Idén átfedi egymást a (nyugati) keresztény húsvét, az iszlám ramadán és a zsidó pészach. Már ez is örömteli, nem beszélve a virágzó, de legalábbis már rügyező fákról, bokrokról. Ideje van a feltámadásnak, de sajnos nemcsak az támad fel, aminek fel kell, hanem az is, aminek nem kéne. Például a fasizmusba hajló militarizmus – és az sem minden egyházi segítség nélkül.
Kirill, Moszkva és egész Oroszhon pátriárkája nemrégiben az orosz fegyveres erők központi, a Feltámadt Krisztusról elnevezett székesegyházában tartotta fontosnak úgy általában hőstettnek nyilvánítani a katonai szolgálatot, és emlékeztetni arra, hogy Oroszország egyszer már eltörte a fasizmus gerincét. Az utalás egyértelmű: most is el fogja törni, speciel Ukrajnában, amelynek lakosai belarusz és oroszországi testvéreikkel együtt a hármasságában is egységes orosz nép részei.
A Moszkva közelében lévő Kubinkában két éve, a második világháborúban aratott győzelem 75. évfordulójára felszentelt székesegyházban a nagy lelkesedés odáig jutott, hogy véletlenül a Vlagyimir Putyin államfő, Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valentyina Matvijenko szenátusi elnök szentháromságát ábrázoló mozaikot is felavatták, minthogy nekik köszönhető a Krím 2014-es elfoglalása. A dolgot valószínűleg elfelejtették egyeztetni a Kremllel, mert a műtárgyat nem sokkal később eltávolították. Ugyanez lett a sorsa egy másik mozaiknak, amelyen Sztálin portréja látszott a Győzelem napján tartott díszszemlén. A tábornokok és a püspökök szerint minden rendben volt vele, elvégre Sztálin nemcsak a háborút nyerte meg, de „a vallást is visszahozta”. A felsőbbséggel szemben általában oly jámbor hívek azonban felháborodtak – ők emlékeztek rá, miért és honnan kellett a generalisszimusznak a világháború kitörése után „visszahoznia” a vallást.
Putyin kedden a háborútól biztonságos távolságban, a Távol-Keleten találkozott Lukasenka belarusz elnökkel. Kenetteljesen beszédmódja már-már Kirill pátriárkát idézte: Oroszországnak „egyszerűen nem volt más választása”, mint a „különleges katonai művelet”, de szándékai „nemesek”, csupán a Donyec-medence lakóinak segítenek megszabadulni az ukrán elnyomástól, a Kijev elleni támadásra is mindössze az ellenséges hadsereg megbénításához volt szükség. A hadműveletek az előzetes terv szerint haladnak, nem szabad sietni, hogy elkerülhető legyen a túlzott veszteség.
Akárcsak Kirill, Putyin is hazudik. Az ukrán nép az orosztól függetlenül, saját jogán is létezik, a rossz harcban részt venni nem hőstett, hanem bűn, a háborút nem kellett volna kirobbantani, céljai aljasok, és a hadműveletek egyáltalán nem az eredeti tervek szerint alakulnak. Az egyszerű ukránok nem is értik, hogy az oroszok miképp gyilkolhatják őket, inkább úgy emlegetik őket, hogy „a németek”. Putyinra a jelek szerint Sztálin sorsa vár. A világ elsősorban hóhérként fog rá emlékezni, de az orosz politikai-egyházi elit – és ne legyenek illúzióink, az emberek egy része is – el tudja képzelni ikonként a templomban. Sok-sok tavasz és húsvét múlik még el az orosz újjászületésig.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. április 14-én.
