Tulajdonképpen meleg baráti kézfogást küldünk, Olvasó. És gondolatban talán kissé hosszabban tartjuk kezünkben kezed. És lehet, hogy kissé suta mozdulattal a bal is jelezni szeretné, amit – kevés eszköze lévén – a jobb nem tud elmondani egyértelműen, s amit a Boldog Új Évet köszöntés olyan nagyon általánosan mond csak el.
Azt, hogy… boldog új évet! Hogy az emberi megismerő tevékenység mai eredményei fényében a világ átfoghatatlanul bonyolultnak tűnik. Hogy régebben az emberek csak meghaltak és csak éltek – nem tudták mitől s miért. És ma tudják. És ettől igaz embernek lenni nem lett könnyebb. És meg kellett küzdeni azért az elvért, hogy a világmindenség központja, amely körül minden forog, nem a Föld és nem is a Nap, hanem az Ember. És milyen fájdalmas, amikor ezt épp emberi cselekedetek vonják kétségbe. És azonkívül van hallatlan technikai fejlődés, és az is, hogy komoly tudósok aggódnak emiatt. És az is van, hogy a világ másik részében nincs hallatlan fejlődés, sőt itt-ott még a kőkorszak is előfordul.
Sok minden van, drága barátunk, sok minden gondja van a világnak. Mivel tudnánk neki segíteni, segíthetnénk-e neki egyáltalán?!
Feltétlenül. Azzal, amiben mindenki Krőzus lehet: emberséggel. Új esztendő küszöbén tehát fogjuk meg egymás kezét, és együttes erővel mosolyogjunk. Mosolyogjunk rá biztatóan a világra.
Megjelent A Hét III. évfolyama 52. számában, 1972. december 29-én.