A szanatórium parkjában hallottam egy alkalommal két beteg közötti következő párbeszédet:
– Be kéne jussak a főorvoshoz – mondotta az, aki épp érkezett.
– Hát azt nem ajánlom – felelte magabiztosan az, aki már beltag volt.
– Érti a dolgát, a betegeitől hallottam.
– Nem is vele van baj, hanem magával.
– Na hallja, hát azért jöttem!
– Nem úgy. Előbb lefogy tíz kilót, mert addig magával szóba se állunk. Hát maga nem tudja, hogy a főorvos úr nem szereti a kövér embert?
Mesélem a sztorit Benedek Gézának. Elszomorodik.
– Persze az szamárság, hogy nem szeretem, de az igaz, hogy bosszankodom, amikor látom, hogy némelyik milyen ésszerűtlenül és felelőtlenül él. És miután egy életen át ezt teszi, idejön és csodát vár. Kovászna nem Lourdes…
A jelen beszélgetést ebből a régebbi kiszólásából indítom.
– Főorvos úr, egyszer azt mondotta, hogy Kovászna nem csodatevő hely.
– Most akkor árnyaltabban fogalmazok: Kovásznán minden feltétel megvan ahhoz, hogy csodák történjenek. Mint ahogy történtek is. Klasszikus kinézésű csodák: a páciens évekig nem tudott járni, s pár hónapi kezelés után mankó nélkül távozott.
– És mi szükséges az ilyen csodákhoz?
– Nyilvánvalóan életképes szervezet. Ezenkívül még valami nagyon lényeges: akaraterő. Az kell, hogy a beteg akarjon meggyógyulni. Sajnos az emberek többsége még itt is hazudik magának. A páciens fullad meg a hájtól, a szíve nem bírja a nagy súlytöbbletet, mondom neki: le kell fogyni. Azt mondja: nem attól van a baj, doktor úr. Hát az ilyen miért jön ide? Azért, hogy engem kioktasson? Mert hát nyilván egyszerűbb magunknak hazudni, mint erőfeszítéseket tenni.
– Mi a sajátossága a szanatóriumnak?
– Ez az ország egyetlen szívkórháza, amely a helyi gyógytényezők felhasználásával igyekszik visszaállítani az emberek munkaképességét. Egyszóval: rehabilitációs központ.
– Mi az, hogy „helyi gyógytényezők”?
– Szép földrajzi fekvés, természeti környezet. Például.
– Ez ilyen lényeges?
– Fejlett nyugati államokban híres üdülőhelyekre telepítik a rehabilitációs központokat
– További gyógytényezők?
– Ideális aeroionizáció. Azt tudjuk az iskolából, hogy az ion atomi vagy molekuláris töltéshordozó. Nos, ha valamely elektromosan semleges atom veszít vagy felvesz egy vagy több elektront, akkor ionizált atomról beszélünk. Az atom vagy molekula így aktivizálódik. Bizonyára azt is hallotta, hogy a levegőben levő negatív ionok pozitívan, a pozitívak negatívan hatnak az emberi szervezetre. Pozitív töltetet kap a levegő sokszor viharok idején. Ekkor az emberek ingerlékenyek, a betegségek hamarabb kitörnek rajtuk. A kovásznai Tündérvölgyben szinte állandó a levegő negatív ionizációja. Az ózonképződés.
– Ezt mi váltja ki?
– Az, hogy itt hetven hektáron radioaktív gáz tör fel. Na és miért mondtam ezt el ilyen, szinte iskolás részletesen? Tavaly interjút adtam az Előrének a helyi gyógytényezők alkalmazásáról a legelterjedtebb betegségek gyógyításában. Az interjú megjelenése után egy újságíró kipécézett, s azt írta, hogy nagyon szépen beszéltem, de ő nem értett belőle egy szót se. Hát én most igyekeztem érthető lenni, de hadd mondom meg, hogy én meg az illető újságírót nem értem – illetve, hogy értem, hogyne érteném. Jelzi ez is, milyen alacsony fokú az egészségügyi kultúránk. Mert azt nem tudni, hogy mi az, hogy ciklotron vagy pop-fesztivál, szégyenszámba megy, nem tudni, mi az, hogy aeroionizáció, nem szégyen.
