A Gellért-hegy tetején a szabadságot jelképező nőalak lábához kereszt kerül.
Simicskó úr meg is magyarázta: ezzel mutatunk példát keresztény erkölcsiségből a züllött Nyugatnak.
A mellékalakokat már korábban eltakarították. De hova tűntek a katonák? Az emlékmű hátoldalán nevek és dátumok sorakoztak: azokéi, akik itt a hegyen lelték halálukat. Akik nem maguktól indultak ide, talán azt sem tudták pontosan, hol vannak, de itt estek el fegyveres harcban. A régi szoborcsoportnak volt íve, koncepciója: az absztrakt szabadságtól a történelmi gonosz sárkánykígyójával küzdő férfitól a Vörös Hadsereget jelképező katonaszoborig. Innen pedig a személyekig, az Ivánokig, Koljákig és Aljosákig.
Fontos erény a kegyelet: az elhunytak iránt érzett tisztelet, megbecsülés, ez a történelmi tudat érzelmi megalapozása. Csak remélni merem, hogy a holt katonák neveit őrző táblák nem a szemétben végezték. Ha már erkölcsi példát mutattunk az aljas globalistáknak, ennyi talán nekünk is maradt.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 35. számának Páratlan oldalán 2024. augusztus 30-án.
