– mondhatta a néző a televízió hétfői magyar adása után. Nem volt ez újjászületés, és csoda sem történt. Erényt, hibát egyaránt találhattunk az eddigi műsorokban. Arról van azonban szó, hogy a televízió szerkesztősége mindjárt az első két és félórás adásával bebizonyította, hogy megérett erre a továbblépésre, és bebizonyította mindenekelőtt azt, hogy e színházi előadásnyi idő alatt valóban képes közvéleményt alakító fórumává lenni a romániai magyarság legszélesebb tömegeinek.
Jó volt ez az adás, mert még vitatkozni is lehet vele. Például az ankét-készítő Máthé Évával, aki rendkívül fontos kérdéshez nyúlt, és feladatát ügyesen oldotta meg. Bizonyára sokan gondolkoznak el a felbomlott Orosz család sorsán és mindenekfelett a gyerekekén. Mert magam is elgondolkoztam. És gondolkozom azóta is azon, miért nem tartom olyan egyedül hibásnak és elítélendőnek a feleséget, mint ahogy azaz ankétből kiderült. És arra azonnal rájöttem, hogy a feleség védelmét kiváltó reflex lélektani eredetű: túl sokan bírálják, tehát – legalábbis a filmben – kissé védtelen. A többi védő-érvet érzés és ellenérzés adja. Az ifjú férj önfeledtsége és túlzott egyszerűsége. Az, hogy a feleség nagyon kevés érvei között egy igen meggondolkoztató volt: a férj alkoholizmusa. És meg kell mondanom, hogy a kisgyerekek eléggé hajlamosak voltak – valóban – arra, hogy azt feleljék amit a riporter néni hallani szeretne. És ezért az asszonykának elhiszem, hogy a gyerekeit ellene hangolták. Persze, emellett még marad az asszonynak is elég nagy rész a hibából. Csak azt nem hiszem, hogy ő olyan nagy részt érdemel, mint ahogy a filmből kiderül. Ugyanis az ő elrontott életük nem a válásnál romlott el, hanem jóval előbb. Akkor, amikor ezekbe a hajdani gyerekekbe és mai felnőttekbe szép érzéseket palántáltak, meg tudásvágyat, meg a szépre és tisztára való vágyat és mindent, amit emberség alatt értünk. Azért akkor, mert az a palánta, jaj, nagyon csenevész volt.
Nem is ártana folytatni ezt az ankétot és megkeresni legalábbis a bűnrészeseket. Ezért volt jó a hétfői adás, mert lám vitára késztet. Legalábbis ilyen felszólalásra. Annak elmondására, hogy a Mag Péter szerkesztette kulturális híradó így valóban nagyra hivatott szócsöve lehet kultúránknak. És azt is, hogy szüksége, valóban nagy szüksége van az efféle könnyű szórakozásra is a nézőnek, és hogy majd ezután szerzőnek, színésznek, tévésnek nőni fog a tapasztalata, mert mi tagadás a kabaréműsor nem minden pillanatát jellemezte a rendező Horváth Béla közismert és imponáló felszabadultsága.
Na és végezetül még valamit. Azt, hogy a tévé megérett arra, hogy nagyon komolyan vegyük. Itt az alkalom tehát, hogy a mi lapunkban is rendszeres és hozzáértő-értő kritika legyen minden héten. De lapunk nyílt jellege azt is megengedi, hogy ez a kritika néha vagy sokszor olvasóink leveleiből álljon össze.
Megjelent A Hét V. évfolyama 2. számában, 1974. január 11-én.