– Térjünk vissza a gyógytényezőkhöz.
– Igen, hát a másik fontos gyógytényező az ásványvíz. Kovászna alighanem a világ leggazdagabb ásványvízlelőhelye. Az ivóvíz különben is világprobléma. Németország Szövetségi Köztársaság például Skandináviából importálja a vizet. Másutt, úgymond eredeti forrásvizet palackoznak. Nos minden ivóvíz közül az ásványi a legegészségesebb, ugyanolyan arányban vannak benne ásványi sók, mint az emberi szervezetben.
– És milyen szerepük van az így felvett ásványi sóknak?
– Mondja, a maga olvasói mindent most tőlem fognak megtudni? Hagyja, hogy nézzenek utána az őket érdeklő problémáknak.
– Beszéljen akkor, kérem, a kórház történetéről.
– Hatvanban létesült egy üdülő, egy gátér és egy fonógyár épületeiből, kilencven ággyal és egyetlen orvossal.
– Ma hány az ágy s az orvos?
– Az ágyak száma négyszázötven, s van tizenegy orvos, egy laboratórium-vegyész, egy tornatanár, hatvanhét asszisztens és nővér.
– Látom, állandóan építkeznek. Miből?
– Megyei alapokból is, de igen nagy mértékben saját keresetünkből.
– Egy kórház jövedelmez?
– A mienk igen. A legnagyobb jövedelmet az Egészségügyi Minisztérium biztosítja, ugyanis a kórház egyik részlegét állandó jelleggel kibérelte májbeteg gyerekek utókúrájára. És hát nyilván a gondozásukért is fizet. De jövedelem van a fürdő és a mofetta után. Nem sok, mert a használati díj alacsony, de így is behoz egy jelentős összeget. Az utóbbi időben sok a nem beutalt, fizető beteg. Tehát az így befolyt összegből is fordíthatunk az építésre.
– Az imént egy bírálat miatt annyira ionizálódtunk, hogy abbahagytuk a természetes gyógytényezők számbavételét, mégpedig a leglényegesebbeket hagytuk ki.
– Igen, hát a megfelelő gyógyszeres kezelésen kívül a fő gyógymód itt a radioaktív széndioxid-gáz, a mofetta és az ezzel társított meleg szénsavas fürdő. Persze ez is viszonylagos, hogy meleg, mert 34–36 fokos, tehát az emberi test hőmérsékleténél alacsonyabb, de az ember mégis melegnek érzi, mert a sajátos hatások folytán ingerli az érző idegvégződéseket, és fokozza a vérkeringést. Ezért használhatják szívbetegek is, hisz különben szívbetegnek meleg vízben fürödni nem tanácsos.
– És mi az, hogy mofetta?
– Egy széndioxidos kigőzölgés, amelyben radonszármazékok vannak, a rádium bomlástermékei. Egész pontosan Ra-222, Ra-224, Ra-226. Elég annyi, hogy ezek erős értágító hatásúak. Márpedig tudjuk, hogy a legelterjedtebb idült betegségeknél – magas vérnyomás, érelmeszesedés –, valamint a degeneratív betegségek esetében is rossz a vér- és oxigénellátás, az erek beszűkülnek, az anyagcseretermékek pedig lerakódnak az érfalakban és a nemes szervekben. A fürdő és a mofetta többek között a vérkeringést javítja fel. Azért többek között, mert sok más egyéb hatása is van. Lényegében regenerálni képes a vegetatív idegrendszert. Mellesleg a fürdőt s a mofettát is mi építettük, ugyancsak saját pénzalapból.
– A mofettás kúrálás lényegében népi gyógymód.
– Évszázados.
