Az elnökválasztás második fordulójában érezhetővé vált az erdélyi magyar közösség politikai jelenléte. De ez a teljesítmény nem egyetlen párt vagy csoport érdeme – és épp ez vet fel új kérdéseket: meddig működik még az a logika, hogy bár elégedetlenek vagyunk, mégis mindig a „mieinkre” szavazunk? A politikai mozgástér változik, a társadalom reagál – és ideje lenne párbeszédet kezdeni arról, hogyan tovább. (Válasz is meg nem is Csoma Botondnak és Kiss Tamásnak)
Az elnökválasztás második fordulójában egész Románia szintjén láthatóvá vált az erdélyi magyar közösség. Mindannyian, akik benne vagyunk, most meg kellene veregessük a vállunkat és legalább egy pillanatig jól érezzük magunkat.
Ehhez a teljesítményhez mindenkire szükség volt. Nem hiszem, hogy rangsort kellene állítani és azon vitatkozni, kinek volt nagyobb, kinek volt kisebb a hozzájárulása. Normális esetben a civileknek, s ide értek most mindenkit, aki nem politikából él vagy abból akar megélni, nem kellene kampányolniuk. Nem kellene oda jutni, hogy a civilek úgy érezzék, muszáj nekik is mozgósítani. A választási kampány, a mozgósítás a pártok feladata. Az erdélyi magyarság esetében ez az RMDSZ feladata, aki már a 2024-es kampányait részben a szélsőségesek elleni félelemre építette (lásd például ITT vagy ITT). De a 2020-as kampányban is ott volt az a narratíva, hogy bizonyos román politikusok veszélyt jelentenek a magyarságra. Nem állítom, hogy ezek a veszélyek nem léteznek, vagy hogy egy párt ne élhetne ezekkel kampánystratégia részeként – különösen egy etnikai párt esetében, ahol magától értetődő, hogy a „jók és rosszak harcára” épülő narratívákban megjelenik a közösségi félelem is. Kampánylogikailag ez érthető. Az elnökválasztás második fordulója előtt pedig az RMDSZ-nek bőven volt mire építenie ezt a típusú kommunikációt.
Mindezekkel együtt fel kell tenni a kérdést: meddig lehet feszíteni azt a húrt, amely azt mondja – bár elégedetlen vagyok a politikusokkal, a pártokkal, az RMDSZ-szel, mégis rájuk szavazok, mert ők a „mieink”. Sokan úgy gondoljuk, hogy az elmúlt évtizedekben elsősorban az RMDSZ feladata volt mozgósítani az erdélyi magyar választókat. De közben gyorsan változik az a politikai környezet, amelyben egy pártnak kampányolnia kell. Az, hogy az erdélyi magyar választók egy része kétszer is tömegesen szavazott román jelöltre, új helyzetet jelez. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy ez hosszú távon milyen hatással lehet az RMDSZ szavazóbázisára.
Az is figyelemre méltó, hogy a második fordulóba két olyan jelölt jutott be, akik rendszeren kívüliként vagy a nagy pártokkal szemben határozzák meg magukat. Ez nemcsak a politikai elitnek, hanem mindannyiunknak elgondolkodtató jelzés. Sokan használják a „mainstream párt” kifejezést, de valójában nem mindig világos, mit értenek alatta. A közgazdaságtanból kiindulva számomra a mainstream azt jelenti: uralkodó iskola, amely adott időszakban meghatározó szerepbe került. Ebben az értelemben az RMDSZ is mainstream párt – hiszen alig hét évvel a megalakulása után, 1996-tól kezdve többször is kormányzati pozícióba került. Civil nézőpontból nézve éppen ezért szükségszerű, hogy az RMDSZ is képes legyen változni.
Sok minden feledésbe merül idővel, de a most felkorbácsolt félelemérzet – úgy gondolom – nem múlik el egykönnyen. Ha ezek után is csalódást okoznak a politikusok, lehet, hogy a civilek egy része már nem mozgósítani fog, hanem inkább más országban keres boldogulást. Vagy egyszerűen egy új szereplőre szavaz, például arra az államfőre, aki pártot alapít.
Ebben a kontextusban különösen felértékelődik a választókkal folytatott kommunikáció. Egy magyarázóbb, érvelőbb beszédmód – a kinyilatkoztatások helyett – jóval hatékonyabb lehet. Az emberek értik, hogy ha egy csapatban játszunk, időnként a számunkra kedvezőtlen döntéseket is vállalni kell. Pozitív példa, hogy Csoma Botond ezúttal megpróbálta elmagyarázni, miért támogatta az RMDSZ az első fordulóban Antonescut, még ha ezzel részben Nicușor Dan ellen is kampányolt – majd miért támogatta mégis Dant a második fordulóban. Civil nézőpontból ez őszintébb és hitelesebb lett volna, ha nyíltan kimondja: a politikai logika, az RMDSZ érdekei ezt kívánták – és ezt bontja ki érvekkel. A közvélemény számára nem ismert belső kutatásokra vagy vitatott nyilvános felmérésekre való hivatkozás viszont azt a benyomást kelti, hogy a tudományos módszerek nem megbízhatók. Pedig nem erről van szó: a nyilvános kutatások gyakran percepciókat formálnak, a belső, szakmailag készített mérések pedig a kampánystratégia alapjai. A bizalom kulcsa a világos beszéd és az átlátható érvelés.
Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy „kik nélkül nem nyert volna Nicușor Dan”, a helyzet messze nem fekete-fehér. Ha elég volna egy sértő kijelentés ahhoz, hogy valakit a választók megbüntessenek, Donald Trump sosem lett volna elnök. Ha pedig egy Kolozsváron élő nő visszagondol arra, milyen megszólításokat kapott már az utcán vagy munkahelyén, a „muiere” enyhének számít. Ha valóban kizárólag annak alapján szavaznának a nők, mit mondanak róluk a férfiak, aligha lenne olyan párt Romániában, amelyre női szavazók tömegesen voksolnának. Ez az elnökválasztás annyiban kivétel, hogy – amennyire én láttam – a győztes jelölt nem tett nyilvánosan lealacsonyító kijelentéseket a nőkről.
Nem tudom pontosan, mi alapján szavaznak a nők – a mi kutatásunk kiértékelése még nem tart ott, hogy erre megalapozott választ tudjunk adni. Remélem, hogy mások is mértek, és előbb-utóbb a pártok belső adatait elemző szakemberek is nyilvánosan beszélni fognak arról, mi mindenen múlhat egy-egy választói döntés. De azt kétlem, hogy bárki egyszerű, matematikai szabályként képes lenne leírni ezt. Ez a társadalomtudomány nehézsége – és szépsége is egyben.
Úgy vélem, most talán itt van, a Kiss Tamás által említett kegyelmi állapot. De ha más nem, itt van egy olyan helyzet, amiben akárkik és akárhol is vagyunk, tennünk kell, hogy szűk négy év múlva, bármi is legyen a választások kimenetele, elmondhassuk, mindent megtettünk, ami tőlünk telt, azért, hogy közösségünknek jobb legyen. Ehhez azonban kellene egy címkézések és megbélyegzések nélküli párbeszéd a politikummal. Képesek vagyunk rá?
