Jó ötlet volt, hogy a svájci-német mérnök, Klaus Schwab megszervezte Davosban az első Európai Menedzsment Fórumot. 1971-ben még nem volt internet, e-mail, mobiltelefon, a telefax is éppen csak terjedni kezdett, a nemzetköziesedő gazdasági élet főszereplőinek szükségük volt a személyes találkozásra. A konferenciából gyorsan Világgazdasági Fórum lett, ahol a csúcsmenedzserek politikai döntéshozókkal és szakértőkkel vitathatták meg a folyamatokat. A sajtó örült, hogy koncentráltan szólaltathatja meg a síparadicsomban összezárt fontos embereket, ami öngerjesztő folyamattá vált: egyre több állam- és kormányfő adott egyre több interjút, amitől egyre több embernek lett az az érzése, hogy Davosban dőlnek el a dolgok.
Pedig nem. Illetve nem azok, amikre elsőként gondolnánk, például a háború és a béke vagy a következő hónapok olajára. Az idei, 54. Világgazdasági Fórum kapcsán az amerikai Politico egyik kommentátora azt a felfedezését osztotta meg, hogy nincs itt semmi misztérium. A Davosban összegyűltek éppen olyan emberek, mint bárki más, zömük semmivel sem tud többet a világról, mint a New York Times és a Financial Times olvasói, a BBC és a CNN nézői – nézeteik, félelmeik és döntéseik jellemzően nyilvánosan hozzáférhető információkon alapulnak.
A fórum eredeti értelme már rég a múlté, szerepét átvette a médiafelhajtás, a politikusok nyilvánosság iránti sóvárgása. Pedig a folyamatos hírözönben ki emlékszik már, mit mondott múlt hét kedden Volodimir Zelenszkij (azt, hogy Európa készüljön, mert Putyin máshol is támadni fog, de addig is adják Ukrajnának a nyugati országokban zárolt 300 milliárd dolláros orosz állami vagyont), António Guterres ENSZ-főtitkár (Gázában azonnali humanitárius tűzszünetre van szükség) vagy Antony Blinken amerikai külügyminiszter (Izraelnek vissza kell térnie a „két állam” elvéhez)? Hogy mennyire nem Davosban dőlnek el a legfontosabb kérdések, arra példa az iráni és a pakisztáni külügyminiszter ottani találkozója, amely után még aznap iráni rakétatámadás érte Pakisztánt, persze az obligát válaszcsapással. Hát ennyit az idei fórum fő témájáról, a bizalom újraépítéséről…
A nemes célért Novák Katalin sem tett meg mindent. Egy davosi panelbeszélgetésen azt mondta, az a legfontosabb, hogy Oroszország nem győzhet az Ukrajna elleni háborújában – miközben Orbán Viktor itthon azt ismételgeti, hogy Ukrajna nem győzhet.
A köztársasági elnökre a nemzetközi kapcsolatokban a „jó zsaru” szerepét osztották, míg a „rossz” figuráját a miniszterelnök magának tartja fenn. Így állhatott elő az a faramuci helyzet, hogy az amerikai CNBC tévének adott interjújában Novák Katalin kénytelen volt azzal védekezni, ő nem a magyar kormányt, hanem az államot képviseli. A különbségről elég nehéz lenne akadémiai székfoglalót tartani, szerencséjére az egészre a kutya se figyelt föl, és Davos úgyis már a múlt hét.
Ami velünk marad, az a fórumon hiába agyonelemzett két nagy háború, a klímaváltozás, a gazdagok és szegények közötti szakadék, a mesterséges értelem öntudatra ébredésének és Donald Trump visszatérésének esélye, meg az ezek miatti pánik.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. január 22-én.
