Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter első nyilvános megszólalásában rosszul idézte Ithaka királyának a szirének csábítása elleni védekezését – mutatott rá a klasszikafilológusi végzettségű Péterfy Gergely író. Közben azonban azt is bebizonyította a tárcavezető, hogy a valóságot saját érdekében (félre)interpretáló képességben, leleményességben nem marad le Odüsszeusztól.
Erről meggyőződhettünk abból, ahogyan nemrégiben bejelentette az egyetemek életében 2024-től bekövetkező változásokat. Óriási sikerként mutatta be azt a jelentéktelen módosítást, hogy az egyetemi felvételhez megszerezhető 500 pontból 100-ról maga az egyetem dönthet.
Ez persze semmit nem változtat a felsőoktatás torz szerkezetén, azon például, hogy pedagógusnak egyre kevesebben jelentkeznek: fenyegetően közeledik tanárhiány miatt a közoktatás összeomlása.
Csák miniszter szerint azonban a felsőoktatásban még sosem volt a jelenleginél jobb a helyzet: „A kormány növelte az egyetemek finanszírozását, fejleszti a lehetőségeket.” Az önállósodás jele, hogy, úgymond, a felsőoktatási intézményekre bízzák, „a diplomákhoz milyen nyelvi vizsgakövetelményeket támasztanak”. Magyarul: megszüntetik az általános nyelvvizsga-kötelezettséget.
Ezzel egy huszonöt éves tradíciót vágnak sutba. Egy értelmiségi embernek legalább egy idegen nyelven tudnia kell megszólalnia, szövegeket értelmeznie. Ennek belátásával született meg a felsőfokú oktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény, valamint a kimeneti szabályozás dokumentumai, a képesítési követelményekről szóló kormányrendeletek. Ezek értelmében 1996 óta felsőfokú diploma csak akkor adható ki, ha a hallgató a sikeres államvizsga mellett rendelkezik legalább egy középfokú, C típusú nyelvvizsgával.
Csák miniszter beszédében leszögezte, hogy a vizsgakötelezettség megszüntetése ellenére az egyetemeknek „gondoskodniuk kell arról, hogy hallgatóik rendelkezzenek az adott szakképzettség gyakorlásához szükséges idegennyelvi ismeretekkel.”
Jól hangzik, de hogyan ellenőrzik azt, hogy az egyetemek csakugyan gondoskodnak-e hallgatóik szaknyelvi ismereteiről? Pedagógiai alapelv, hogy a követelménytámasztáshoz számonkérést kell társítani. Ha nincs vizsga – mert éppen most törölték el –, akkor honnan tudják meg, beszél-e a hallgató egyáltalán idegen nyelvet? Nem szólva a szakma gyakorlásához szükséges szaknyelvi szókincsről és kommunikációs készségekről.
Az egyetemeken a képzéshez kapcsolódó idegen nyelvi oktatást a lektorátusok végzik. Már amennyire képesek még rá, hiszen a takarékoskodás legelőször is az ő soraikat tizedelte meg. A nyelvtanárok vagy máshol kerestek munkát, vagy, ha mindenáron egyetemi oktatók akartak maradni, fogcsikorgatva ledoktoráltak és a szaktanszékekre menekültek.
Most a miniszteri felhívás értelmében ezeknek a legyengített lektorátusoknak kéne gondoskodniuk a hallgatók „idegennyelvi ismereteiről”. Akár meg is tehetnék, hiszen az egyetemek finanszírozása csakugyan növekedett. A bőséges pénzügyi keretből fizetik például az egyetemek élén álló kuratóriumok tagjait. Az elnök havi illetménye egymillió forint. Ezeket a fontos pozíciókat kormánytagok és a kormányhoz közel álló emberek töltik be, zömükben olyanok, akik az egyetemek két humboldti alaptevékenysége – kutatás és oktatás – egyikének elvégzésére sem lennének alkalmasak. Egy kuratóriumi elnök fizetéséből persze felvehetnének legalább három nyelvtanárt, de nem hiszem, hogy ezt tennék.
Egyébként sok hallgatónak csakugyan nem sikerült megszereznie a diplomához előírt nyelvvizsga-bizonyítványt. Rajtuk próbáltak segíteni a közpénzből fizetett „diplomamentő” nyelvtanfolyamok. Ezek nagyon hasznosak is voltak – leginkább az állítólag kormányközeli megbízott nyelviskolák számára –, de sikeres nyelvvizsga alig született ezek eredményeként.
A helyzetet jól szemlélteti, hogy amikor 2020 nyarán a koronavírus-járványra való hivatkozással meghirdették a „nyelvvizsga-amnesztiát”, tízezrek rohamozták meg a tanulmányi osztályokat. Abban az évben összesen 110 ezer ember vehette át a diplomáját, akár egyetlen idegen nyelv alapfokú ismerete nélkül. Ennek a helyzetnek az állandósítását jelentette most be Csák miniszter az egyetemi autonómia óriási vívmányaként.
Közismert, hogy Európában a magyarok beszélnek legkevésbé idegen nyelveket. A 2011-es adatok szerint a tízmilliót alulról közelítő számú magyar népességből 2,22 milliónyian tudnak megszólalni az anyanyelvükön kívül más nyelven is, tehát minden ötödik ember.
Azóta a helyzet javult, elsősorban a fiatal korosztályokban. Idegen nyelvet nemcsak az iskolában lehet ugyanis tanulni, hanem az internet és az utazások segítségével célnyelvi környezetben, baráti, közösségi motivációktól sarkalltan is. A fiatalok sokkal világosabban látják az ország jövőjét – és benne a sajátjukat –, mint azt Csák János és minisztertársai feltételezik róluk.
Ezt mutatja, hogy 2018-ban az egyetemre jelentkezők 45 százaléka, a felvetteknek pedig 55 százaléka már rendelkezett középfokú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvánnyal. Egyre többen lesznek ilyenek. Ők azok, akik nem szorulnak rá a kormányzatilag lebutított magyar felsőoktatásra, hiszen sikeresen felvételizhetnek idegen nyelvű képzésekre a világ legjobb egyetemeire.
Én elhiszem Csák miniszternek, hogy Odüsszeuszként ellenállna a csalfa sziréneknek. A leghazugabb szirénéneket éppen most hallottuk tőle.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. augusztus 17-én.