Huszár Sándor Naplója több ezer oldalnyi. Sajnos már nem teljes. Ami megőrződött, a család birtokában van, az áttelepedés után Magyarországon nem lehetett rá kiadót találni. Az alábbi részletek a KORUNK 2003/8. számában jelentek meg. Ami itt olvasható, több mint sajtótörténet – korrajz. Hatodik rész.
1970. okt. 30. péntek
Ma megjelent a lap második száma. Szörnyű összecsapásaim voltak a központi bizottság sajtóosztályával. Vela Nicolae a főnökhelyettes ki is mondta: azzal, hogy állandóan a nemzetiségi specifikumon lovagolunk, idegen test vagyunk a sajtóban. Mit kell annyit emlegetni, hogy román, magyar, szász, sváb vagy más nemzetiségű, hiszen az olvasók a végén azt kezdik hinni, hogy különbség van közöttünk.
Rögtön átláttam, hogy ez vagy valóban analfabéta, vagy nagyon tökéletesen játssza az analfabétát. Van egy javaslatom, mondtam neki: hívjuk össze a Központi Bizottság magyar tagjait és a sajtóban vezető szerepet játszó írókat.
Vela határozottan elutasított. – Beszéltem én Domokos Gézával, meg Bodor Pállal, és az nekem elég volt. Ugyanazt mondják, amit maga.
És közben a KB sajtófőnökével, Sion Bujorral, olyasmiről kell vitatkoznom, hogy mit jelent – pontosan az én cikkemben – az itt és most. Magyarázom. Erre felüvölt: – Akkor írd ezt: itt Romániában és most a szocializmus építésének idején!
Kénytelen voltam megsérteni: de hiszen ezt már egy érettségizett ember is tudja, hogy a „Hic et nunc”, egy latin mondás magyar fordítása… A válasz: Érdekes, hogy amikor ellenünk szól, elismeritek a latin eredetünket. Azt már nem vallottam be neki, hogy csak a műveletlenségét ismertem el.
Maradnak tehát az elvek. Marad az a pár sor, amit sikerült – nehezen! – elhelyeznem a mai szám homlokterében. Ez a mai vezércikk és a mindenkori hitvallás.
HOGY HELYTÁLLJUNK
az emberségért az ősi talajon! Ez a feladat. A törvény ez. A lét parancsa szólal meg ” az adott világ varázsainak mérnöke” ajakán.
Ezért örök érvényű és ezért jelszava mindenkinek, aki a leírt szó súlyát és felelősségét vállalni kényszerül. Aki hisz és mond. Aki mond és hisz. Aki a cselekvés kényszerével veretett meg. Aki számára a vegetálás a lét törvényeivel való visszaélést jelent. Aki nem ismeri el a meghunyászkodás jogát. És nem ismeri el – árától függetlenül – a hosszú élet örömét sem.
Navigare necesse est, vivere non est necesse.
Tenni, amire rendeltettünk, hajózni vagy rakétával csillagközi tereket bejárni, keresni a sejt titkait, vagy az emberek közötti egyetértés módozatait, szerkeszteni lapot, vízierőművet, tenni, tenni, tenni – kell! Élni? Élni mindentől függetlenül és halált megvető eresz alá húzódással, suttogva és gyanút görgetve, zabálni eszmepiknikeken olcsó ételeket, és csordaerkölcsökkel egyéniséget mímelni, élni így – nem szükséges!
Nem én kiáltok. Tovább adom az igét, ami a történelem mélyéről visszhangzik. Helytállni! Az emberiségért. Önmagunk ember voltáért. Amerikát felfedezni csak így lehetett. És önmagunkat megtalálni is csak így lehet. Helyünket a nagy és kis világban egyénként és kollektivitásként egyaránt. Ez a fennmaradás egyetlen útja. A cselekvő mozgás az esendő ember egyetlen mentsége.
Mert Ikaroszt a repülés vágya és megkísértése tette hallhatatlanná, nem a lezuhanás feletti kétségtelenül indokolt panasz.
Hej, testvérem! Kit éberen vigyáz a villanyrendőr és életveszélyesen fenyeget a dinnyehéj, ki a tudósok megállapítása szerint a késő kőkorszak fenyegetettségi adagját hordod félelem szükségletként az idegeidben, s aki mégis minden sejteddel, serdülő gyerekeddel és sarjadó vetéseddel, lapot kinyitó mozdulatoddal élsz és éltetsz, hiszel és hinni kényszerítesz. Hej, testvérem, térben, időben, nyelvben és gondolatban, vár bennünket az örök talaj. Az amit minden korban így fejeztek ki költők és reálpolitikusok: itt és most. Ez a mi létünkre szabott örök talaj.
Az emberiségnek itt van szüksége ránk.
Itt élni történelmi sors.
Itt élni az emberiségért való helytállás szintjén és akarásával – történelmi hivatás.
A szerkesztő megjegyzése
Eddig – A Hét második lapszámának ötven évvel ezelőtti megjelenésének leírásáig – tart Huszár Sándor Naplójának 1970-ben feljegyzett része. A korábbi részekhez hasonlóan a KORUNK szerkesztői kihagyásokkal vették át a naplóbejegyzéseket, a fentieket is más forrásból egészítettük ki. Ráakadtunk ugyanis a salgótarjáni Palócföld közéleti, irodalmi, művészeti folyóirat 1992-es évfolyamában A Hét alapító főszerkesztője Naplójának hat folytatására – ezek alapján folytatjuk a lap megjelenése utáni feljegyzések közlését. A főszerkesztő elkeseredett harca a Központi Bizottság sajtóosztályával, megpróbáltatásai folytatódnak. Ez volt az ára annak, hogy A Hét szerkesztői viszonylag rendezett módon dolgozhattak, a lapra összpontosítva.
