Az ajándékot nem szokás magyarázni, kommentálni, emlegetni sem illik. S hogy most mégis megtesszük, azt annak az ügynek a fontossága indokolja, amelyet az ajándékozás módja, tartalma rejt magában, s szolgál.
Röviden arról van szó, hogy a szegedi Tiszatáj nemrégen töltötte be huszonötödik életévét. Az eseményt dísztávirattal is el lehetett volna intézni. De lapunk munkaközössége, talán e látványos megnyilatkozásnál méltóbb módját találta meg a felköszöntésének: miként ennek a Tiszatáj legutóbbi, 9. számában nyoma is van, a színvonalas magyarországi irodalmi folyóirat a jelenkori román irodalomból közöl mintegy háromívnyi összeállítást, s e munkában való segédkezésért A Hét szerkesztőségének mondanak köszönetet.
Az ajándékozó tehát kénytelen színt vallani. El kell mondania, hogy máskor is és mindig is szívesen siet olyan külföldi folyóiratok segítségére, amelyek ilyen példásan és ilyen hozzáértéssel szolgálják a szomszéd népek közötti testvériség nagy ügyét.
Hiszen A Hét barátsága nem véletlenül lobbant fel a Tiszatáj iránt. Tavalyi tapasztalatok is előmozdították az együttműködést, amikor szintén hasonló munkában szegődtünk a Tiszatáj segítőivé. Olyan folyóirat munkatársairól van szó, amely gyakran, nagy szeretettel és tudományos alapossággal ír a romániai magyar irodalomról, művelődésről. Olyan írókról, kritikusokról, akik évente helyeznek el koszorút azon a szegedi házon, ahol Kossuth és Bălcescu találkozott. A Hét munkatársai mindig is nagy ügyszeretettel álltak olyan külföldi sajtószervek vagy testületek rendelkezésére, akik számára anyanyelvük révén könnyen hozzáférnek, s akik a szocialista Romániáról akarnak autentikus híradást.
Ez a cél vezérelte munkatársunkat, amikor a budapesti Élet és Tudománynak cikket írt országunk legreprezentatívabb létesítményéről, a vaskapui vízerőműről.
Ez vezetett bennünket akkor is, amikor szerkesztőségünk nemrég Jugoszláviában járt tagja felajánlotta a munkaközösség segítségét az ottani román irodalom magyarra fordításában. Az ajándék tehát – mint kiderült – tulajdonképpen jelkép. Annak a jelképe, amit mi, romániai magyar értelmiségiek a közös ügy szolgálatának nevezünk, s hazafias feladatnak tekintünk.
Jelkép, amely így szó: szolgálni sajátos értékeinkkel, tartalmainkkal a hazát. Magunkat ajándékozzuk meg ezzel.
Megjelent A Hét II. évfolyama 41. számában 1972. október 13-án.
