen van.
Még örvendtem is, hogy így alakult a helyzet. Bátortalan vagyok én az efféléhez. Félek, hogy legőgölnek. Pedig kéziratot is hoztam s azt sem adtam oda senkinek.
1956 október 29-30.
Szabadságra szomjas a nép. Budapesten csorog már a forrás, az igaz emberek vére. Romániában megtöltötték az üzleteket disznóhússal.