– Mégis, milyen régi?
– Zsufa Zoltán tanár barátom a megmondhatója.
– Zsufa tanár úr, úgy tudom, írja a helység monográfiáját.
– Igen, írogatja. Azt hiszem, ő találta meg a mofettázásra vonatkozó legrégibb adatot is. Mihai Viteazul annak idején keresteti a bánffyhunyadi ispánt, mert része volt a konspirációban, és hát nem találják, mert – az írások szerint – épp Kovásznán gyógykezelteti magát. Na és ez akárhogy is a tizenhatodik század. De Kőrösi Csoma is említi, hogy mikor a szomszédos Csomakőrösre mentében áthajtotta a teheneket Kovásznán, a bojárok s a magyar urak együtt mulattak a pokolsár mellett.
– Tehát lényegében csak államosítottak egy népi tapasztalást.
– És csak tudományos megalapozást adtunk neki.
– Külföldön van-e ilyen természetes gyógyhely?
– Nincs. Palackozott széndioxiddal csinálnak mofettát, és mesterséges radioaktivitással próbálják feljavítani a gáz hatását. Alfasugarakat kibocsátó készülékkel. Az alfaterápiáva! ugyanis aktivizálni lehet az enzimeket. Persze ezzel magának nem mondtam semmit. Próbáljuk tehát meg ismét iskolásan: az enzimek biokatalizátorok, amelyek gyorsítják az emberi szervezetben a különféle anyagok átalakulását. Arról, hogy a zsírok lebontásában szerepük van, biztosan hallott, de arról talán nem, hogy a légzés sem mehetne végbe enzimek nélkül. És a szervezetben mindig van elegendő mennyiségű enzim, de semleges, nyugalmi állapotban, tartalékként. Életfunkcióját azonban az enzim csak akkor tudja betölteni, ha valami aktivizálja. Nos, az alfaterápia éppen ezt teszi, aktivizálja az enzimeket, és ilyen értelemben felgyorsítja az életfunkciókat. Ezért mondják sokan a távozó betegek közül, hogy valósággal megfiatalodtak. Az érzés nagyon pontosan kifejezi azt, ami a szervezetben történt. Nem véletlen, hogy a Szovjetunióban egy év alatt tizenhatezer alfaterápiás állomást létesítettek. Különben Szabó Árpád kolozsvári egyetemi tanár készített egy ilyen alfaterápiás készüléket, amelyet a svájciak és a skandinávok meg is vásároltak. Ezzel fogják javítani a fürdőhelyeik gyógyhatását.
– Nálunk ez a természettől ingyen van.
– Valóban egy nagyon jó, természetes nagyságrendű radioaktivitás van nálunk, amely, mint mondottam, megnöveli a szervezet teljesítőképességét. Ezzel lényegében el is mondtam a gyógyászat helyi gyógymódokat illető részét. Ehhez nyilván gyógyszeres kezelés is járul. És a betegség tudományos hitelű felmérése különféle műszerek és berendezések révén. Van például ergométeres biciklink, amellyel egész pontosan meg tudjuk állapítani, hogy milyen munka mennyire veszi igénybe a szívet. Mennyi tehát a szív tartalékereje. Ehhez kötődik egy elektrokardiográf is. Persze az ilyen túlerőltetés okozhat bajt is. Előállhat egy úgynevezett kamrafibriláció, ami végzetes is lehet, van azonban defibrilátorunk, amellyel szabályozni tudjuk a szív ritmusát.
– Külföldi betegek vannak?
– Voltak Angliából, Franciaországból, Németország Szövetségi Köztársaságból, Hollandiából, Izraelből. Voltak finnek, amerikaiak, bolgárok. A körülményeink azonban még nem megfelelőek ahhoz, hogy nagyobb külföldi csoportokat fogadjunk.
– Ezek a külföldiek honnan tudtak Kovásznáról?
– Orvoskollégák küldték őket. Hiszen hatvanegy óta rendszeresen jelennek meg közleményeim az említett országok orvosi lapjaiban.
