Balog Zoltán – volt miniszter és református zsinati elnök, jelenleg dunamelléki püspök – hatalomtechnikai érzéke vitathatatlan. Nyilvánosan gyakorolt önkritikát június 11-én a 777 keresztény blogon, alig néhány nappal a keresztény ünnepkör lezárulása, Krisztus mennybemenetele után. Még fontosabb, hogy ez június 10. után történt, amikor a Dunamelléki Egyházkerület közgyűlése megerősítette őt püspöki tisztségében. De a legfontosabb az, hogy az európai parlamenti és önkormányzati választások után szánta rá magát. Neki már nincs vesztenivalója, egy kis nyilvános meakulpázás talán még meg is győzhet néhány jámbor lelket a püspök jóhiszeműségéről.
Az idei év legnagyobb közéleti botránya az úgynevezett kegyelmi ügy volt, ennek következtében távozott kényszerűen posztjáról Novák Katalin államfő és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, akkor a Fidesz EP-listájának vezetője. Országos felháborodást váltott ki, hogy éppen a keresztény értékrendet minden fórumon hangos szóval hirdető államfő adott kegyelmet valakinek, aki egy gyermekotthonban történt pedofil cselekmények eltusolásában működött közre. Még sötétebbé tette az ügyet, hogy kiderült, Novák döntését Balog Zoltánnak, a magyarországi második legnépesebb egyház zsinati lelkészi elnökének javaslatára hozta meg.
Balog a közfelháborodás hatására sem kívánt lemondani a MRE-ben betöltött főpásztori megbízásáról. Végül két püspöktársának felszólítására ezt február közepén megtette, de a püspöki tisztséghez ragaszkodott. Nem győzte meg őt sem a számos református által aláírt nyílt levél, sem a tiltakozás több más formája. Legutóbb szülővárosa, Ózd fosztotta meg őt díszpolgári címétől, mégpedig a képviselő-testület teljes egyetértésével. Balog meg is jegyzi az interjúban, „ha az utca embere megismer, nem viszonyul pozitívan”.
A történtek hatására a Magyarországi Református Egyházon belül sokan elvesztették bizalmukat Balog Zoltánban. Az egyház döntési ügyekben illetékes testülete, a zsinat április 24-i közgyűlése mégis kinyilvánította, hogy továbbra is bíznak Balog Zoltánban, sőt köszönetet mondtak neki „az egyház és a nemzet javára végzett egyházépítő szolgálatáért”. A MRE hitelessége a döntés következtében tovább gyengült, több közismert ember lépett ki az egyházból. Tarr Zoltán református lelkipásztort viszont – aki Balog helyett kért bocsánatot a Kossuth téren a pedofil-ügy áldozataitól – egyenesen politikai karrierhez segítette az ügy: nemsokára Brüsszelben dolgozhat a Tisza párt EP-képviselőjeként, delegáció-vezetőjeként. Isten szándékai, ahogy mondani szokták, kifürkészhetetlenek.
Balog nehezen felmérhető károkat okozott a saját egyházának, ezt az egyházon belül magyarázat nélkül maradt lemondások és visszalépések is mutatják. De sokat ártott az általa híven szolgált NER rendszerének is, mert általa lepleződött le a politikai kereszténység álságos volta. Nem véletlen, hogy újabban a hatalom képviselői kevesebbet emlegetik a „jóistent”, és ritkábban fényképeztetik magukat templomkapukban. Balog nyilatkozatra szánta el magát – vagy, ami valószínűbb, a kormánypárt spin doctorai késztették erre.
A beszélgetést Marti Zoltán vezette korrekt, minden részletre figyelő módon. Balog szempontjából nem sikerült túl jól, és ez nemcsak a püspök ügyetlen, helyenként kifejezetten bárdolatlan szóhasználatának tudható be. Késői megnyilatkozását például azzal indokolta, hogy belső számvetést kellett tartania, és az Istenhez kellett fordulnia tanácsért. „Az pedig nem úgy van, hogy füttyentek egyet, és már mondja is.” Az interjú hiteltelenségének legfőbb oka az, hogy bár a kérdező próbálja őt szembenézésre késztetni, Balognak egyszerűen nincsen bűntudata a történtek miatt. Az ügyet a nyilvánosság elé tárókra próbálja hárítani a felelősséget, szerinte a politikai ellenzék oldaláról „a gyerekek eszközként lettek használva”. Úgy látja, az ellenzéki média „rengeteg mocskot öntött” rá. Saját magáról szólva csak ennyit ismer el: „nagyon súlyos hibát követtem el”.
