Nem mondott semmit, mert mit is mondhatott volna. Egyhetes konfliktusra számított, amely most már tizenegy hete tart, és annyira van a végétől, mint Kalinyingrád Vlagyivosztoktól. Putyin állt a Vörös téren, szemben a felsorakozott ezredekkel meg a tévékamerákkal, és valamit mondania kellett volna. Csakhogy a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 77. évfordulóján Oroszország éppen nyakig merült egy másik, ellene vívott Nagy Honvédő Háborúba. Vajon ez most felülírja-e a másikat? Ha valaki az egyikben a jó oldalon áll, az állhat-e a másikban a rosszon?
Az orosz elnök azzal próbálta áthidalni a dilemmát, hogy gyakorlatilag egyenlőségjelet tett a náci Németország és a mai Ukrajna közé, ami finoman szólva is tévedés. Azért nem feltétlenül hazugság, mert engedjük meg a lehetőséget, miszerint Putyin tényleg így érzi. Azt is állította, hogy Ukrajna vissza akarta szerezni elveszített területeit, támadásra készült, sőt atomfegyvereket akart, így nem hagyott más lehetőséget, mint a megelőző csapás. (Téboly, de egyes „történészek” szerint Hitler is rákényszerült a Szovjetunió lerohanására, hogy megelőzze Sztálin invázióját.) A tényeknél maradva: Ukrajna nem vont össze támadásra alkalmas erőt a Krím, Donyeck és Luhanszk térségében, az atomfegyver pedig legfeljebb egy gondolatkísérletben merült föl, emlékeztetve a 90-es években önként feladott arzenálra.
A Vörös téri beszédből az sem igaz, hogy az Egyesült Államok uszítja Oroszország ellen európai szövetségeseit. Donald Trump például hagyni akarta a csudába az egészet és feloszlatni a NATO-t vagy legalábbis hazavinni az amerikai csapatokat. Napokon belül kiderül, szeretne-e csatlakozni a katonai szövetséghez az eddig semleges Finn- és Svédország, nagyjából 1340 kilométert hozzáadva a NATO és Oroszország közös határához. Ha úgy lesz, akkor azt Putyin magának köszönheti, a többi orosz meg neki.
Az elnök nem jelenthette be az ukrajnai győzelmet, mert május 9-ére nemhogy Kijevet, de a mariupoli Azovsztált sem sikerült elfoglalni. A hadügy hétfőn a Margitsziget területének egyhatodát kitevő fekete-tengeri Kígyó-sziget megvédését és a Gyálnál is kisebb, 22 ezer lakosú Popászna bevételét tálalta sikerként. Az eddigi „különleges hadművelet” háborúvá minősítése vagy a tartalékosok mozgósítása ellenben azt jelentette volna, hogy mégsem minden alakul a tervek szerint.
A Moszkva cirkáló elvesztése óta ez az állítás különben is blődség, de a pótlólagos erők bevonása ezt még nyilvánvalóbbá tenné. Ráadásul nincs is olyan sok mozgósítható tartalék, mert az orosz férfiak jelentős részét 35-40 éves korukra szolgálatra alkalmatlanná teszi az életmódjuk. A pattanásos képű 18 éves sorkatonák viszont jobbára csak hősi halottnak jók, nem sok hasznukat vennék a lövészárkokban vagy a rakétacsapatoknál.
Putyinnak egyedül az elhúzódó háború maradt, amelyben az ukránoknak is vannak akkora emberi tartalékaik, mint neki. Joe Biden pedig hétfőn aláírta a világháborús mintára készült kölcsönbérleti törvényt: mint egykor a Szovjetunióba, most Ukrajnába fog dőlni az amerikai fegyver.
Megjelent A Népszava Vélemény rovatában 2022. május 11-én.