– Beszéljen kérem Kovászna jövőjéről.
– A jövő a jelenben kezdődik, ön tudja, olvasói nem: a fürdő s a mofetta a városban van, mintegy három kilométerre a kórháztól, ahová saját buszunkon visszük a betegeket. Most építünk a kórház mellett saját mofettát és fürdőt. Ásványvizet már találtunk is, három mély kutat, abból egy is fedezi a negyvenkádas fürdő napi szükségleteit, mert napi százhatvanezer liter vizet ad, amely napi ezer fürdőzésre elegendő mennyiség.
– A lenti, a gyerekrészlegen levő ásványvizkútról mit tud mondani?
– Úgy érti, hogy a kutakról, mert több van. Azok ivókúrára alkalmasak.
– A jövő képében Kovászna világhíre is benne van?
– Egyelőre maradjunk itt a Tündérvölgyben. Tehát mondom: épül az új fürdő, és ezzel a városban levő felszabadul annak a mintegy tizenhatezer embert kitevő szervezetien fürdővendégnek, aki évente Kovásznára ellátogat. A kórház beutalt és fizető betegein kívül van ennyi fürdővendég. És a kórház évente hatezerötszáz beteget lát el.
– Milyenek a kórházépítési kilátások?
– Az elkövetkező években elkészül egy háromszáz ágyas, magas komfortú új szanatórium, amelyhez egy olimpiai méretű ásványvizes úszómedencét is tervezünk. Az ivókúrás gyerekeknek szintén új, mintegy kétszázötvenágyas kórházat építünk a mostani helyett, amelyet – mint említettem – gyárépületből alakítottunk át. Mindkettőre már kész a költségvetés. A pénzalapok is nagyjából rendelkezésünkre állnak. Orvosi értelemben a jövő azt jelenti, hogy egyre inkább rehabilitációs metodológiai központtá alakulunk.
– Személyes tervei?
– Doktori disszertációmat írom.
– Miről?
– Arról, amivel foglalkozom: a helyi gyógytényezők hatása a magas vérnyomásra és a szívinfarktusos egyének utókezelésére.
– Infarktusügyben hol állunk a világranglistán?
– Gyorsan iparosodó ország vagyunk, tehát ha nem is túl rossz, de nem valami jó a helyezésünk. A halálnemek többsége nálunk is szívhalál.
– Jelenség-e az, hogy a huszonévesek is kapnak már infarktust?
– Sajnos, igen. Régebben úgy tartották, hogy az ötven és hatvan közöttiek betegsége, aztán, hogy a negyvenes évek fő tünete. A színvonal azonban világviszonylatban egyre mélyebbre száll.
– Az infarktus okairól nagyon sokat írtak, mi az ön szubjektív véleménye erről a kérdésről? – Csak nagyon hosszan tudnék válaszolni, de egy társadalmi okot mégis megemlítek: egyesek túl sok munkát kénytelenek vállalni, mert mások semmit sem vállalnak, és így kialakult a lelkiismeretes emberben egy olyan, amit én helytállás-komplexumnak neveznék. Ez hatalmas erőfeszítésekre sarkallja az egyént.
– Mi a véleménye az újságírók ilyen irányú veszélyeztetettségéről?
– A cikkek alapján nem tudom megállapítani, hogy hány újságíró feszíti meg minden erejét azért, hogy mondanivalóját megfelelő formába öntse, de azt sokszor megállapítom, hogy igen sok újságírót nem fenyeget ilyen túlerőltetéses infarktus-veszély.
– Köszönöm az interjút és a finom ásványvizet.
– A szilvóriumot nem szerette?
– De igen, de erről nem akartam az olvasók előtt említést tenni.
– Pedig munkavédelmi intézkedés volt: tágítottam a koszorúereit, nehogy baja legyen a nagy erőfeszítésben.
Megjelent A Hét V. évfolyama 11. számában, 1974. március 15-én.