Kónya Endre ügyéről konkrétan elmondja, annak felesége kereste meg őt, ő pedig „lelkipásztori ösztön”-től vezettetve meghallgatta, és úgy látta, ártatlan. Elismeri, hogy ő kereste meg Novák Katalint, ő javasolta neki a kegyelmi döntést. A kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Kónya azóta hamistanúzásra akarta rávenni a pedofília egyik áldozatát, úgy kommentálja, hogy nagyon rossz módszerekkel küzd az igazáért.
Balog az interjúban határozottan elutasítja annak a feltételezését is, hogy bűnt követett volna el. „Bűnt nem követtem el, kegyelmet kértem, és mindaddig, amíg ebből a nyilvánosság előtt nem csinálták azt, amit csináltak, ebből senkinek hátránya nem származott, sem a gyerekeknek, sem a környezetnek.” Szerinte még a szexuális abúzust elszenvedett gyerekeknek sem ártott, hiszen ők „túl voltak a történeten”. Túl voltak bizony, különösen az, akinek öngyilkossága a pedofil bűncselekmény feltárására ösztönözte a társait.
Gábor György vallásfilozófus rámutatott arra, hogy Balog ebben a nyilatkozatában egy finoman szólva „unortodox bűnfogalmat” használ. A bűn filozófiai szempontból egy erkölcsi parancs megsértése, teológiai értelemben pedig az isteni törvény megszegése. Ezen nem változtat semmit az, hogy az adott cselekedet nyilvánosságra kerül-e, vagy nem. Filozófiai értelemben az ember a saját erkölcsi érzékével, lelkiismeretével kerül szembe, teológiai értelemben pedig Istennel. Szinte hihetetlen, hogy Balog püspökként ennyire sekélyes teológiai tudással rendelkezik a bűn fogalmáról, és/vagy ilyen cinikus rabulisztikával próbálja megtéveszteni híveit és a közvéleményt.
A kérdező megemlíti a beszélgetés során, hogy ennek az ügynek következtében mondott le Novák Katalin és Varga Judit, s megkérdezi Balogot, nem gondolta-e, hogy neki is távoznia kéne a püspöki székből. Balog azt válaszolja, „brutális, alapvetően pártoldalról indult nyomás érkezett” a lemondatására, de az egyháza kiállt mellette. Ezen kívül, mondja, a lemondásával csak azokat igazolná, akik kívülről akarnak beavatkozni egyháza életébe. A zsinat lelkészi elnökeként lemondott, mivel ez „politikai tisztség”, de püspökként nem, mivel ez egyházi. Őt megerősítette pozíciójában a közgyűlés, márpedig ez azt jelenti, hogy „nekem kötelező ezt folytatnom”.
Nos, nem kötelező. A püspöki tisztségről le lehet mondani, erre Balogot több ezren nyílt levélben és a nyilvánosság előtt is felszólították az egyházon belülről és kívülről. Ezt „brutális pártpolitikai támadásnak” minősíteni – nem felel meg a tényeknek. Balog nem mondott le. Maradt – egyháza számára kínos tehertételként. A diplomata-útlevelét sem adja vissza, mivel azt püspökként kapta. Egyébként úgy látja, a kegyelmi ügy nem ártott egyháza hitelességének, hiszen annak kirobbanása óta még többen járnak templomba, mint azelőtt. A tények mást mutatnak.
Az interjúnak egyetlen helyén látszott Balogon bánat, amikor Novák lemondása került szóba. Hosszan ecsetelte, szerinte mekkora veszteség Novák távozása a magyar közéletből. Elmondta, felajánlotta a kiállását és segítségét Nováknak, de ő ezzel nem kívánt élni. Azt is sajnálja, hogy megszakadt köztük az, ahogy ő nevezi, „testvéri” kapcsolat.
Van ebben az interjúban bűn – amelyet Balog hibaként próbál eljelentékteleníteni. Van bánat is – azt szemmel láthatólag bántja, hogy kikerült a NER legbelső köréből. Sajnáltatja magát a „lelki teher” miatt, amely amiatt nehezedik rá, hogy az ő tanácsára hozott döntés következtében kellett lemondania Novák Katalinnak.
Saját bűnének belátását, megbánást, keresztyén bűnbánatot azonban hiába keresünk a püspök szavaiban.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. június 24-én.
